“Akiről kiderül, hogy tehetséges, az kénytelen valamilyen külön utat járni. (…) Ha pedig a gyerek egy picit nehezebben illeszkedik az iskolai rendbe, akkor hamar elszigetelődik az osztályközösségében és sodródik a „rossztanulóság” felé.
Előny ma Magyarországon tehetségesnek lenni?
Épp most készült el egy reprezentatív közvélemény-kutatásunk, melyben ezt vizsgáltuk. Érdekes módon sem az idősebbek, sem a fiatalok nem tartják meghatározó mértékű előnynek.
A fiatalok elkeseredettebbek?
Igen. Valószínűleg azért – ez az én személyes véleményem – mert a fiatalok szeretnek csoporthoz igazodni. Akiről kiderül, hogy tehetséges, az kénytelen valamilyen külön utat járni. Eltérő napi menetrendjük van, eltérő tulajdonságaik lesznek. A tehetség egyfajta egyediség, saját út. Ezt Magyarországon a diákközösségek is nehezen, de az iskolarendszer és a szülők sem mindig tolerálják. A csoportnyomás pedig 14 és 30 év között a legerősebb.
Tehetséges vagyok, de nem merem felvállalni?
A fiatalok körében nagyobb százalékban titkolják, mint ez kívánatos lenne. Épp ezért lenne fontos, hogy célba érjenek az üzeneteink: hogy mindenki egyedi, mindenkiben van valami saját, csak magára jellemző „tehetségcsomagja”. Ezt föl kell ismerni, ezt vállalni kell! A tehetség kibontakoztatása alapvetően az egyén feladata, a közösségé pedig, hogy ezt tolerálja, segítse, elismerje.
Kell motiválni a tehetségeket?
Ha valaki magától nem érzi fontosnak, hogy kibontsa a tehetségét, ha nincs meg benne az elkötelezettség, akkor nem is kerülnek napvilágra a kvalitásai. Bár vannak ”remetetípusú” tehetségek, akik nem különösebben tűnnek motiváltnak, de azt a kis területet, ami őket érdekli, az átlagnál magasabb színvonalon kezelik. Azt gondolom, kell motiválni a tehetségeket, de ez elsősorban az iskola és a szülő dolga. Az iskola abban is segíthet, hogy az iskolai klímát olyanná teszi, ami a kortársak, diákok egymás közötti motivációját is elismeri. Amúgy a kutatásunk szerint a megkérdezettek is úgy vélik, hogy a tehetségsegítésben a szülő szerepe a legfontosabb.
Az iskolát nem tartja megfelelő helynek a tehetséggondozásra?
Ellenkezőleg. Magyarországon sajnos sokan magánügynek tekintik a tehetséget és a privát szférában megoldandó feladatnak a tehetséggondozást. Pedig az iskola sokat tesz és tehet a tehetségekért: 14 éves korig sok ösztönző elismerést, impulzust, alaptudást, az ismeretekhez való kedvet kell adjon, a középiskolás korosztálynak pedig speciális területnek megfelelő erős képzést, mentális támogatást, pályaorientációt.
Az iskola sajnos nem minden esetben tolerálja a gyerek saját érdeklődését, nem tud mit kezdeni a rosszul kommunikáló, helyenként deviáns viselkedésű fiatalokkal. Ez nem is könnyű, pedagógusként magam is jóval könnyebben boldogultam azokkal a tehetségekkel, akik együttműködők voltak. Érdekes, hogy a gyerekek, akik az átlagosnál magasabb szintű képességekkel rendelkeznek, az iskolában az ahhoz a területhez tartozó tantárgyak felében nem ötösök. Ha pedig a gyerek egy picit nehezebben illeszkedik az iskolai rendbe, akkor hamar elszigetelődik az osztályközösségében és sodródik a „rossztanulóság” felé.
A szülői alapvető feladata sem könnyű: ne a saját álmait akarja megvalósítani a gyerekben, inkább azzal motiválja a gyereket, hogy a ő saját érdeklődése terén biztatja, támogatja.
“Fontos, hogy a gyerekek azt érezzék, az a menő, ha értéket hoznak létre, és minden ilyen pozitív eredmény siker. És persze fontos, hogy legyenek olyan középiskolák, ahol attól boldog a diák, ha sok a versenyeredménye.”
Az iskolarendszer jelenlegi átalakítása mennyire támogatja a tehetségeket?
A jelenleg zajló átalakítás a kereteket a tehetségfejlesztés szempontjából alapvetően jó irányban adja meg. Az egész napos iskola gondolata például kifejezetten kedvez a tehetséggondozásnak. A nálunk fejlettebb Finnországban, Németországban vagy az Egyesült Államokban az a tapasztalat, hogy egész napra széthúzzák a gyerekek napi menetrendjét. A probléma csak az, hogy nálunk a tanórán kívüli tevékenységeket egyelőre nem tudjuk feltölteni magas színvonalú szakmai tartalommal, amihez persze jó lenne további személyi és anyagi feltételeket is biztosítani. Az iskolai munka szerkezete terén még mindig abban gondolkozunk, hogy a tanulás 95 százaléka a tanórákon történik. A fejlettebb iskolarendszerű országokban a tanórai közös keret (nyilván korosztálytól függően) kb. 65 százalék, a többi időben pedig kiscsoportos fejlesztés, egyéni felzárkóztatás, versenyfelkészítés, szakterületi gazdagítás, új impulzusokat adó programok, pszichológiai és mentálhigiénés tanácsadás stb. zajlik.
De említhetném a mindennapos testnevelést is, amit Norvégiában úgy oldottak meg, hogy délután kötelezően elmennek sétálni az osztályok. Nem kellene feltétlenül ragaszkodni a tornatermi mozgáshoz. A tanári életpályamodellben pedig számít majd, hogy a tehetséggondozás terén mit tett a pedagógus. Ez nagyon jó irány, csak fontos, hogy kialakuljon az életpálya kontrolljának megfelelő színvonala és a bizalom ezekkel az újításokkal kapcsolatban.
Az iskola-szülő-gyerek hármasból melyik szorul a legtöbb támogatásra?
Mindegyiket máshogy kell segíteni. A szülőket arra kell rávenni, hogy a gyerekvállaláskor tudatosan készüljenek, olvassanak szakirodalmat. A legtöbbet persze azzal segíthet a szülő, hogy a saját útján mentálisan támogatja a gyereket, az önbizalmát erősíti, az érzelmi intelligenciáját fejleszti és feltöltődést jelentő programokat biztosít neki.
Az iskoláknak is a „szoft része”, a klímája a legfontosabb. Hejőkeresztúron hátrányos helyzetű a település 80 százaléka, mégis lehet olyan iskolát csinálni, hogy a diákok szeretnek oda járni. Vannak sikereik, tovább tudnak tanulni. Fontos, hogy a gyerekek azt érezzék, az a menő, ha értéket hoznak létre, és minden ilyen pozitív eredmény siker. És persze fontos, hogy legyenek olyan középiskolák, ahol attól boldog a diák, ha minél több versenyeredménye van.
A magyar fiatalok között mennyi a kiemelkedő tehetségű?
Minden korosztályban jelen van 1-2 százaléknyi zseni, az ő támogatásuk terén a lehetőségek biztosítására és a mentális támogatásra van a legnagyobb szükség. Van generációnként 25-30 százalék, akik országosan vagy megyei szinten 2-3 évvel megelőzik a korosztályukat egy-egy speciális területen. Nemzeti érdekünk, hogy ők megtalálják a saját tehetségterületüket és azon ki tudjanak bontakozni. De tudni kell, hogy mindenkiben van valami speciális, amiben ő jobb, mint az őt körülvevők, ez az érdeklődési irány adja mindenkinek a saját egyediségét.
Ebben a kibontakozásban segítenek a Tehetségpontok?
A Tehetségpontok hálózata egy – még el nem ismert – hungaricum, ilyen nincs sehol máshol. 2008 óta épül az a tehetséghálózat, amit Csermely Péter professzor és néhány elkötelezett szervezet (a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagjai) indítottak el a Kárpát-medence területén. Már több mint 1100 Tehetségpont működik, növelve annak az esélyét, hogy minél több tehetség találjon utat a kibontakozáshoz.
“Az új köznevelési törvényben 25 helyre bekerült, hogy a tehetséggondozás az cél, jog, feladat. (…) Az iskolák az eddigi tevékenységeik forrásait keresik az új rendszerben, az extra programok nehezen hozzáférhetők.”
Miért alakult úgy, hogy Magyarországon a tehetséggondozás elsősorban civil feladat?
A tehetségfejlesztés nálunk is az állami és a civil szféra közös munkája, ahogy Európában több helyen is ez a munkamegosztás. A tehetségek segítésének első színtere az iskola, ezt a köznevelési törvény is rögzíti. Az iskolákban és más szervezetekben történő további, speciálisan a tehetségekre tervezett aktivitásokat pedig a Nemzeti Tehetség Alap támogatja pályázatos keretekkel, ezt a forrást az EMMI háttérintézményei, az OFI és az EMET koordinálják. Az EU-forrású projektekben pedig kiemelt szerepet kapott a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ). Ez a civil „kvázi háttérintézmény” a tehetséghálózatra támaszkodva, jelentős szakmai és projekt-tapasztalattal tudja megvalósítani a helyben végezhető vagy országos támogatását a tehetségeknek.
A MATEHETSZ mellett sok civil szervezet, egyesület és magánszemélyek fordít értékes időt, energiát és pénzt a tehetségekre, tehetséggondozó iskolára, versenyekre, díjakra.
Ha Magyarországon európai mintára működik a tehetséggondozás, akkor a ráfordított pénz is igazodik az európai átlaghoz?
Nálunk elsősorban civil szervezetek, egyesületek és magánszemélyek azok, akik pénzt, időt és energiát fordítanak a tehetségekre, tehetséggondozó iskolára, versenyekre, díjakra. Emellett az állami törekvés ott jelenik meg, hogy az új köznevelési törvényben 25 helyre bekerült, hogy a tehetséggondozás az cél, jog, feladat.
Kérdés, hogy forrás is kerül-e mellé.
Az iskoláknak az alapműködésébe kell, hogy bekerüljön minél több forrás. Egyelőre az iskolák az eddigi tevékenységeik forrásait keresik az új rendszerben, az extra programok elég nehezen hozzáférhetők az oktatási intézmények számára.
A tehetséggondozás ezek szerint extra program egy iskolának?
Részben. A fejlesztés egy része a tanórákon és az egész napos oktatás keretében zajlik. De bizonyos esetekben, bizonyos gyerekek, csoportok igényelnek extra programokat, így költségeket is. Előfordulhat, hogy egy diák olyan magas szintre jut egy tudományágban, hogy szükséges lesz a fejlődéséhez egy külföldi út. Az iskola és a szülők nem minden esetben tudják ezt kigazdálkodni, ilyenkor kerülnek a képbe a tehetséggondozó programok, amik ezt biztosíthatják. Mi most a EU-által támogatott Tehetséghidak Programban (TÁMOP 3.4.5) épp 150 gyereket utaztatunk külföldi versenyekre, gyárlátogatásra, egyetemi kapcsolatfelvételre, Kínától az Egyesült Államokig. Az unió kiemelten támogatja a tehetségfejlesztést, ami Közép-Európa esetében szorosan összefügg a lemorzsolódás megakadályozásával és a hátrányos helyzetűek felzárkózásának segítésével is.
Mindez nyilván fontos a magyar államnak is. Onnan mennyi pénz jön?
A 2008-ban az Országgyűlésben elfogadott Nemzeti Tehetség Programnak négy nagy forrása van. Az egyik benne van a köznevelési és felsőoktatási rendszerben, ahogy a pedagógusok és oktatók munkájának is egy része a tehetség felismerése, fejlesztése, támogatása. A második nagy láb a Nemzeti Tehetség Alap, ez jelenleg a kiemelt egy százalékokból táplálkozik, felhasználását szakmai szempontból az OFI (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet) koordinálja. A harmadik féle forrás az EU által támogatott projektek. A negyedik – igen jelentős forrás – a magánszemélyek, nagyvállalatok felajánlásaiból áll. Ide tartozik például Sólyom László köztársasági elnök úr ösztöndíja, vagy az AEGON Magyarország, amely tavaly harminc általunk felfedezett tehetséges diáknak biztosított ösztöndíjat.
Ezek szerint ez a négy láb nem egyenlő hosszú.
A civil forrásokról még pontos adataink sincsenek. Becslésem szerint a civilek évi több milliárd forintnyi támogatással, eszközökkel, önkéntes munkával segítik a tehetségeket. Az egyszázalékos felajánlások összege a 2012-es évre vonatkozóan 1,4 milliárd forint, ez is igen jelentős támogatás. Az állami szerepvállalást szinte lehetetlen forintosítani, miután a köz- és felsőoktatás részévé vált a tehetséggondozás. A jelenleg futó EU-támogatású Tehetséghidak Programnak 2 milliárd Ft a keretösszege, ami több tízezer gyermek és fiatal fejlesztéséhez járul hozzá.
Van olyan tehetségtípus, amivel nem tudnak mit kezdeni?
Nincs olyan, amit ne tolerálnánk, ne támogatnánk.
“Nehézség, hogy a közvélemény elsősorban a zenei, a művészeti és a sportteljesítményeket gondolja tehetségnek. Mi inkább a tudományos vagy a közösségépítő tehetséget támogatjuk. Az a feladatunk…”
…hogy minél több diákot meggyőzzünk: a tehetség olyan érték, ami itthon, Magyarországon is teret kaphat.
