A Szeged24 ezennel sorozatot indít; az Oscar-gáláig igyekszünk minden esélyes filmet bemutatni. Elsőként a Brad Pitt alakította Pénzcsinálókat vettük górcső alá.
Idén is összeírják a Magyarországon, így a Győr-Moson-Sopron megyei természetvédelmi területeken telelő sasokat és más ragadozómadarakat, különös figyelmet fordítva a 2012-es év madarára, az egerészölyvre.
A téli Budapesten pezseg a madárvilág: veszekedő cinkebandák, hetvenkedő rigók és színpompás harkályok lepik el ilyenkor a várost, sőt még igazi légi harcot is láthatunk. Az északi vendégek viszont úgy tűnik, idén elkerülnek minket.
Négy polgármesterjelölt indul a Győr-Moson-Sopron megyei Fertődön a január 15-i időközi helyhatósági választáson, a hat képviselői helyért tizenhatan versenyeznek.
227 millió forintos pályázati pénzből avanzsálhatott látogatóközponttá az-az épület, amely a győri sétálóutcán fogadja majd a turistákat. A nyitás azonban hónapok óta csúszik…
Hamarosan kaviárt forgalmazhat a Győr-Moson-Sopron megyei Bajcs. A halikra tesztgyártása a napokban indult el. Az Előre Halászati Termelőszövetkezet csak néhány éve kapott engedélyt az előállításra.
Köztudott, hogy január 1-jével állami kézbe kerültek a megyei fenntartású betegellátó intézmények, az átszervezésnek pedig úgy tűnik néhány lépését nem gondolták át a szakemberek.
Martonyi János szerint az, hogy a magyar kormány kész bármiről tárgyalni az IMF-fel és az Európai Bizottsággal, nem azt jelenti, hogy minden elfogadható számára.
Az érvényes tb-törvény szerint 75 százalék állami nyugdíj jár a magánpénztárban maradóknak, az NGM viszont 100-at mondott. Tévedtek? Elszólták magukat?
Győrben is megkezdődött a báli szezon, ezt jelzi a hétvégi forgatag is. Január 14-én a kamara Kézműipari Bálja és a Médiabál várja a sikkes bulik kedvelőit.