Az LMP véleménye szerint elbukott a kormány munkanélküliség ellen indított háborúja, mert a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján jelenleg kevesebben dolgoznak Magyarországon, mint egy évvel korábban.
A lakossági hitelezésben mintegy 5 százalékos piaci részt képviselő hazai takarékok nyújtják majd a devizahitel-kiváltáshoz felvett forinthitel több mint harmadát, ennek összege január 20-án elérte a 40 milliárd forintot.
Mélységes mély a múltnak kútja – írta Thomas Mann a bibliai József történetének előhangjaként. Ám ennél még mélységesen régebbi mélységű a görög mítoszok hőseinek világa.
Jön a dugódíj, végzetes légörvényben a Malév, a Nemzeti Eszközkezelőhöz fohászkodnak a bajba jutott devizahitelesek, pápai áldás a Twitterre. A Hír24 kora délutáni hírösszefoglalja.
A veszélyes kémények korszerűsítésére kaphatnak támogatást a győri a társasházak, bérházak is, de a pénzösszeg csak a felújítási költségek 40 százalékát fedezi.
Az ingyenes varázsbuszok február 3-án indulnak. Utazás közben szemléletformáló kisfilmeket vetítenek, így a fiatalok új ismereteket szerezhetnek, többek között a fenntartható közlekedésről.
Februártól a gyógyszerészeknek írásban is fel kell hívniuk a beteg figyelmét arra, hogy az általa kért gyógyszer helyettesíthető olcsóbb készítménnyel.
Röntgenberendezés segítségével fedeztek föl egy szerb kamionban elrejtett, 33 millió forint értékű cigarettaszállítmányt a pénzügyőrök a röszkei határátkelőhelyen.