Belföld

A takarékok nyújtják a végtörlesztéshez szükséges forinthitel harmadát

A lakossági hitelezésben mintegy 5 százalékos piaci részt képviselő hazai takarékok nyújtják majd a devizahitel-kiváltáshoz felvett forinthitel több mint harmadát, ennek összege január 20-án elérte a 40 milliárd  forintot.

A közlemény rögzíti: a végtörlesztéshez december végéig folyósított 25 milliárd forinttal az összes hiteligény 28 százalékát fedték le az integrált takarékszövetkezetek, az előzetes számok szerint azonban a januári kihelyezések akár a decemberit is meghaladhatják. Január harmadik hetére elérte a 40 milliárd forintot az integrált takarékok által októbertől kihelyezett összes devizahitel-kiváltó forintkölcsön összege – közölte az OTSZ.

Míg a tavaly októberben kihelyezett mintegy 380 millió forint a végtörlesztéshez adott összes forinthitel 17 százalékát tette csak ki, addig a novemberi 4 milliárd forint körüli folyósítással már az összes hasonló célú kihelyezés 25 százalékát, a decemberben kihelyezett 20,6 milliárd forinttal pedig már több mint 28 százalékát mondhatta magáénak a takarékszövetkezeti szektor.
“A forinthitelért folyamodó ügyfelek harmadát szolgálták ki az integrált takarékok, amely jó eredménynek számít, tekintve, hogy több szövetkezeti hitelintézetnél folyamatosan csúcsra járatták a hitelbírálati kapacitást. A hitelkérelmek befogadását azonban január 15-20 között be kellett fejezni ahhoz, hogy a már beérkezett kérelmeket megfelelő körültekintéssel és óvatossággal bírálhassák el a takarékoknál a kitűzött január végi dátumig” – közölte Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezetője.

A takarékoknak is igazodniuk kell a felelős hitelezést meghatározó jogszabályokhoz, be kell tartaniuk a fedezettségre és az adós jövedelmére vonatkozó előírásokat, s ennek megfelelően kell megvizsgálni a kérelmeket is. A hitelkiváltás befejezését tehát nem forrás vagy a tőkeprobléma indokolja. Mintegy 500 milliárd forint forrás mobilizálható további hitelcélokra és a szektorszintű átlagos tőkemegfelelési mutató is 15 százalékos.

A végtörlesztés mérlegét az OTSZ szerint még korai megvonni, hiszen több szövetkezeti hitelintézetnél az igazi “hajrá” januárra esik, de az már most bizonyos, hogy a csaknem 5 ezer darab új, hosszú távú hitelszerződés révén több korábban elvesztett ügyfelet szereztek vissza és növelték a lakossági hitelezésben meglévő 5 százalékos piaci részüket is.
“Ahhoz képest, hogy a takarékok az összes lakossági devizahitel 1,5 százalékával rendelkeztek, a kiváltáshoz adott hiteleknek már eddig is csaknem harmadát folyósították” – emelte ki Varga Antal. A takarékok végig tartották magukat a végtörlesztés kezdetén felállított sorrendhez, miszerint elsősorban saját devizahiteles ügyfeleiket kívánják kiszolgálni, másodsorban volt ügyfeleiket, akik korábban más banktól vettek fel devizahitelt, s harmadsorban nem keresik az új, eddig más banknál szolgáltatást igénylő lakosokat.

A kedvezményes végtörlesztési árfolyamon az integrált takarékoknál is az összes devizaadósság mintegy 10 százalékát fizették vissza december végéig, csakúgy, mint a bankoknál. Emiatt a korábban becsültnél nagyobb, várhatóan 2 milliárd forint veszteséget szenved el a szektor 2011-ben, s az integrációba tartozó néhány szövetkezeti hitelintézet veszteséggel zárja majd az évet. Az egyszeri veszteséget azonban hosszabb távon ellensúlyozza az új ügyfelek szerzésével járó többletbevétel – közölték az OTSZ-nél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik