Szerinted mennyire valóságosan ábrázolják a versenyzők az aktuális társadalmi, politikai, közéleti problémákat?
Ugyanolyan sokszínű ez a kiállítás, mint amilyen sokszínűek vagyunk. Az eddigi tapasztalataim legalábbis ezt mutatják. Van olyan, ami elszállt, giccses, közhelyes, reális, szellemes, érzelgős és még sorolhatnám.
Lesz idén is óriásplakát-kiállítás?
Igen. Ismét a volt Felvonulási téren rendezzük meg a kiállítást szeptemberben. Azonban az idén elmarad a kiállítást hirdető óriásplakát-kampány, amire eddig az elmúlt 12 évben mindig lehetőségünk volt. Az idén úgy alakult, hogy a Magyar Közterületi Szövetség sem támogat bennünket és az ő tagjai sem nagyon. Egyet kivéve, az pedig a Mahir Cityposter Kft. Ezúton is köszönjük nekik! Így az országban hagyományos óriásplakát-felületen sehol sem láthatják majd a kampányt, ami miatt sokkal kevesebb emberhez jut el az információ, mint eddig.
Fotó: Berecz Valter
Mi az oka, hogy nem támogatják a rendezvényt?
Ezt tőlük kellene megkérdezni. Mi is csak találgatunk. A mai napig nem kaptunk hivatalos választ.
Az idei mottótok a Himnusz fél sora, miért erre a két szóra esett a választás?
Szerinted?
Talán közrejátszott, hogy az idén többek között Dopeman is a Himnuszhoz nyúlt?
Egyrészt manapság a magyar nemzeti identitással előszeretettel foglalkozik a kultúra, a politika és a közélet is. Mondhatjuk úgy, hogy “divat a magyar”. Másrészt a Himnusz fél sora – Jókedvvel, bőséggel – azt a vágyott létállapotot írja le, amiben mindenki szeretne létezni. Ehhez képest érdekes, milyen viszonyban van azzal, amiben élünk, ami ma van Magyarországon. Ezt többféle nézőpontból lehet értelmezni: pozitívan vagy kritikusan, elfogadó vagy megerősítő módon, vagy akár hurráoptimista elfogultsággal is. Különböző megközelítést tesz lehetővé tehát, ami nekünk szervezőknek nagyon fontos, hiszen azt szeretnénk kommunikálni, hogy adják ki magukból a pályázók a gondolataikat és a segítségünkkel osszák is meg azokat a nyilvánossággal.
Sokan pályáztak eddig?
Nem tudom, ilyenkor én ezt nem figyelem. Egyébként az a jellemző, hogy az utolsó pillanatban adják le a pályázataikat. Kedden lejárt a határidő. Az elmúlt években mindig ezer körüli pályázat érkezett. Ha esetleg idén kevesebb lesz, arra is van elképzelésem, hogy miért…
Hogy esett a választásotok arra a plakátra az idén, amelyet Budapest utcáin a hírdetőoszlopokon lehet látni? Egy asszony gyerekkel a kezében és két férfi, no meg persze az alaptörvény egy példánya?
Ez egy megidézett szocreál képi világ, életérzés. Úgy gondoltuk, kellőképpen egészíti ki ez a plakátparafrázis a „jókedvvel, bőséggel” szlogent. Az újragondolt kép egy 1955-ös, a lengyel Mieczyslaw Teodorczyk által készített plakát, amelyből mi festményt, majd végül újra plakátot készítettünk. Egyértelműen szocialista-realista ábrázolás. A kreatív kitalálása és megvalósítása igazi közös munka volt a Kuzin Vizuális Műhellyel és a Kostil-Kostil formációval.
Tervezitek-e, hogy az eddigi nyertes plakátokból is lesz egyszer egy kiállítás?
Sok mindent tervezünk, a többi között kiadványt és a szájtunk felújítását is. Szakértők szerint az internetes korszámítás alapján nyolcvanéves az internetes oldalunk. Szeretnénk országjárást is a plakátokkal, de ez sem lehetséges. Anyagi okokból. Válságüzemmódban vagyunk, például felszámoltuk az irodánkat is.
Nincs elég támogatótok?
Egy-két évtől eltekintve sosem volt, de most extrán nehéz támogatókat szerezni egy ilyen rendezvényre. Ezért e helyen is köszönjük az idei támogatóinknak, hogy az “arcostársaink”! Tudjuk az okát, hogy miért nem támogatnak bennünket, hiszen a cégek képviselői ezt a tárgyalásokon nem titkolják. Általában azt a választ kapjuk, hogy szeretik, amit csinálunk, és szívesen nézik meg a kiállításokat, de a mai Magyarországon nem szerencsés egy olyan közéleti, szabad rendezvényt támogatni, amely ilyen nyílt terepet kínál a szabad véleménynyilvánítás számára. Még az sem számít, hogy több százezren tekintik meg az óriásképeket. Az öncenzúra és egyfajta félelem igazgat.
Mennyire nehéz kiválasztani, melyik kép kerüljön ki a kiállításra a pályamunkák közül?
Eléggé. Nagyon sok az olyan pályázat, amit szívesen kitennénk, de korlátozottak a lehetőségek. Igyekszünk a zsűrit is színesen összeállítani, persze soha sem 100%-ig „igazságosak”. Próbálunk, úgy válogatni, hogy a kikerülő plakátok valós keresztmetszetet mutassanak az ország kulturális, közéleti, politikai halmazaiból. Kevés ilyen terep van ma Magyarországon a közös gondolkodásra. Tejesen más hatása, érzete van, mint például az interneten terjedő képek világának.
Milyen díjak lesznek?
Az első öt helyezett kap díjat. Lesz kedélyborzoló és közönségdíjazott is. Nagyon komoly ajándékcsomagokat sikerült az idén összeállítani. Például a nyertesek a legújabb grafikai és képformáló szoftvercsomagot is megkapják jogtisztán az Adobe-tól!
Beszéljünk egy kicsit a tavalyi nyertesről, Nagy György Zoltánról, aki tavaly egy biciklit is kapott, amelyből aztán a Guruló Emlékmű készült a 2008-2009-es romaáldozatok tiszteletére. Mi történt azóta a biciklivel, hol van most?
Nagyvonalakban azért elmesélném: a nyertes plakáton gyerekrajzot megidéző formában, egy ház volt látható Tatárszentgyörgyön. A ház fölött pedig az a mondat állt, hogy: „Ez az a ház, ahol éltem”. Nagy György Zoltán arra az ötéves kisfiúra emlékezett, akit a házuk előtt lőttek agyon édesapjával. Szerette volna a családot támogatni, ezért közösen kitaláltuk, hogy a nyereménybiciklijére egy bringaegyediesítő pályázatot írunk ki. Horváth Ádám Márk egy szép, de elgondolkodtató biciklit tervezett: a fehér szín a halál, a piros szín pedig az erőszak jelképe. A Guruló emlékmű többfunkciós emlékmű-innováció, melynek három fő célja van: emlékezni az áldozatokra, felkínálni a lehetőséget azoknak, akik aktívan szeretnének tenni a békés együttélésért, illetve adományokat gyűjteni a rászoruló közösségeknek.
Nagygyörgy Zoltán: A tatárszentgyörgyi gyilkosság
A bringa bejárta tavaly a fesztiválokat is, volt többek között a Gödör Klubban, Kapolcs-, a Bánki tó-, a Vidor- valamint a Sziget-fesztiválon is. Sajnos nem sok adományt sikerült összegyűjteni a rászorulóknak. Egyszer el is lopták az emlékművet. Hiába szeretnénk, további helyszínekre vinni, nem tudjuk, mert erre sincs pénz. Egyelőre azon dolgozunk, hogy legyen támogató, aki finanszírozza a szállítási és karbantartási költségeket. Gondolkozunk azon is, hogy legyen egy állandó helyszín, ahol folyamatosan “üzemelhetne” az emlékmű. Ha ez nem sikerül, akkor szeretnénk felajánlani egy közösségnek, aki egyet ért azzal, hogy származása miatt senkit nem érhet bántalmazás.
