„Harminc év múlva az európai borok öt százalékban lesznek jelen a világ bortérképén” – fest nem túl rózsás képet a jövőről Alkonyi László a budapesti Festetics Palotában rendezett kóstolón. Ha jóslata beigazolódik, vagyis az olcsó és közérthető újvilági borok tarolnak a piacon, akkor még fontosabb lesz, hogy a magyar borok egyediségükkel és magas minőségükkel próbálják fölvenni a versenyt. Ebben kulcsszerep jut a tokaji borvidéknek.
A lapszerkesztő-író sziszifuszi munkát vállalt, hogy ismét tolja a magyar borászat szekerét. HetedHétHatár című könyvében és a hozzá mellékelt térképen újra megalkotta a több száz éves múltú dűlőklasszifikációt, azaz osztályokba sorolta a szőlőterületeket Tokaj-Hegyalján. Ehhez Bél Mátyás 1730-as művét vette alapul. Bár hangsúlyozza, hogy az osztályozásról lehet vitatkozni, tehát nem kinyilatkoztatásról van szó, máris sok termelő lelkébe gázolt. Érthetően, hisz ki örül annak, ha szeretett parcelláját alsóbb kategóriába helyezik, mint ahogyan azt ő gondolta?
A dűlők besorolása nemcsak természettudományos, hanem kulturális kérdés is – hangsúlyozza Alkonyi, aki szerint kell egy kultúra, amely értelmezi a minőséget. Ráadásul itt több generáció kultúrájáról beszélünk, hiszen már háromszáz éve is léteztek ezek a tokaji dűlők. Mint mondja, egy közösség tudatának tükörképe, ha meg tudja fogalmazni, hogy valamit miért tart egyedinek. Márpedig a borászatban kulcsszó az egyediség, a hazai termelők közül is egyre többen dűlőszelektált borokat hoznak forgalomba, így megtudhatjuk, hogy ugyanaz a szőlőfajta ugyanannak a borásznak a keze alatt mit produkál az egyes területeken.
Minél magasabb kategóriájú egy dűlő, annál szigorúbban kell meghúzni a határait – vallja a szerző, hangsúlyozva, hogy az osztályozásnál a borminőség nem alá-fölérendeltséget jelent, hanem sokkal inkább egyediséget. Első osztályú minősítést a dűlők öt százaléka kapott csak, később viszont több is bekerülhet még a legmagasabb kategóriába.
Mivel az eredetvédelem legkisebb egysége a dűlő, Alkonyi László fontosnak tartja, hogy tiszták legyenek a viszonyok. Ennek számtalan gyakorlati haszna is van. „Ha ezt a térképet föltennénk a falra London vagy New York borboltjaiban, akkor nem kéne a szlovákokkal vitatkozni arról, hogy hol is van az igazi Tokaj. A határon túlra került területek már 300 évvel ezelőtt sem voltak klasszifikálva” – magyarázza Alkonyi.
Amíg a borokig eljutunk, ízlelgethetjük a dűlők neveit, a több tucatnyiból íme néhány: Kis-Betsek, Nyúlászó, Szerelmi, Mézesmál, Szemszúró, Nyavalya-tető. További részleteket itt olvashat.
