Belföld

Botka: Egymás mellett kell harcolnunk!

Szeged szocialista polgármestere szerint pártjának 2014-re újszerű, nyitott politikai erővé kell válnia.

A hétvégi MSZP-kongresszus után úgy nyilatkozott, hogy Mesterházy Attila mellé áll. A Fideszben már kevesebbért is kispad járt vezető politikusoknak. Nem fél, hogy pártelnöke háttérbe szorítja?

Ez az egyik oka, hogy nem a Fideszben politizálok.

Az MSZP-ben sem szokás a vezér mellé állni, csak mögé sorakozni.

Baloldali pártnál nem jellemző a feudális rendet idéző alá-fölé rendeltség, mert a túlzott függőségi viszonyok hiteltelenítik a politikát. Tudtam, hogy kijelentésemnek több olvasata lesz. Én úgy értettem, hogy Attilának, nekem és még sokaknak egymás mellett kell harcolnunk. Az MSZP-ben ne a struktúra legyen a meghatározó, hanem mindenki találja meg párton belül a helyét.


Fotó: Neményi Márton

Milyen pozíciót látna el szívesen az MSZP-ben?

Nem a pozíció motivál, hanem a feladat.

Akár át is venné a pártelnöki stafétát Mesterházy Attilától?

A következő hónapokban fogom eldönteni, hogy milyen pozíciókban fogom megmérettetni magam. Abban vagyok érdekelt, hogy a szocialista párt sikeres legyen. A kongresszusi beszédemben azt is elmondtam, elégedett vagyok Mesterházy Attilával, mert hatalmas munkát végzett a „reménytelen” választási kampányban és az azt követő időszakban is. Sok mindent megtanult, ami ahhoz szükséges, hogy sikeres koordinátora, elnöke legyen a pártnak.

Egyelőre nem látni, merre megy tovább a szocialista párt. Gyurcsányról még mindig többet ír a sajtó, ráadásul a közvélemény-kutatások továbbra is jelentős Fidesz-előnyt mutatnak.

Ennek ellenére világosan látszik, hogy Orbán Viktor megbukott. Reményt keltett az emberekben, majd milliókat taszított reménytelenségbe. Az is látszik, hogy a magyarok nem apátiába süllyedtek, hanem tízezrek vonultak – a különböző civilszervezetek hívására – az utcákra. A politika számára ez teljesen új jelenség. Ezeknek a – sokszor a Facebookon szervezett – mozgalmaknak a vezetői tudják, hogy választásokon csak pártok képesek megméretni magukat, és kormányozni is csak pártok tudnak. A 2014-es választások előtt ezek a civilek el fogják dönteni, a politikai kínálatból melyik erővel képesek együttműködni. A mi feladatunk az, hogy a kampányig az MSZP vonzó, nyitott és újszerű politikai partner lehessen. Orbán Viktor csak széles összefogással váltható le, ami az MSZP nélkül elképzelhetetlen.


Fotó: Neményi Márton

Mesterházy Attila az „öreg szocikat” fiatal arcokra váltaná. Lapátra kerülne mások mellett Lendvai Ildikó, Kiss Péter és Szekeres Imre?

A tavalyi tisztújításon ugyanez az elvárás fogalmazódott meg. A „nagy öregek” közül jelenleg senki nem tagja az elnökségnek.

Mesterházy egyeztette ezt a forgatókönyvet az „öregekkel”, vagy hidegzuhanyként érte őket az elnöki bejelentés?

Elképzelhetetlen, hogy ne egyeztetett volna velük. Senki nem akarja elzavarni őket a pártból és a frakcióból. Meg kell érteni, ha hitelesen akarunk politizálni, akkor nem olyan személyeknek kell megfogalmazni kormánykritikákat, akik az elmúlt két kormányzati ciklusban pozíciót töltöttek be. Új a szereposztás, de a háttérben óriási szükség van a tapasztalt politikusokra. Egyértelművé akarjuk tenni azt, hogy 2014-ben nem a 2010 előtti kormányzásunkat akarjuk visszahozni.

Mégis milyen új arcok vannak az MSZP tarsolyában? Botkán és Ujhelyin kívül még kit lehet pozícióba hozni?

Folytathatnám a sort Bárándy Gergellyel, Harangozó Tamással vagy Lukács Zoltánnal. A nem túl népes parlamenti frakciónkban is több olyan fiatal szakpolitikus található, aki rengeteget tanult az elmúlt időszakban, és képes az új típusú politikát megjeleníteni. A tapasztalatom, hogy a fiatalok sorra lépnek be az MSZP-be. A civil, kormányellenes megmozdulásokon zömében a facebookos generációval találkozhatunk.


Fotó: Neményi Márton

Őket mivel tudják becsalogatni a szocialista pártba?

Orbán megkönnyíti nekünk, hogy a magyar társadalom megértse és megszeresse a baloldal legfontosabb értékeit. Húsz év alatt nem tudtuk elérni, hogy a magyar nép magáénak érezze a demokráciát. Nem lehetett olyan üzenettel mozgósítani, hogy „Emberek! Veszélyben a demokrácia!” Úgy tűnik, a magyarok akkor szeretik meg a demokráciát, amikor elveszik tőlük. Ahol nincs demokrácia, ott a hatalom bármikor, bárkivel bármit megtehet, akár visszamenőleg is. Ráadásul az elmúlt másfél évben a gazdagok, a hatalmasok és az erősek kaptak meg mindent: kevesebb adót fizetnek és több támogatást kapnak, mint korábban.

Egy évvel ezelőtt Szegeden patthelyzet alakult ki: önt újraválasztották polgármesternek, míg a közgyűlésben a jobboldal szerzett többséget. Tudnak együtt dolgozni, vagy Szegeden is az esztergomi káosz jellemző?

Az elmúlt hónapokban a Fidesz nem szavazta meg a közgyűlés napirendjét, másodjára pedig leszavazta saját előterjesztéseit. Ráadásul egy üzleti megállapodás köttetett a fideszes képviselők és az egy szem jobbikos képviselő között. Ez nem politikáról szól, hanem sima üzletről. Elosztották egymás között az önkormányzati cégeket és teljesen alkalmatlan barátokat, rokonokat és pártembereket neveztek ki vezetőknek. Ezek a cégek a működésükre most 800 millió forinttal – húsz százalékkal – kérnek többet, mint a tavalyi évben. Valamennyi cég kifizetőhellyé vált.


Fotó: Neményi Márton

Semmi feljelentés, semmi vizsgálat?

Akadályozzák a munkámat. Törvényesen én képviselem az önkormányzatot, ennek ellenére a cégvezetők nem adnak tájékoztatást. Ezért létrehoztam egy cégfelügyeleti csoportot. Rendkívüli ellenőrzéseket rendelünk el. Nem véletlenül mondott le a piac igazgatója. Ugyanis nem létező cégekkel kötöttek szerződéseket. Minden olyan ügyben, ahol azt látom, hogy a városnak kárt okoznak, meg fogom tenni a lépéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik