Formailag most lépett ki az SZDSZ-ből, lélekben már korábban megtette?
Nem is léptem be. Én az alapítók között vagyok, mint lelkész, pártonkívüliként voltam az SZDSZ mellett. Már két éve, a Kóka–Fodor-vitánál is jeleztem, hogy semmiképpen nem megosztó pártelnökre van szükség, most Retkes Attila viszont csak jobban szétfeszíti az SZDSZ-t. Méltatlan volt a hangos ovációtól kísért nyitóbeszéde.
Azért némi váltás ráfért az SZDSZ-re, nem?
Az a hasonlat jut eszembe, hogy le lehet cserélni Kurtág Györgyöt énektanárokra, akik biztosan jobban tanítanak, de ha nem lesz Kurtág, akkor mit fognak tanítani ezek a tanárok?
Bőségesen van tennivaló (Fotó: Gáti András, FN)
Olyan emberekről beszélek, akik az SZDSZ-t kitalálták, vagy az Ellenzéki Kerekasztalban végigküzdötték a maguk harcait. Hozzá kell tennem, hogy az egész térségünkben vert helyzetben van a liberalizmus. Sokan nehezen emésztették meg, hogy liberális pártként Közép-Európában csak rétegpártként lehetünk jelen.
Mit gondol, hiányzik majd valakinek az SZDSZ?
Az ellenségeinek biztosan nem. A társadalomnak viszont igen. Még inkább Magyarország politikai fejlődéséből hiányzik majd. Bőségesen van tennivaló, az emberi jogok érvényesülése, a rasszizmus elleni harc és a cigányság helyzetének javítása terén. Ráadásul óriási szükség lenne az SZDSZ-hez közel álló szakemberekre, hogy használható program készüljön, mondjuk a romák helyzetének jobbítására.
Gazdasági válság idején nincs kereslet az emberi jogokra?
Furcsa, hogy az emberek a gazdasági kérdésekre koncentrálnak inkább, miközben azon a téren nagyot alkotni nem lehet. Magyarország kicsi, szendvicsország. Sorsunk gazdaságilag attól függ, mi történik a nagyobbakkal. Az a valótlanságok valótlansága, ha itt valaki előáll egy nagy ötlettel a megoldásra. A gazdasági válságnál is nagyobb probléma a társadalom mentális állapota, az évtizedek óta zajló árokásás, gyűlöletkeltés. Hamis beszéd, ami előcsalta Magyarország rosszabbik arcát.
Miért alakulhatott ez így?
Soha nem voltunk képesek feldolgozni a múltunkat, a két háború közötti szörnyűséges erkölcsi bukásunkat. Az egyházak nem néztek szembe a valódi szerepükkel, utólag persze mindenki kifogástalannak értékeli önmagát. A kommunizmus elnyomott számtalan problémát, még az ügynökügy is nevetségbe fúlt. Így, ebben az állapotában kezdheti elölről a magyar társadalom.
Elölről kezdjük, vagy ugyanazt folytatjuk?
Jó kérdés. A vicc az, hogy az a fajta szélsőjobboldaliság, amelyik a volt kommunista országokban feltámadt, az inkább a két háború közti ocsmányságra emlékeztet, míg másutt a szélsőségesek is enyhébbek. A holland szélsőjobb itt meg sem látszana. Elképesztő az a világ, ahol azok élnek a legjobban, akik ezt előcsalták a föld alól.
Kikre gondol?
Én azt látom, hogy a jobboldalon a lehetőségvesztés, az egymás után két elvesztett választás miatt nagy a keserűség, és ez olyan magatartást szült, amiben nem felelős ellenzékként viselkedtek. Szörnyű mondat volt, hogy „a haza nem lehet ellenzékben”. Ezek mozgósító szavak.
A baloldalnak nincs felelőssége?
Természetesen van, de mindenkinek más. Az SZDSZ-nek is mérlegelnie kell, hogy abban az örök kisebbségi helyzetben mit lehetett volna másképp csinálni.
Ha ön szerint ekkora a jobboldal felelőssége, felvetődik a kérdés, mikor beszélt utoljára Orbán Viktorral, akinek két gyerekét is ön keresztelte.
Személyesen már régen beszéltünk. Tény, hogy az ő felelőssége óriási. Orbán Viktor nem államférfi, inkább ügyes politikus. Mindent kihasznál, amit lehet, és azt is, amit nem. Rengeteg tiltott eszközt vett igénybe ahhoz, hogy újra felküzdje magát oda, ahol most van.
Milyen tiltott eszközökre gondol?
Ahogy a sportban tilos a kábítószer használata, vagy a labdarúgásban a kézzel szerzett gól, a politikában tilos a tömegek gyűlölet felé kormányzása.
Manapság a gyűlölet egyre gyakrabban fordul a romák felé. Javulhat a helyzetük?
Igaza van Horváth Aladárnak, hogy jobb- és baloldalon egyaránt teher a romák ügye, és nincs igazi elszánás, hogy megoldódjon a helyzetük. A nyolcvanas évek közepén egyszer eljött a papokhoz Lakatos Menyhért egy előadást tartani. Ő azt mondta, hogy hatalmas a magyar társadalom felelőssége abban, hogy bizonyos pozíciókba, munkakörökbe nem engedi a cigányokat, mert azok a – főleg fizikai – munkák, amelyeket a cigányok hagyományosan végeznek, el fognak fogyni a gépesítés miatt, és nem lehet egyik évről a másikra embereket kiképezni.
Hatalmas a társadalom felelőssége (Fotó: Gáti András, FN)
Akkor úgy vélekedett, hogy előbb-utóbb két lehetőség közül választhat a társadalom: eltartja vagy kiirtja a cigányokat. Lassan eljutunk erre a pontra, pedig a cigányok nagyobb része dolgozna. A rendszerváltás idején alig létező munkanélküliség is jelzi, nem a munkás fogyott el, hanem a munka.
Szegénység, munkanélküliség, ha valamikor, akkor most lenne feladata az egyháznak.
Én az egyházakat nagyon rossz helyzetűeknek látom. Egyrészt nagyon összezsugorodtak, anélkül, hogy észrevették volna. Másrészt a még meglévő befolyásukat sem akkor használják, amikor igazán kellene. Érdekes módon a tatárszentgyörgyi szörnyűség nem váltott ki akkora felzúdulást az egyházból, mint most a szlovákiai nyelvtörvény elfogadása. Nem szólalnak meg, mert a támogatóik között sok szélsőséges is akad.
Elég borús jövőképet fest le…
Mivel nem azt kérdezte, hogy milyen jó dolgokat látok.
Milyen jó dolgokat lát?
Azt például, hogy előbb-utóbb kilábalunk a gazdasági válságból. Abban is reménykedem, hogy elfárad a harci kedv, és talán jön egy normálisabb nemzedék.
életrajz
Iványi Gábor 1951-ben született Szolnokon. 1970-74-ig teológus, lelkész hallgató a Szabadegyházak (SZET) Lelkészképző Intézetében. 1991-ben diplomázott a Wesley János Lelkészképző Főiskolán. 1973-tól a Magyarországi Metodista Egyházban segédlelkész, majd tagja az említett egyházból kirekesztett lelkészek és hívők csoportjának, 1974-1981-ig illegalitásban. 1979-ben a SZETA (Szegényeket Támogató Alapítvány) alapító tagja. 1979 az illegális Beszélő egyik alapító szerkesztője, és a Nyitott Ajtó illegális egyházi folyóirat alapítója. 1989-től az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke. 1987-től a Wesley János Lelkészképző Főiskola megbízott igazgatója, majd főigazgatója, ma határozatlan időre rektora. 1988-89: a Hálózat tagja és első ügyvivő testületének egyik tagja (Göncz Árpád, Solt Ottília és mások társaságában) 1990-94 és 1998-2002: országgyűlési képviselő, az első ciklusban az Emberjogi, Vallásügyi és Kisebbségi Bizottság tagja. A 80-as években a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, parlamenti időszakban pedig a Magyar-Izraeli Baráti Társaság tagja. 2008-tól címzetes egyetemi tanár az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen. Nős, hat gyermeke és egy unokája van.
