Az EU nem rendel el általános behozatali tilalmat a magyar paprikára, hanem a tagországok kormányaira bízza a döntést. “Tájékoztatást kaptunk a magyar hatóságoktól és azt eljuttattuk minden tagországnak. Rajtuk áll a döntés, hogy vizsgálataik alapján betiltják-e a magyar paprika fogalmazását vagy sem” – nyilatkozta az EU-Bizottság egyik illetékese.
November 2-án az Egyesült Államokban az elnök mellett a teljes, 435 fős képviselőházat, a 100 tagú szenátus egyharmadát, valamint 11 állam kormányzóját is megválasztják.
Újabb négy évre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamar elnökének választották Parragh Lászlót, aki a gazdasági miniszter segítségét kérte a kereskedelemfejlesztés gazdaságközelivé tételéhez, a gazdasági programok közös működtetéséhez, az európai szintű kamara megteremtéséhez.
A szónokok a politikai palettán elfoglalt helyük és vérmérsékletük függvényében indították el pénteken a költségvetési törvény tárgyalását. A pénzügyminiszter szerint hárommillió ember fizet majd kevesebb adót.
Az MTV Rt. vezetése elkötelezett amellett, hogy a 2004-es pénzügyi évet a lehetőségekhez igazodva zárja – áll a társaság közleményében. Ezért az év hátralevő részére néhány műsor esetén módosulások várhatóak, hogy a rendelkezésre álló keret elegendő legyen.
Az amerikai politikusok úgy gondolják, hogy az USA elnökválasztási rendszere a lehető legdemokratikusabb forma – kívülállók mindezt inkább rendkívül bonyolult struktúrának látják.
A sportcikkeket gyártó német Puma árbevételét és nyereségét is egyaránt növelte az év harmadik negyedében , elsősorban annak köszönhetően, hogy erőteljesen nőtt a kereslet a cég új stílusú szabadidő ruhái és cipői iránt Európában, Amerikában és Ázsiában egyaránt.
Az utóbbi években felhalmozott veszteség miatt megszünteti a Magyar Hírlapot az újság tulajdonosa, a Ringier Kiadói Kft., a lap november 6-án jelenik meg utoljára.
Gyurcsány Ferenc kormányfő ugyan nem látja megvalósíthatónak a szakszervezetek azon követelését, hogy 38 órára csökkenjen a heti munkaidő, de elfogadja azt, hogy a jövő esztendőben már munkaszüneti nap legyen december 24-e.
Újabb, ezúttal Londonon kívüli nagy-britanniai repülőterekről, valamint Genfből indít járatokat vasárnaptól Budapestre az easyJet - erősítette meg pénteki londoni közleményében a legnagyobb európai olcsó jegyes légitársaság, amelynek fő kelet-európai központja ezzel a ferihegyi repülőtér lesz.
Általános sztrájkba kezdett száztíz romániai polgármesteri hivatal és megyei tanács tizenötezer szervezett alkalmazottja - jelentette be a román helyi közigazgatási szakszervezeti szövetségének (FNSAPL) elnöke pénteken Kolozsváron.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) által elvégzett vizsgálatok szerint az alábbi táblázatban szereplő termékek forgalmazhatók és felhasználhatók. A táblázatot (pdf-dokumentum) az ÁNTSZ folyamatosan frissíti, az alább látható lista a péntek kora délután a hivatal honlapján elérhető adatokat tartalmazza. (A pénteki lista bővítését itt töltheti le!) A táblázatban nem szerepelnek az Univer Product Rt. termékei (a Piros [...]
Az Univer bejelentette, hogy pert indítanak az állam ellen, miután az ÁNTSZ tiltólistáján közzétette cégük termékeit, amelyek nem is paprika-örleményből készültek.
Az Union Biztosító Rt. azt várja, hogy jövő évi kötelező biztosítási ajánlatával megduplázza a jelenlegi 117 ezres ügyfélszámát. A biztosítóknak október 30-án, szombaton kell közzétenniük jövő évi gépjármű-felelősségbiztosítási díjaikat.
Ezentúl területi korlátozás nélkül helyezhető el kerékbilincs a közterületen szabálytalanul parkoló, illetve a korlátozott várakozási övezetben díjfizetés nélkül várakozó járművekre - döntött csütörtökön a fővárosi közgyűlés. A türelmi idő 30 perc lesz.
Minden eddiginél nagyobb harcra készülnek a biztosítók, miután szombaton felfedik a jövő évi kötelező biztosítási díjaikat. Az autósoknak egy hónapjuk van a váltásra, ebben a FigyelőNeten elérhető kalkulátor is segít.
A kormány világos célokon alapuló, egyértelmű költségvetési javaslatot tett a ház asztalára - jelentette ki Draskovics Tibor pénzügyminiszter a jövő évi büdzséről szóló előterjesztés általános vitáját megnyitó expozéjában az Országgyűlésben.
Az idén a harmadik negyedévben 14 ezerrel, 944 ezerre nőtt a működő gazdasági szervezetek száma - közölte a Központi Statisztikai Hivatal honlapján pénteken.
Bár a reklám hatását nem tudják lemérni, feltehetően 80 milliárd forintos pluszbevételt hoztak a Magyar Turizmus Rt. 400 millió forintos nemzetközi reklámkampányai, amelyekben Tony Curtis és Laky Zsuzsa szépségkirálynő népszerűsítette Magyarországot – írja a Világgazdaság.
Az egyéni vállalkozók indulásukkor választhatnák az egyszerűsített vállalkozási adót, nem kellene a hatályos szabályozás szerinti kétéves türelmi időt letölteniük – írja a Napi Gazdaság.