Belföld

Mobiltelefonról a hívó fél ingyenes kóddal ellenőrizheti, hogy melyik szolgáltatóhoz tartozik a hívott szám - mondta Juhász Károly, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH)sajtótájékoztatóján.
2004. 07. 27. 13:32
Volt elnökök, alelnökök és „majdnem" elnökök parédájával zajlik a Demokrata Párt konvenciója, amelyen hivatalosan is John Kerryt nevezik majd meg Bush elnök kihívójaként. A tömeg eddig Bill Clintonért lelkesedett leginkább.
2004. 07. 27. 13:22
A Világereskedelmi Szervezet (WTO) tagjai a korábbi dohai gyűlésük témáit elevenítették fel, és elszánták magukat, hogy a hét végéig megállapodnak a tarifák és a támogatások csökkentéséről, a világ kereskedelmének fellendítése érdekében-írja a BBC Online.
2004. 07. 27. 13:08
A Szerencsejáték Rt. (SzRt.) az év első felében 56 milliárd forint bevételt ért el, s így az egész évre tervezett 3,1 milliárd forint adózás előtti eredmény elérhetőnek látszik - közölte Székely Gábor, a társaság vezérigazgatója
2004. 07. 27. 12:46
A hazai Cukor Terméktanács is felzárkózott az EU cukorpiaci reformja elleni kontinentális méretű lobbiakcióhoz. Az Európai Bizottság azért sincs könnyű helyzetben, mert a WTO sem enged reformköveteléseiből.
2004. 07. 27. 11:22
Bár a korábbi bejelentés szerint július közepére tervezte eladni 12 bevásárlóközpontját a Plaza Centers, a szerződést csak a következő hetekben írják alá a BNP Paribas tulajdonában lévő Klepierre csoporttal – írja a Napi Gazdaság.
2004. 07. 27. 11:21
A müncheni székhelyű Ifo gazdaságkutató intézet a németországi üzleti hangulatmutatóját júliusra 95,6 pontra határozta meg, A többi szervezettel öszhangban így már második hónapja tart az indexemelkedés az országban.
2004. 07. 27. 10:27
A jelenleg 0 százalékos kamatadó fokozatos emelésére készül a kormány. A nagyobbik koalíciós párt pedig már jelezte, hogy támogatni fogja a javaslatot - tudta meg a Napi Gazdaság kormánypárti politikusoktól.
2004. 07. 27. 09:40
Ha Dánia, Ausztria és Hollandia is női politikust küld az Európai Bizottságba, akkor José Barroso elégedett lehet, a Bizottságban a nemek aránya úgy alakul, ahogy tervezte.
2004. 07. 27. 09:25
A Mol Rt. megállapodásra jutott az osztrák Roth Heizöle GmbH társaság többségi tulajdonának megvételére, valamint opciót kötött a fennmaradó tulajdonhányad megvásárlására is - írja közleményében az olajtársaság.
2004. 07. 27. 09:10
Olvasói sztorik