Az idén az első félévben az adózás előtti eredmény 4,2 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 5,3 milliárd forinttal. Az eredmény csökkenésében az elemzők szerint szerepet játszott, hogy a játékadót 17-ről 24 százalékra emelte a kormányzat az idén.A féléves árbevétel azonbanígy is mintegy öt milliárd forinttal haladja meg a tavalyi összeget. A jó féléves eredmény eléréséhez bizonyára sokat segített a foci EB, amely a vezérigazgató ismertetése szerint 450 millió forintos többletbevételt jelentett a cégnek.
A társaság tavaly 13,8 milliárd forint adózott eredményt ért el, ebből mintegy 13 milliárd forintot fizetett ki osztalékként. A játékadó, a nyeremény-szja befizetés, az iparűzési adó és az osztalék 57 milliárddal terheli meg a részvénytársaságot. A játékosoknak 2003-ban 47,5 milliárd forint nettó nyereményt fizetett ki a társaság.

Piros betűs titok, avagy: elkelne a pünkösdi csoda a mai világban
A pünkösd arról szólna, hogy az emberiség újra egy közösséggé válhat. Abba pusztulunk bele, hogy ez nem megy. Vélemény.