Belföld

Jövőre már várható a kamatadó

A jelenleg 0 százalékos kamatadó fokozatos emelésére készül a kormány. A nagyobbik koalíciós párt pedig már jelezte, hogy támogatni fogja a javaslatot - tudta meg a Napi Gazdaság kormánypárti politikusoktól.

Draskovics Tibor, pénzügyminiszter tavaszzal már többször is nyilatkozta, hogy a kamatadót akár már jövőre is kivethetik. Indoklása szerint azon okból, hogy a közterhek alól mentesülő jövedelmek adóztatásával teljesítményösztönzőbb és igazságosabb legyen.

Draskovics korábban a jelenleg 0 százalékos adó emelésének feltételeként az 5 százalék alatti inflációt nevezte meg, amely az előrejelzések szerint idén teljesülhet. A miniszter szerint az kamatadót három év alatt kellene 20 százalékra emelni, amely az európai közösség tagállamaiban is létező kamatadó átlagának felelhetne meg. A Napi Gazdaság számításai szerint a kamatadó mindössze 10 milliárd forintot hozna az államkasszába.

A szocialista frakcióban nincs napirenden a kamatadó kérdése – így reagált a Magyar Rádiónak Kovács Tibor képviselő arra a sajtóértesülésre, hogy az MSZP támogatná a jelenleg nulla százalékos kulcs felemelését. Kovács Tibor most azt mondta: a szocialista frakció a valójában a tőzsdei árfolyam-nyereségadó lehetőségét vetette fel, arra alapozva, hogy az unió szinte valamennyi tagállamában fizetni kell a részvény-bevételek után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik