Belföld

Egy héten belül három új államtitkárt - Suchman Tamást, Szanyi Tibort és Veress Józsefet – nevez ki a köztársasági elnök – értesült a Népszava.
2004. 10. 12. 09:14
Szakmai fenntartásokkal bár, de nem ellenzi az Európai Parlament illetékes bizottsága Kovács László jelölését az európai biztosi posztra. Ez eddig kérdéses volt azok után, hogy az olasz Buttiglione jelölését hétfőn elutasították.
2004. 10. 12. 09:06
A moszkvai döntőbíróság hétfőn szinte teljes egészében helyt adott az orosz adóhatóság keresetének, amelyben 1,4 milliárd dollárnyi büntetés behajtását kérte az ostromlott Jukosz olajcégtől, túl a 2001-ről rajta számonkért 2,7 milliárd dolláros adóhátralékon.
2004. 10. 12. 07:37
A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Rt. ez év nyarán írta ki a Microsoft alapú infrastruktúra migrációjának megvalósítására vonatkozó pályázatát. A migráció a tervek szerint érinteni fogja a MOL teljes informatikai hálózatát, elősegíti a szerverek és az adatközpontok tudatos konszolidációját, illetve megteremti a hatékony, korszerű működés lehetőségét, egységes Microsoft-technológiára építve.
2004. 10. 12. 00:00
Elindult az sms-játék! A XXI. Század nagyasszonyai címmel új SMS játékot indított útjára az Alexa-Team Reklámügynökség. A játékot az Origo Női Lapozó oldalain megjelenő kampánnyal népszerűsítik a szervezők.
2004. 10. 12. 00:00
Piaci értesülések szerint GE értékesíteni akarja egész, vagy majdnem egész nemzetközi szolgáltatási üzletágát (GE Capital International Services), amely eddig nagyon sikeres volt offshore részlegével, s világszerte 17 ezer alkalmazottjával, akik közül 5 ezret Magyarországon, Mexikóban és Kínában foglalkoztat – írja a Consultant News internetes forrásra hivatkozva az MTI.
2004. 10. 11. 17:12
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12 985 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi, pénteki záró értékhez képest ez 30,32 pontos, 0,23 százalékos emelkedés. A részvénypiac forgalma a közepesnél magasabb, 7,23 milliárd forint volt, ennek több mint negyedét a Mol adta.
2004. 10. 11. 17:10
Az erős forint és Draskovics Tibor kijelentése, hogy nem lesz sáveltolás, megerősítette az elemzői konszenzust: kamatvágás várható a Monetáris Tanács jövő hétfői ülésén. De előbb még kedden az inflációs jelentés.
2004. 10. 11. 16:35
A Gazdasági Versenyhivatal nem fellebbezte meg a Fővárosi Bíróság ítéletét a Ringier-ügyben. A másik szereplő a Ringier képviselője viszont benyújtotta fellebbezését a Fővárosi Bíróság (FB) két és fél hete kihirdetett ítélete ellen.
2004. 10. 11. 16:27
Olvasói sztorik