Gazdaságpolitikai kérdések határozzák meg a leginkább a pártok versenyét a nyugat-európai demokráciák többségében: alapvetően ezek mentén minősül valamelyik párt jobb- vagy baloldalinak, s a választók pártpreferenciái is ezekkel a véleményekkel mutatják a legerősebb összefüggést. Mi lehet az oka annak, hogy Magyarországon – más kelet-közép-európai demokráciákhoz hasonlóan – korántsem ez a helyzet? Hogyan lehet az, hogy miközben a választók számára a gazdaság minden más közéleti témánál fontosabb, pártválasztásukat mégis az olyan szimbolikus kérdésekben kialakított vélemények határozzák meg, mint a határon túli magyarok támogatása, az egyházak társadalmi befolyása vagy még inkább a kommunista múlthoz való viszony? – teszi fel a kérdést a Figyelő legújabb számának “Tülekedés a baloldalon” című cikke.
Változó attitűd
Részben azért van ez így, mert míg ezekben a kérdésekben elég világos a pártok álláspontja, addig a gazdaságpolitikáról ez korántsem mondható el. A pártprogramoknál is ellentmondásosabbak azonban a szavazók gazdaságpolitikai attitűdjei.
A Medián bő egy évtizede végzett kutatásai rendre azt mutatták, hogy a magyar közvélemény egyszerre támogat egymással összeegyeztethetetlen dolgokat: a szabad piacgazdaság megszilárdítását, azt, hogy az állam szabályozza az árakat és a béreket, hogy csökkentsék az adókat, de az állami kiadásokat is, és hogy növeljék a jóléti kiadásokat, támogassák a válságba került iparágakat. Ha mégis valamilyen „rendet szeretnénk vágni” ezek között a vélemények között, akkor azt mondhatnánk: a magyar lakosság túlnyomó többségére a paternalista gondolkodás jellemző.
|
Az, hogy a Medgyessy-kormány megalakulása óta a korábbi éveknél jóval több gazdasági témájú vita került fel a politikai napirendre, hatással lehetett a közvélemény alakulására is. Annyi bizonyos, hogy míg 2002-ben a többi választási évben tapasztaltnál is többen támogatták, hogy az állam szabályozza az árakat és béreket, most májusban már jóval kevesebben voltak ezen a véleményen.
Az igazi változás azonban az, hogy kezdenek kikristályosodni a gazdaságpolitikai véleménytípusok. Míg 2002-ben még egyértelműen pozitív volt a kapcsolat az adócsökkentés, illetve a nyugdíjak és a szociális juttatások növelésének a helyeslése között – magyarán az emberek egyszerre akarták mind a kettőt –, mára ez a viszony az ellentétébe fordult, mint ahogy ma már az állami kiadások csökkentésének az átlagon felüli támogatottsága is az állami gazdaságirányítás elutasításával jár együtt.
A gazdasági attitűdök belső ellentmondásának mérséklődését az is elősegíthette, hogy a lakosság – kis túlzással – a saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy az ország gazdasága nem tud egyszerre minden igénynek megfelelni. Azon azonban nincs mit csodálkozni, hogy az életszínvonal növelését tartják a legtöbben a legfontosabb gazdaságpolitikai célnak.
A Figyelő szerint a tudatosodás jeleként értelmezhetjük viszont, hogy a lakosság számára fontos további célok közül a munkanélküliség csökkentését a leginkább a túlnyomó részben keresőképes korú Fidesz-szavazók, az infláció csökkentését a csaknem 50 százalékban nyugdíjasokból álló MSZP-szavazótábor, az adóterhek mérséklését pedig a fele részben a legmagasabb jövedelmi negyedbe tartozó SZDSZ-szavazók támogatják a leginkább.
Az elemzés teljes terjedelmében a Figyelő június 3-án megjelenő 23. számában olvasható.
