Egyes felmérések szerint az Európai Unió kibővítése után a munkaerő keletről nyugatra irányuló vándorlása mérsékelt és kezelhető mértékű lesz. A másik oldalon jó néhány uniós nemzeti kormány, szakszervezet és eurószkeptikus az ellenkezőjét mondja. Szerintük a csatlakozó országok munkakereső és nyugati színvonalú szociális ellátásra áhítozó munkavállalóinak rohamával kell számolni.
A csatlakozó országokban sem teljesen egyöntetű a kép. A lakosság tetemes része nyilván szívesebben venné, ha a jelenlegi tagállamok biztosítanák az újonnan érkezőknek az unió egyik alapjogát, a munkaerő szabad áramlását, egy másik, talán kisebbségben lévő csoport azonban tart attól, hogy a nyelveket beszélő, képzett munkaerő keleti hazájától nyugatabbra próbál majd szerencsét.
Foglalkoztatottság, munkanélküliség
A magyarországihoz hasonló, 55-57 százalékos foglalkoztatottsági ráta jellemzi az Európai Unió több déli országát, a 64 százalékos átlagot csak az északi országok 70 százalék feletti foglalkoztatottságával éri el az unió – derült ki a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium munkaerő-piaci helyzetkép-értékeléséből. A 2002-es adatokat ismertető táblázat szerint a magyarországi foglalkoztatottsági ráta 56,2 százalék volt (ez azóta már magasabb, elérte az 57 százalékot). Görögországban 56,9, Olaszországban 55,4 százalékos volt a foglalkoztatottság, Spanyolországban pedig 58,4 százalék. Az északabbra fekvő országokban a munkavállalási korú népesség jóval nagyobb hányada dolgozott, így például Dániában 76,4 százaléka, Hollandiában 74,5 százaléka, Svédországban 74 százaléka. Az Egyesült Királyságban is igen magas, 71,5 százalékos volt a foglalkoztatottsági mutató. Az Európai Unió átlaga körüli foglalkoztatottsági szint jellemezte 62,9 százalékkal Franciaországot, illetve 65,4 százalékkal Németországot. Az adatok szerint a déli országok közül Portugália különleges helyet foglalt el a 68,6 százalékos foglalkoztatottsági és 5,1 százalékos munkanélküliségi rátájával. A többi déli országban ugyanis nem csupán a foglalkoztatottsági szint jóval alacsonyabb a közösségi átlagnál, de a munkanélküliségi ráta is számottevően magasabb, mint a 7,7 százalékos uniós átlag. Így például Spanyolországban 11 százalékos, Görögországban 10 százalékos, Olaszországban pedig 9 százalékos a munkanélküliségi mutató. A magas szintű foglalkoztatottságot és az alacsony munkanélküliséget Hollandia érte el, ahol a 74,5 százalékos foglalkoztatottsághoz 2,7 százalékos munkanélküliségi ráta párosult a bemutatott évben. Ausztriában is igen kedvező volt ez a két mutató a táblázat szerint: 68,2 százalékos a foglalkoztatottság és 4,3 százalékos a munkanélküliség. Írország is az átlagot javította: a 65 százalékos foglalkoztatottsághoz 4,4 százalékos munkanélküliség járult. Dániában a két ráta 76,4 százalék, illetve 4,5 százalék. Az Egyesült Királyságban is viszonylag alacsony a munkanélküliség: a 71,5 százalékos foglalkoztatottsághoz 5,1 százalékos munkanélküliségi ráta párosul.
A munkavállalás átmeneti korlátozását preferáló államoknak (ide tartozik Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Németország és Spanyolország) persze jó indokaik lehetnek arra, hogy májustól számítva két évre, majd felülvizsgálat után további három, ezt követően pedig esetleg – újabb felülvizsgálat után – további két évre korlátozzák a keletről érkező munkaerőt. A csatlakozó 75 millió új uniós állampolgár (akik közül jelenleg 400 ezren dolgoznak egy uniós tagországban) ugyanis jóval alacsonyabb életszínvonalon él jelenleg, mint a tizenötök 380 millió lakosa. A hivatalos statisztikák szerint két évvel ezelőtt (és azóta nem változott jelentős mértékben a helyzet) Ciprus és Málta nélkül a nyolc csatlakozó országban az egy főre jutó nemzeti jövedelem az EU-átlag 23 százaléka volt, Románia és Bulgária hozzáadásával pedig 18 százalékra csökken ez a szám. Néhány jövendőbeli tagországban komoly gondot okoz a munkanélküliség, amihez többnyire alacsony foglalkoztatottság párosul (lásd keretes írásunkat az uniós és a magyar helyzetről).
A helyzet persze nem annyira rossz, mint amennyire a számok esetleg tükrözik: a csatlakozó országokban jelentős jövedelem származik a feketegazdaságból, és a megélhetési költségek is jóval alacsonyabbak, mint a legtöbb uniós tagországban. Valószínűleg ezeket a mellékkörülményeket, vagy a kellő távolságot figyelembe véve döntött úgy néhány ország, hogy engedi a munkaerő szabad áramlását a csatlakozók számára is. Ezek közé tartozik Írország és Nagy-Britannia, bizonyos korlátozásokkal Dánia, a helyi munkaügyi miniszter ígérete szerint Olaszország, és a legfrissebb hírek szerint a holland jobbközép kormány is úgy látja, hogy az olcsó munkaerő dömpingjének a veszélye nem áll fenn az unió kibővítése után.
Lesz roham?
Biztosat ezzel kapcsolatban aligha mondhatnánk, a legutóbbi kutatási eredmények mindenesetre azt jósolják, hogy az EU bővítését követő közel negyed században 3-4 millió ember indul majd útnak nyugat felé, ami a jelenlegi EU lakosságának csupán 1 százaléka. Igaz nagy részük Németországot célozza majd meg, viszont azt is meg kell jegyezni, hogy a német egyesítést követő egy évtizedben a német lakosság 7 százaléka vándorolt keletről nyugatra.
A neves brit gazdasági lap, az Economist legutóbbi számában ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a rövid távú, néhány évig tartó átmeneti korlátozások aligha lesznek eredményesek. A lap szerint 50-90 éves lemaradást aligha lehet 2-5 éves átmeneti korlátozással „feledtetni”; ezzel csupán kitolják a munkaerő vándorlásának indulását. A szerző szerint ennél jóval hatásosabb eszköz a kibővített Európa legszegényebb részinek megsegítése, az ezekre a területekre irányuló befektetések volumenének növelése.
