A legfrissebb adatok szerint tavaly 5,3 millió hanghordozó kelt el hazánkban, mintegy 8 milliárd forint értékben, 2000-hez képest közel 30 százalékkal esett vissza a piac. A jókora hanyatlás főleg a CD-másolásnak tulajdonítható: becslések szerint ma Magyarországon minden megvásárolt zenei CD-re három másolt jut.
Visszaesés világszerte
A hagyományos lemezpiacot az elmúlt években világszerte visszaesés jellemezte. Az IFPI legutóbbi, 2002-re vonatkozó adatai alapján a lemezipar forgalma darabszámban 16,2 százalékkal, értékben 13,8 százalékkal csökkent 2001-hez képest. (2002-ben amúgy 3,1 milliárd hanghordozót értékesítettek világszerte, mintegy 20,2 milliárd dollár értékben). Hogy mindez mennyire adódik a CD-másolásból, azt jól mutatja, hogy 2001-ben a CD-k eladási mutatója első alkalommal mozdult el negatív irányba (-5,1 százalék), majd 2002 első felében további 5,0 százalékkal csökkent a számuk.
Szintén változik a hanghordozók piaci szerkezete: 1991-ben a kazetták részesedése 85 százalék volt, 2002-ben már csak 36 százalék; a hagyományos (analóg lemezek) 1994 óta gyakorlatilag teljesen eltűntek, a CD-k részesedése pedig 1991 és 2001 között 8,5 százalékról 63 százalékra emelkedett. Érdekes jelenség, hogy a hanghordozók piacán a – főként a CD-másolás miatti – globális visszaesés közepette mégis nőtt a CD részaránya: idehaza míg 100 ezerrel csökkent az eladott CD-k száma, a nagy egészben az arányuk 54-ről 63 százalékra emelkedett.
Nagy ellenség a CD-író
Ezek az adatok természetesen nem foglalják magukba a kalóz (engedély nélkül többszörözött) kiadványokat. A világ fejlettebb térségeiben az illegális CD-k aránya nem éri el az összforgalom 3 százalékát, Magyarországon azonban 18 százalék.
Az elmúlt három évben számottevően átalakult a hazai hanglemez-feketepiac is: míg 1998-ban a főként Romániában gyártott hamis kazetták, illetve az ukrán és bolgár eredetű kalóz CD-k okoztak jókora kárt a lemezkiadóknak, ma a CD-író készülékek terjedése nyomán felgyorsult a digitális másolás.
Becslések szerint ma Magyarországon minden megvásárolt zenei CD-re három másolt jut. Az írható CD-k forgalma Magyarországon egy év alatt megötszöröződött: az Artisjus adatai alapján a legálisan behozott üres CD-k száma a 2001-es 5 millióról tavalyig már közel 25 millióra nőtt.
Itthon nem várhatóak perek
Az Amerikai Hanglemezgyártó Ipar Szövetsége (RIAA) perek tucatját indította el az egyéni felhasználók ellen, ezen belül is az egyenrangú gépekből (peer-to-peer, P2P) álló hálózatokat használók ellen. (lásd az erről szóló cikket a Számítástechnika 42. számában).
Jogi kérdések a P2P hálózatok körül
Az állománycserélő hálózatok felhasználói két kategóriába sorolhatók: egyfelől a letöltőkébe, másfelől az állománymegosztókéba. Ha egy magánszemély letölt egy zeneszámot, akkor az – bizonyos jogértelmezések – szerint még tekinthető a zenemű magáncélú használatának, tehát törvényes.
Vita van viszont akörül, hogy illegális forrásból lehet-e legális másolatot készíteni; erre a jogászok még nem válaszoltak egyértelműen. A saját személyi számítógépre letöltött jogvédett hanganyagok nehezen fedezhetők fel, és ha sikerülne is megtalálni őket, utólag nehéz kimutatni, hogy vajon mi úton-módon kerültek oda.
A másik oldalon az állománymegosztó áll, vagyis az, aki a saját céljaira vásárolt, számítógépén tárolt zenét a P2P hálózaton keresztül másoknak letölthetővé teszi. Ez a felhasználás – a nyilvánosságnak adott hozzáférés – mindhárom oldalról engedélyköteles: a szerző, az előadó és a kiadó oldaláról is. Ha ebből egy is hiányzik, akkor a feltett anyag jogsértő.
A világszerte oly népszerű Kazaa hálózatán követelmény, hogy csak olyan tölthet le tartalmat, aki maga is megoszt másokkal valamilyen, a saját gépén tárolt anyagokat. Ebben a hálózatban a letöltő tehát állománymegosztó is egy személyben. Az Európában divatos eDonkey hálózatra azonban ez nem áll.
Az amerikai példához hasonlóan a MAHASZ is hosszabb ideig tartó felvilágosító kampányt készül indítani. A kampány azt akarja az emberek tudomására hozni, hogy mire és hogyan használható az üzletben megvásárolt zene: otthon meghallgatható, baráti körben lejátszható, saját magáncélú felhasználásra másolat készíthető róla és saját célra készülő válogatásra is felmásolható. Minden, ezen túllépő felhasználáshoz a jogosultak engedélye, hozzájárulása szükséges, de az emberek hajlamosak a szabad felhasználási körét szélesebben értelmezni – mondja Musinger.
A MAHASZ ügyvezetője szerint a zene jogosulatlan internetes felhasználása – az internet amerikai elterjedtsége miatt – a tengerentúlon sokkal nagyobb gondot és súlyosabb kárt okoz, mint Magyarországon. Súlyosbítja azonban a helyzetet, hogy az internetet otthon (széles sávú internetkapcsolaton át) használók tábora egybeesik a hanghordozók piacának célközönségével (a fiatalok, a magas iskolázottságúak, a jó anyagi helyzetűek rétegével). Ebből a rétegből sokan korábban az üzletben vásárolták meg a hanghordozót, ám most már a webről töltik le a tartalmat.
Jogi hézagok
A MAHASZ rendszeresen pásztázza, figyeli az internetet, és ha jogsértő anyagokra bukkan, akkor az értesítési-eltávolítási eljárás keretein belül felszólítja a kiszolgáló üzemeltetőjét, hogy tegye az anyagot elérhetetlenné. A kiszolgáló-üzemeltetők 98 százaléka készséges és segítőkész ezekben az esetekben – mondja Musinger -, de van, aki csak hosszas levelezés után hajlandó eltávolítani a kifogásolt tartalmat. Eddig csupán egy esetben nem sikerült megegyezni, s a MAHASZ jogi lépéseket fontolgat ez ellen a szolgáltató ellen.
Musinger szerint a jog alkalmazásával sincs minden rendben. Az értesítési eltávolítási eljárást, illetve ennek formai és tartalmi követelményeit a 2001.évi CVIII. törvény – az elektronikus kereskedelemről szóló törvény – szabályozza részletesen. Az előírás szerint valamennyi tartalomszolgáltatónak azonosítania kell magát a weboldalon, sőt további adatokat is fel kell tüntetnie, de ezt a legtöbben nem teszik meg. A tartalomszolgáltató kiléte ismeretlen, és ennek az anonimitásnak a leple alatt hajlamosabbak figyelmen kívül hagyni a szabályokat. Ezért kell a hanglemezkiadók szövetségének jogsértő tartalom felfedezésekor a tartalmat tároló kiszolgáló üzemeltetőjéhez fordulnia.
Vass Enikő
A teljes cikk a Számítástechnika eheti számában olvasható.
