Belföld

Kamatcsökkentésre vár a devizapiac

A korábbinál gyengébben, de továbbra is vannak kamatcsökkentési várakozások a piacon, így a forint a csütörtök délelőttit követően tovább is gyengülhet - vélik az MTI által megkérdezett elemzők.

A forint csütörtökön reggel 8,95 százalékon állt a sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon, 33 bázisponttal gyengébben a szerda délutáni pozíciójánál. A forint lassan egy hete gyengül, a múlt héten még a sáv erős oldalán 10 százalék körül mozgott.

Az eurót csütörtökön reggel 257,00/10 forinton jegyezték, egy forinttal drágábban a szerdai 256,00/25 forintos zárójegyzésnél. Kaposi Zsolt, az OTP Bank Rt. elemzője elmondta: a rövid távú hozamok még nem emelkedtek eléggé, tükrözve, hogy a piac még nem zárja ki a kamatcsökkentést. Ebben szerepet játszhat, hogy a jegybankelnök elégedetten nyilatkozott az árfolyamról, valamint a legutóbbi, szeptemberi 4,7 százalékos kedvező inflációs adat.

“E szerint gyengébb forint mellett is maradhat alacsony az infláció” – mondta Kaposi. Hozzátette, hogy a jegybank a jelzések szerint kitart a kamatszint mellett, tovább napolja a kamatcsökkentést, a rövid lejáratú hozamok tovább emelkedhetnek, a forint pedig tovább gyengülhet.

A hazai valuta gyengülésében Kaposi Zsolt szerint szerepet játszhat az is, hogy a külföldi kötvénypiacokon nőttek a hozamok, ami csökkenti a forint eszközök attraktivitását. Így, a kisebb kereslet miatt a hosszabb lejáratú magyar állampapírok hozama is nő. Az elemző ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a forint csütörtök délelőtti gyengülése nem drámai.

“Az árfolyam és a hozamok is keresik az egyensúlyi szintet” – tette hozzá. Véleménye szerint a jövőre emelkedő infláció ellenére is megmaradnak a pozitív reálkamatok. Nyeste Orsolya, a Postabank Rt. elemzője úgy látja, hogy a kamatcsökkentési várakozások lassan eltűnnek a piacról.

Megjegyezte, hogy a jegybank az elmúlt napokban az inflációs várakozásokat hűtötte, amikor egy konferencián Hamecz István, az MNB ügyvezető igazgatója a vállalati szektor vezetőinek figyelmét a nettó (az ÁFA- és adóváltozások egyszeri hatása nélküli) infláció elsőbbségére hívta fel a figyelmet.

“A piacon abban egyetértés van, hogy jövőre átmeneti hatások miatt emelkedik az infláció, 2005-re viszont a várakozások újra a fogyasztói árak növekedési ütemének csökkenését tartalmazzák” – tette hozzá.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik