Belföld

Projektvezetőknek – biztos kézzel a kudarc felé…

A projektvezetés tudomány, számos mű foglalkozik a sikeres projekt feltételeivel, a leggyakoribb hibákról azonban jóval kevesebb szó esik. Ezt pótolja a Számítástechnika sajátos hangvételű írása.

Egy gyakorló projektvezetőnek sok oka lehet arra, hogy a rábízott fejlesztést megóvja a netán sikeres befejezéstől. Egy projekt elbuktatása
Projektvezetőknek – biztos kézzel a kudarc felé… 1

kiváló eszköz például személyi vagy politikai ellentétek kezelésére, lehet továbbá tudományos kísérlet tárgya (“Tudtam előre, hogy marhaság!”), egyszerű kalandvágy, esetleg ravasz tőzsdei manőver része. Az itt olvasható tanácsokkal a makacsul sikergyanús projektek megingatásán munkálkodó vezetők segítségére sietünk.

1. Tervezés: a gyengék fegyvere

Mivel felső vezetőink (definíció szerint) fontoskodó sznobok, a tervezéstől sajnos nem szabadulhatunk meg mindenestül. Jobb híján vetessük meg a projekthez a létező legdrágább CASE eszközt (lehetőleg olyat, amilyet még senki sem használt a csapatban), majd adjunk a tervezésre két hetet – pont annyit, egy nappal se többet. Tűzzünk ki horribilis túlmunkajutalmakat, és gyártassunk kétségbeesett (és egyre karikásabb szemű) fejlesztőinkkel minél több nagy és kusza diagramot; egy-egy részrendszerről lehetőleg többfélét is (“több aspektusból…”).

A két hét letelte után egy rövid elmarasztaló megbeszélésen váratlanul hosszabbítsuk meg a tervezési időt még egy héttel. Ha eddig véletlenül valami értelmes dolog alakult volna ki, akkor a harmadik hét végére az is szépen fellazul és összekásásodik. A tervezés lezárását ünnepeljük meg; főnökeinkkel karöltve arassuk le a gyors és heroikus munkáért járó babérokat. Ne aggódjunk: terveink tartalmát felső vezetőink sohasem fogják megérteni (és senki más sem), a fejlesztők pedig elég intelligensek lesznek ahhoz, hogy eszük ágában se legyen felhasználni azt, amit összevarázsoltattunk velük…

2. Gumistratégia, avagy “csak a bolond nem változtat a véleményén”

Néha – külső kényszer hatására – stratégiai tervet kell készítenünk. (Önként nyilván sohasem teszünk ilyet, nehogy megfosszuk magunkat egy sor későbbi ad hoc szabály bevezetésének, “intuitív döntések”, tévedések utólagos kimagyarázásának lehetőségétől.) Noha ez a veszélyes gyakorlat önmagában is stabilizálhat egy bizonytalanul induló projektet, még mindig kézben tarthatjuk a gyújtózsinórt, ha kellő figyelmet fordítunk a stratégiai terv tartalmára.

Két kézenfekvő megoldás ismeretes. Az “Élvezd a pillanatot!” változat szerint a stratégiába minél konkrétabb napi függőségeket építünk, így a terv rövidesen tarthatatlanná válik. Vagy fokozatosan kikopik a használatból és végképp megszabadulhatunk tőle, vagy folyton a “megváltozott körülményekhez” kell igazítani, s az örökösen változó döntési kritériumok jóvoltából biztos forrása lesz a legkülönfélébb belső ellentmondásoknak.

A másik közkedvelt (és például minőségügyi kézikönyvekhez is melegen ajánlott) változat a “maszlagtechnika”: az így készült stratégiai terv, nevének megfelelően, hasonló dokumentumokból véletlenszerűen összemontírozott bombasztikus közhelyekből áll. Az ilyen direktívákra alapozva azután bármilyen döntést és annak szöges ellentétét is tetszés szerint indokolhatjuk.

3. Követelmény-félrekezelés

Minden projektrontási taktikának megbecsült eleme a követelménykezelés ellehetetlenítése. Külön ajándék a sors kezéből, hogy a korrekt követelménykezelés már eredendően is csaknem megoldhatatlan feladat; ezt egy kis leleményességgel a végzetes hibalehetőségek valóságos tárházává tehetjük.

Ha feladatunk statikus, zárt jellegű, alkalmazzunk mikrociklusos iteratív folyamatmodellt, s abban első fázisként evolúciós prototípusokkal keressünk inkonzisztenciákat a követelményspecifikációban. Legyünk nyugodtak, találni fogunk!… S ha mégsem, akkor a prototípusok révén vezessünk be újabb és újabb (igen jó eséllyel inkonzisztens) ötleteket a rendszerbe – további követelményekként.

Ha a feladat jellege vészesen gomolygó viharfelhőkre emlékeztet, akkor öltsük fel “válságkezelői” arckifejezésünket, s jelentsük ki, hogy “nem vacakolhatunk a követelményekkel a végtelenségig”, majd fagyasszuk be őket úgy, ahogyan éppen vannak, és térjünk át vízesésmodellünk következő szakaszára…

4. Az oktatás: pénzkidobás. Tanulni csak abból lehet, ha csináljuk!

Ne pocsékoljuk a pénzt és az időt megalázó tanfolyamokra, unalmas, (ráadásul többnyire angol nyelvű) olvasmányokra; fordítsunk inkább több energiát a kísérletezésre: kreatív munkaerőnk “tudományos uniformizálása” helyett ezerszer izgalmasabb, ahogy csillogó szemű, lelkes csapatunk újra és újra a kerék feltalálásán munkálkodik.


A teljes cikk a Számítástechnika augusztus 26-án megjelenő, 35. számában olvasható

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.