Az elmúlt három évben igen komoly kihívásnak számított profitot termelni a tőzsdén. Mivel továbbra is kétséges, hogy mikor veszik a
részvényárfolyamok újra tartósan felfelé az irányt, a konzervatívabb befektetőknek érdemes egy kicsit óvatosabb stratégiát választaniuk. Immár „klasszikus” megoldásnak számít, hogy ilyenkor magas osztalékhozamú közüzemi szolgáltatókba fektetetjük tőkénket és bizalmunkat.
A hazai energiaszektor természetesen merőben sajátos jegyeket mutat, ez azért óvatosságra int mindenkit. Mondhatnánk úgy is, hogy az árampiacunk megfázott és lábadozik. Történt ugyanis az ezredfordulón, hogy elszaladtak a világpiaci energiaárak. Az olaj ára 10 dollár/hordóról 30 dollár/hordó fölé emelkedett, magával rántva a többi energiahordozó árát is.
Ezerszer hallottuk már a gazdaságkutatókat, hogy úgy kezdik mondandójukat: hazánk gazdasága kicsi és nyitott, ezért az energiaár elszállása kopogtatás nélkül köszönt be hozzánk. Rutinos Mol-befektetőknek lehet, hogy már ismerős a történet, hiszen a gáz esetében hasonló játszódott le.
Egy tuti tipp
A közüzemek termékei, a víz, a gáz vagy az elektromos áram iránt mindig van kereslet, fogyasztásuk kevéssé függ a gazdaság állapotától. Ez arra hasonlít, mint amikor a szülők azt javasolják pályaválasztás előtt álló gyermeküknek, hogy tanuljon orvosnak, hiszen „akármilyen gazdag egy ország, beteg ember mindig van”. Hasonló bölcs tanáccsal szokták ellátni a befektetőket is, amikor árampapírt javasolnak nekik.
A hazai áramszektor három rétegből tevődik össze. Legalul az erőművek, középen az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek (MVM) mint nagykereskedő és mindenes, a legtetején pedig a fogyasztókat ellátó áramszolgáltatókat találjuk. A fogyasztók által fizetett áramszámla kell, hogy fedezze a három réteg költségeit, a megtermelt áramot és a profitot.
Elvileg. A vágtázó termelési költségek mellett a Fidesz-kormány választásra kényszerült: megemeli drasztikusan a fogyasztói árat, kompenzálva ezáltal a magasabb költségeket, vagy nem emeli meg drasztikusan, és akkor valamelyik szereplőnek kell a veszteséget elkönyvelnie. Végül az MVM fizette a nemzet áramszámláját, amelyet részben igyekeztek ráterhelni az áramszolgáltatókra.
A gázpiacon a Mol játszotta el az MVM szerepét. Furcsa helyzet volt ez, ugyanis az MVM veszteségeit végül a költségvetésnek kellett fedeznie, gyakorlatilag az adófizetők állták, azaz „a kígyó beleharapott a saját farkába”.
Az új kormány a másik utat választja: az MVM eredménykimutatásában tátongó fekete lyukat áremeléssel akarja betömni. A szegény embert az ág is húzza, az MVM-et pedig a Paksi Atomerőmű terhe nyomja. (Az MVM ugyanis tulajdonosa az erőműnek, így az ott keletkező veszteség ismét csak az MVM veszteségeit növeli.) A kieső áramot csak drágán termelő hazai erőművekkel, vagy olcsó importtal tudja pótolni, csakhogy az importkihasználtság a kapacitások tükrében a csúcsához közeledik, arról nem is beszélve, hogy az importáram olcsóságát gyakran a környezetvédelmi előírások sárba tiprása révén sikerül elérnie a külföldi erőműnek.
Állami játszótér
Mindez azért izgalmas az áramszolgáltatók megítélése szempontjából, mert gyakorlatilag egyetlen kockázattal néznek szembe a vállalatok: az állammal. Folyamatos az a szándék, hogy az áramszolgáltatók is viseljék a szektor veszteségeit, de eddig a lobbierejüknek köszönhetően ezt megúszták. A német és francia színekben induló külföldi tulajdonosok előszeretettel hívják fel saját nemzeti kormányuk figyelmét az érdekeikre és sérelmeikre, akik a baráti, mosolygós találkozásokon kőkeményen figyelmeztetik mosolygós magyar partnerüket a francia és német érdekek közös védelmére…
Kompromisszum körvonalazódik. Az állam emeli az energiaszámlát, a januári áfa-emelés után immár 30 százalékkal egy év alatt. Csakhogy az áramszolgáltatóknak kétszer 12 százalékkal növelte meg az állam az árat, míg a fogyasztói árat „csak” kétszer 9 százalékkal engedte emelni, ezáltal szűkült az árrés. Csakhogy növekszik az áramfogyasztás hazánkban, a tényleges profit az alacsonyabb árrés ellenére is növekedni fog évről évre. Ez pedig magasabb osztalékkal örvendezteti meg az áramszolgáltatók tulajdonosait.
„Magyar” áramszolgáltatók
A Budapesti Értéktőzsdére mind a hat regionális áramszolgáltató részvényei be vannak vezetve. Ugyan az összes mögött „nagy nevek”, multinacionális vállalatok állnak, de mindegyikben maradt egy kisebb-nagyobb rész, ami magánbefektetők tulajdonában van. A legnagyobb közkézhányad a Démászé, és ezért ennek a részvénynek van a legnagyobb forgalma és a leginkább áll a külföldiek érdeklődésének középpontjában az áramszolgáltatók közül. A társaság csütörtökön jelenti második negyedéves számait.
A Démász esetében, amely a leginkább lehet a befektetők figyelmének a középpontjában, a piac jelenleg 1160 forintos osztalékkal számol az idei évre, míg az árfolyam 10 900 forint körül van, tehát a részvény 10,6 százalékos osztalékhozammal kecsegtet. Sajnos figyelembe kell vennünk az osztalékadót, amit ráadásul a tervek szerint a jövő évtől kívánnak felemelni 20-ról 25 százalékra, tehár már csak 8,5 százalékos hozam marad. Ez a jelenlegi állampapírhozamok mellett már nem is olyan vonzó. Első ránézésre.
Csakhogy az EU-konvergencia miatt ezeknek a magas kamatoknak drasztikusan csökkenniük kell az elkövetkező években, vonzóvá téve az áramszolgáltatók osztalékhozamát, ami jelentős árfolyamemelkedéssel is fog járni. Ha szerencsések a befektetők, akkor az árampiaci „ki nyelje le a békát” verseny farvizén tisztes és biztonságos hozamot nyújtó részvényekre tehetnek szert.
