Az összeállítás szerint a felértékelődés mögött azonos tényezők húzódnak meg: a korábbi irányított árfolyamrendszerekről a rugalmasra történő áttérés és az inflációs célkitűzés alkalmazásával felerősödő dezinflációs törekvések a nominális árfolyamok korábbi alulértékeltségének megszűnése felé hatottak.
Lengyelországban a felértékelődés zöme 2000-re és 2001-re esett, míg a tavaly a zloty már gyengült, a mérséklődő nettó tőkebeáramlás, valamint a növekedési és folyó fizetési mérleg problémák miatt. Csehországban viszont a felértékelődés folyamatos, és időben gyorsuló volt 2000 és 2002 között, a sikeres dezinfláció, és a tőkebeáramlások növekedése miatt.
A nominális árfolyamok időben kissé eltérő lefutásával szemben a reálárfolyam-mutatók az összes csatlakozó gazdaságban jelentős felértékelődésen mentek keresztül. A felértékelődés eltérő mértékű volt az öt gazdaságban: az árfolyam-politika jellegét és szándékát tükrözve a legkisebb Szlovéniában volt, míg Csehország, Lengyelország és Magyarország esetében egyaránt jelentős volt.
Míg 2001-ig a felértékelődés mögött elsősorban az euró övezettel szembeni jelentős inflációs eltérések álltak, addig 2002-ben már a nominál felértékelődésé volt a döntő szerep. A hazai valutában számított termékegységre eső munkaköltség (ULC) mind az öt gazdaságban emelkedett, jelezve, hogy az átlagos bruttó bérek növekedése meghaladta a munkatermelékenység emelkedését.
A növekedésen belül szembetűnő, hogy az összes gazdaságban a termékegységre eső munkaköltség növekedése romló külső környezet és kedvezőtlenebbé váló konjunkturális kilátások mellett gyorsult fel. Az ULC növekedése például Lengyelországban 2001-2002-ben 12,1 százalék volt, míg Szlovákiában 11,2 százalékot ért el.
A hazai termelők relatív versenyképességének szempontjából kedvezőtlen, hogy a termékegységre eső munkaköltség romlása a legerőteljesebb Magyarországon volt, 2001-2002-ben az ULC nemzeti valutában összességében 30,3 százalékkal emelkedett, míg a többi négy országban a növekedés 11,5 és 17,8 százalék között volt. A termékegységre eső munkaköltség növekedése Magyarországon 1998 és 2002 között messze meghaladta a közép-európai országok növekedést, és a különbség 2001-2002-ben a korábbi évekhez képest tovább nőtt.
A nemzetgazdasági szintű termelékenység növekedése a korábbi évekkel összevetve mindenhol lassult az elmúlt két évben Szlovákiát kivéve, ahol az elmúlt években következett be a foglalkoztatási szerkezet jelentős, és korábban elhalasztott racionalizálása. Ez a foglalkoztatás csökkenésével és a munkanélküliség növekedésével párosult.
A termékegységre eső munkaköltség növekedése mögött a bérek munkatermelékenység változásától teljesen elszakadó mértékű növekedése állt. A bruttó bérek hazai valutában 2001-2002-ben legkevésbé, 16,6 százalékkal Csehországban, és leginkább 39,3 százalékkal Magyarországon emelkedtek, ami mögött a politikai ciklus és a felelőtlen gazdaságpolitika húzódik meg – állapítja meg a tanulmány.
A nominális bérek gyorsuló növekedése, romló növekedési kilátások és a csökkenő infláció mellett következett be. A nominális bérek növekedése csak Csehországban és Szlovéniában igazodott a változó külső feltételekhez, a többi három gazdaságban, ezen belül különösen Magyarországon elszakadt ezektől.
A bruttó átlagbérek gyors növekedésének egyik következménye a reálbérek emelkedése, illetve a reálbérek és a termelékenység növekedése közötti távolság növekedése lett. Az egyes országok közötti eltéréseket jól mutatja, hogy a reálbérek növekedése 2001-2002-ben Szlovákiában összesen 2,4 százalékkal haladta meg a munkatermelékenységet, ugyanakkor Magyarországon 26,8 százalékkal.
A csatlakozás előtt álló öt országban a termékegységre jutó munkaköltség 4,8 százalékkal növekedett 1999-ben, 9 százalékkal 2001-ben és közel 10,5 százalékkal 2002-ben, míg 2001 és 2002 átlagában az euróban vett termékegységre jutó munkaköltség 20,4 százalékkal nőtt. A termékegységre jutó munkaköltség növekedése Magyarországon folyamatosan kétszeresen meghaladta a négy másik országét, és a különbség 1999 és 2002 között még növekedett is. Míg 1999-ben az euróban számított ULC növekedése Magyarországon 7,4 és a négy másik ország átlagában 4,2 százalék volt, addig az eltérés 2002-re közel háromszorosára növekedett, Magyarországon elérte a 20,2 százalékot.
A termékegységre jutó munkaköltség növekedése mögött Csehországban, Szlovákiában és különösen Lengyelországban döntő tényező volt az árfolyam erősödése, míg Magyarországon az ULC növekedése mögött elsősorban a bérköltség növekedése állt, és csak kisebb mértékben járult hozzá az árfolyam felértékelődése.
Miközben az euróban számított bérek növekedése Magyarországon meghaladta a csatlakozó államokét, a magyar bérszínvonal még mindig nem tekinthető kiugróan magasnak, sőt alatta marad a cseh, lengyel és a szlovén bérszínvonalnak.
Az elemző szerint a forint sáv közepének eltolása és ennek alapján a hazai valuta mesterséges gyengítése nem tudja a versenyképesség növelésében megjelölt célját elérni. Ennek legfontosabb oka, hogy a sáveltolás közvetlenül alig hat a versenyképességre, míg közvetve makrogazdasági hatásokon keresztül inkább kedvezőtlenül befolyásolja azt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
