Az örmény (armeniai) nép eredete igen nehezen bontható ki a hiányos történelmi forrásokból. Annyi bizonyos, hogy ez a hegyvidéki nép indoeurópai nyelven beszél. Azt sem tudjuk bizonyosan, hogy pontosan mikor jelent meg a Kaukázus hegyláncai között ez a csoport. A budapesti kiállítás éppen ezért nem is állítja minden bemutatott tárgyról, hogy azok az armeniaiakhoz kapcsolódnak, csupán azt láthatjuk, milyen leletek kerültek elő a jelenlegi Örményország területéről.
Egy 3500 éves szekér
A leletek közül a legmegdöbbentőbb egy 3500 éves szekér! Amikor Európa nagy részén még a kereket sem ismerték, a Kaukázusban kétökrös szekereket használtak, amelyre a Szevan-tó melleti Lcsasen (ejtsd: löcsasen) mocsaraiból feltárt jármű a legillusztrisabb bizonyíték. A szekér meg is tekinthető a kiállításon. A prehisztorikus korok maradványai közül említésre méltó még egy obszidián magkő (körülbelül 7-9 ezer éves tárgy), amely a kőkorszaki kultúrák fejlettségére utal. Egy kőből készült hatalmas fallosz pedig arra utal, hogy míg Európában a Willendorfi Vénuszhoz hasonló nőalakok voltak kedveltek a termékenységi szimbólumok között, addig a Kaukázus vidékén más jellegű volt a korabeli hitvilág. (Nőidolok egyébként itt is előfordulnak.)
Az ókori kelet egyik állama, az időszámításunk előtti 13. századtól felvirágzó Urartu emlékei már szorosabban kötődnek az örménység kultúrájához (maga a mai népnév is valószínűleg tőlük származik). Így joggal feltételezhető, hogy vagy az urartuiak biológiai utódairól, vagy legalábbis szellemi örököseiről van szó az armeniaiak esetében. Ebből a korszakból egyebek mellett a naprendszert, illetve asztrológiai jelképeket ábrázoló bronztárgyakat tártak fel, amelyek a mostani kiállításon is láthatóak.
Az első modern népirtás
A jelenlegi Örményország területe töredéke annak, ami egykor az armeniaiak fennhatósága alá tartozott. Az egykori főváros, Ani például töméntelen templommal, templomrommal jelenleg is török fennhatóság alatt pusztul. Ani romjairól a kiállításon elsősorban képek láthatók, de még a fekete-fehér fotók is fantasztikus élményt nyújtanak annak, aki az ókori és a kora középkori civilizációkra kíváncsi. Ani pusztulása nem a legsúlyosabb eset a török-örmény kapcsolatokban: Törökország múltjában olyan sötét foltok árulkodnak, mint a modern kori történelem első szervezett népirtása, az örmény holocaust.
Elmagyarosodott örmények, elörményesedett magyarok
Vallási jelképekAz örmények vallási jelképei egyébként az egyiptomi kopt kereszténységet, különösen annak keresztjeit idézik. (A kiállításon számos példát láthatunk erre.) Egyes források arra utalnak, hogy a kereszt az örményeknél már a kereszténység megjelenése előtt is fontos szerepet játszott. A legszebb kőkeresztek egyébként “szintén természetesen” ma már nem Örményország területén fordulnak elő, hanem az Azerbajdzsánhoz tartozó Nahicsevánban.
Az örmények üldöztetése “természetesen” nem új keletű: Apafi Mihály erdélyi fejedelem 1672-ben engedte be saját területeire az éppen Moldvából menekülő örményeket. Szamosújvár, Csíkszépvíz és Gyergyószentmiklós azóta római katolikussá vált lakossága tanúskodik erről az asszimilációról. (Minderről videófilm is látható a kiállításon.) Annak ellenére volt hatékony az asszimiláció, hogy az erdélyi Szamosújváron a világ egyik legnagyobb örmény temploma épült fel 1748-ban.
Ugyanakkor ellenpélda is akad az asszimilációra: az időszámításunk szerinti 9. században egy magyar törzs, a szavárd került a Kaukázus vidékére. A szavárdok Örményország területén telepedtek le, s fokozatosan tértek át az örmény kereszténységre, majd beolvadtak. Jelenlétükről ma is tanúskodik egy kisebb völgy elnevezése, amelyet Madzsgaradzornak hívnak.
Ami az örmény kereszténységet illeti, Világosító Szent Gergely terítése nyomán ez a nép vette fel először államvallásként a kereszténységet, időszámításunk szerint 301-ben. A világtörténelem első keresztény állama körülbelül ezer évig állta a különböző török, tatár, arab, perzsa hódítók rohamait, aztán elveszítette önállóságát. A kiállítás nem tesz említést arról, hogy a mai Örményország önálló államként való létezése a Szovjetunió tíz évvel ezelőtti felbomlásának köszönhető.
Az aradi vértanúk
Végül még egy szomorú érdekesség az örmények kapcsán. Az aradi vértanúkról mindig elmondjuk, hogy volt köztük szerb (Damjanich), német (például Leiningen-Westerburg Károly) és a Knézich név is idegen hangzású. Ugyanakkor a magyar nevű vértanúk között is akad kettő, akinek a származása különleges: Kiss Ernő és Lázár Vilmos egyaránt örmény volt ugyanis, akárcsak a neves honvédtábornok, Czecz János.
Az örmény diaszpórát természetesen szintén igyekeztek bemutatni a kiállítás szervezői. A velencei örmény szigetről például videófilmet tekinthetnek meg az érdeklődők a Károlyi Palotában, ahol október 31-ig tart nyitva a kiállítás.
