A Videoton FC 12-szeres válogatott hátvédje három évre a Kecskeméti TE-Phoenix-Mecano csapatához szerződött.
Megérkezett Frank Banham a SAPA Fehérvár AV 19 idei „bombaigazolása”, és már új csapatával edz a kanadai szélső.
Nincs megállás! Ez is lehetne a férfi futsalosok mottója idén nyáron. Minden energiájukat az NB II-es szezon, és a szeptemberi kupa elkészületeire fordítják.
Az Európa Liga 3. selejtező körének első mérkőzésén a Videoton FC egy nullára legyőzte a belga Gent csapatát.
Már a kutyatartásnál is kaphatunk jogosítványt arról, hogy kedvencünk képzett. Ehhez az alapokat az Albadog Center biztosítja a gazdák számára.
A SAPA Fehérvár AV 19 csapata hétfőn tartotta első jeges edzését, megkezdve ezzel a felkészülést az szeptemberben induló szezonra.
A Fehérvár KC Siófokon második edzőmérkőzését is megnyerte, a gárda balszélsője, Vaszari Virág szerint hasznos meccsen vannak túl.
Csütörtökön az Európa-liga 3. selejtezőkörének első mérkőzésén fogadja a Videoton FC a belga KAA Gent csapatát. Mindkét gárda szakvezetője nyilatkozott a találkozó előtt.
Felkészülési mérkőzésen nyert a Fehérvár KC a bajnoki harmadik helyezett Siófok KC-Galerius Fürdő otthonában.
A 20 éves védekező középpályás a portugál Sportingtól érkezik egy évre kölcsönbe Fehérvárra.
A Videoton FC támadója az izraeli bajnok Hapoel Ironi Kiryat Shmona csapatánál folytatja pályafutását, 2013. május 31-ig, kölcsönben.
Egy héten belül harmadszor lép pályára a Videoton FC, csütörtökön a KAA Gent csapatát fogadják EL selejtezőben a piros-kékek.
Kedden és szombaton egyaránt idegenben játszik felkészülési mérkőzést a Fehérvári KC.
Kristina Triscsuk boldog, hogy meghívták a magyar válogatottba.
Karl Erik Bøhn szövetségi kapitány kijelölte a magyar női válogatott keretét, amelybe a Fehérvár KC-ból két játékost is meghívott.
Hagyományteremtő szándékkal első ízben kerül megrendezésre 2012. Szeptember 1-én Székesfehérváron a Fehérvár Futsal Kupa a Videoton Oktatási Központban.
Pénteken játszotta első felkészülési mérkőzését a Fehérvár KC csapata, és ezen a találkozón ült először a gárda kispadján Pål Oldrup Jensen.
Az örökifjú Szűcs Lajosnak köszönhetően a Lombard FC pontot rabolt a Sóstói-stadionból az NB I 1. fordulójának záró meccsén.
Az ifjúsági, junior és utánpótlás korcsoport országos bajnokságán, Nyíregyházán kitettek magukért az ARAK atlétái, akik 3 aranyérmet, 3 ezüstérmet és 4 bronzérmet nyertek.
Bár a felkészülés kezdete óta újra a Fehérép KC csapatával edz Siti Eszter, a Kiskunhalas NKSE elleni mérkőzésen még nem lépett pályára.
Pal Aldrup Jensen irányítása alatt a Fehérvár KC lejátszotta első meccsét a Kiskunhalas ellen, amelyen négygólos győzelmet aratott a gárda.
A Videoton-Slovan Bratislava Európa-liga selejtezője után értékelte az összecsapást a két csapat vezetőedzője.
Egy igazi nagyágyú, a kanadai Frank Banham szerződtetése jelentheti azt, hogy a SAPA Fehérvár AV 19 annak ellenére sem gyengül, hogy többen távoztak a csapattól.
Szerdától péntekig három korosztály atlétikai országos bajnokságra kerül sor a nyíregyházi Sóstói stadionban, több fehérvári indulóval.