Sport

Sousa: “Éretten játszott a csapat!”

A Videoton-Slovan Bratislava Európa-liga selejtezője után értékelte az összecsapást a két csapat vezetőedzője.

– Gratulálok a játékosaimnak, s a szurkolóinknak, és köszönöm, hogy hozzásegítettek bennünket a továbbjutáshoz. Egy olyan ellenféllel szemben harcoltuk ezt ki, amely nagyon erős, ezt már odakint is elmondtam. Rengeteg alternatíva van a Slovan játékában. Nagyon éretten játszottunk, az eredményre, a továbbjutásra összpontosítottunk – és tovább is jutottunk. A mai meccset előnyből kezdtük, tudtuk, hogy az ellenfelünknek támadnia kell. A mi játékosaink még nem nagyon voltak ilyen szituációban, nem álltak a harmadik selejtező-forduló küszöbén. Néhányan tavaly ilyenkor még az akadémián voltak. Nem volt szabad területet adni az ellenfélnek, ez volt a lényeg. A játékosok megtették azt, amit kértem tőlük, és a két meccs alapján jobbak voltunk, továbbjutottunk. – Paulo Sousa a Videoton FC vezetőedzője

– Ez egy nagyon jó és kemény meccs volt, ahol helyenként megmutattuk, hogy milyen jó játékosokból áll a csapatunk. Azonban hiába vannak minőségi focistáink, nem tudtunk gólt rúgni. Úgy vélem, hogy nem a jobb csapat jutott tovább, hanem az, amelyik idegenben képes volt gólt lőni. Szerintem nekünk volt több helyzetünk, de elismerem, hogy nagyon kiegyenlített párharc volt. Most nehéz ezt a kudarcot megemészteni, de össze kell szednünk magunkat. – Vladímir Weiss a Slovan Bratislava vezetőedzője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik