Sport

Fehérvári jégen a sztárigazolás

Megérkezett Frank Banham a SAPA Fehérvár AV 19 idei „bombaigazolása”, és már új csapatával edz a kanadai szélső.

A 37 esztendős játékos tavaly a Medvescak Zagreb csapatában játszott, és nagyszerű idényt hagyott a háta mögött. 51 mérkőzésen lépett jégre, ezeken 19 gólt, és 28 gólpasszt adott. A NHL-ben is megfordult támadó amúgy a 14. bajnoki szezonját kezdi Európában.

–  Mi döntött a SAPA Fehérvár AV 19 mellett?

Úgy láttam, hogy tavaly nagyon jó szezonja volt a csapatnak, tetszett a játékuk, valamint Kevin Primeau személye is döntő volt a klubváltásomnál. Itt sok a hazai játékos, Zágrábban szerettem ugyan játszani, de ott ugyanezt nem mondhattuk el, hiszen jobbára külföldiekkel volt tele a csapat. Nem vitás, kihívás lesz számomra itt játszani. Ha visszagondolok rá, akkor a Salzburg, az Olimpija Ljubljana, és a Zágráb is két esztendeje játszott az EBEL-ben, amikor éppen odaigazoltam. A Volán azonban már igazán megvetette a lábát a Ligában, nem újdonság számára, éppen ezért izgatott a fehérvári lehetőség, bízva abban, hogy egy jó szezonom lesz.

– Találkozott ismerősökkel az öltözőben?

Ellenfélként azért már a játékosok nagy részét ismertem, volt, akit jobban, van, akit kevésbé. Abban egészen biztos vagyok, hogy a beilleszkedéssel nem lesz problémám.

– Eddig ellenfélként járt ebben a csarnokban, van-e valamilyen emléke az itt lejátszott meccsekről?

Bármelyik előző csapatomat is nézem, itt mindig nehéz volt itt ellenfélként játszani és innen két pontot hazavinni. Ez a csarnok ráadásul sokszor nagyon hideg, ami nyilván a hazai csapatnak kedvez, mivel ők itt élnek, és hozzászoktak. Ez újdonság, és mindig nehézséget okoz az idelátogató csapatnak. Többek között ez is az egyik oka annak, hogy idejöttem, mert úgy érzem, itt nagyon jó hazai mérleget lehet a csapattal elérni.

– Nem lehet megkerülni – bár letagadhatna tíz évet – 37 esztendős, hogy bírja erővel?

Nincs ebben titok, de nyaranta még keményebben edzek, mint 27 évesen… Nagyon sokat fejlődött a játék az évek során. 18 évvel ezelőtt kezdtem el a karrieremet, akkor bizony az edzések után lecsúszott egy-egy sör, most, pedig protein-shaeket iszunk. Ma sokkal jobban vigyáz az egészségére minden sportoló, és amennyiben fitten tudja magát tartani, úgy egyáltalán nincs akadálya annak, hogy hosszabb ideig is a legjobbak között legyen. Ez látható is, hiszen kitolódott az aktív pályafutás ideje, sokan játszanak akár negyven évesen is.

– Sok itt a „nagy öreg”, tapasztalt játékos, ebből előnyt tudnak kovácsolni?

Kétségtelen, hogy az idősebb csapatok bizonyos szituációkat sokkal jobban tudnak megélni, mint a fiatalabb gárdák. Ez pozitívumként jelentkezhet, mivel azt nem szabad elfelejteni, hogy minden csapatnál egy szezonon belül vannak hullámvölgyek, és egy idősebb csapatnak a tapasztalatai miatt megvan a módszere, hogyan kezelje ezeket a helyzeteket. Szerintem nem lesz ez másként nálunk sem.

–  Ismerte korábban Kevin Primeau vezetőedzőt?

Már, amikor Klagenfurtban dolgozott nagyon tiszteltem, az egyik oka annak, hogy ideszerződtem az ő személye. Idősebb játékosként különösen fontos, hogy milyen a kapcsolat az edzővel. Kevin Primeau olyan edző, aki száztíz százalékot követel a játékosaitól, én, pedig az a fajta játékos vagyok, aki mindig száztíz százalékot próbál teljesíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik