Sport

Várják a szurkolókat Sóstóra

Egy héten belül harmadszor lép pályára a Videoton FC, csütörtökön a KAA Gent csapatát fogadják EL selejtezőben a piros-kékek.

Az Európa-liga harmadik selejtező körében a Videoton a belga KAA Gentet fogadja. Mivel a zsinórban három mérkőzésen (Slovan Bratislava, Lombard FC Pápa, Gent) való részvétel – főleg a hónap végén – anyagilag igen érzékenyen érintheti a családi költségvetést, a fehérvári klub vezetése úgy döntött, hogy ezúttal nem lesznek kiemelt jegyárak, a bajnoki meccseken megszokott összegért tekinthetik meg az összecsapást a nézők a Sóstói stadionban.

Azért, hogy minél többen bíztassák kedvenceiket a bajnoki mérkőzéseken megszokott, 800-3000 forintos jegyeket lehet vásárolni, sőt, online-vásárlás esetében további 10 százalék kedvezményt is kapnak a kilátogatók. A családi szektorba is rendkívül kedvező feltételek mellett, 4000 forintért – két szülő, két gyermekkel tekintheti meg a meccset. A speciális családi belépőket kizárólag a Piac téri VidiShopban, vagy a mérkőzés napján, a Sóstói Stadionban tudják beszerezni az érdeklődők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik