– Nagyon örülök, hogy meg tudtuk nyerni ezt a mérkőzést is. Küzdős, hajtós találkozót játszottunk, a második félidőben volt egy holtpontunk, de sikerült visszatalálnunk a helyes útra, és végül nyerni is tudtunk. Mindkét csapat nagy fizikai munka után van, így még túlságosan sok taktikai elemet nem lehetett felfedezni a játékban. Amit Pål Oldrup Jensen kért tőlünk, azt egész szépen kezdjük visszaadni, és mindent igyekeztünk végrehajtani. Mindenképp nagyon hasznos edzőmérkőzés volt. Természetesen számít a győzelem, de az elsődleges a saját játékunk összerakása volt. – nyilatkozta a Fehérvár KC rutinos játékosa.
A Fehérvár KC Siófokon második edzőmérkőzését is megnyerte, a gárda balszélsője, Vaszari Virág szerint hasznos meccsen vannak túl.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 04:04 Nagyon fontos a rendszeres látásvizsgálat, csak nem mindegy, hová megyünk
- 03:33 Hosszú idő után tért volna vissza az európai mezőnybe a magyar csapat, de mégsem indul
- 23:04 Bombagólokkal lőtte a klubvébé döntőjébe a Chelsea-t, mégis bocsánatot kért
- 22:05 9 ezer új káresetet okozott a vihar, 40 ezer szolgáltatóhelyen továbbra sincs áram
- 21:50 Csapattársát rúgta fejbe a labdával a dán védő, az ellenfél győztes góllal büntetett
- 21:49 A nap legfontosabb hírei – 2025. 07. 08.
- 21:33 RTL Híradó: A CATL egyik kínai középvezetője erőszakolt meg egy 16 éves lányt Debrecenben
- 21:08 Nyílt titok volt a szexuális erőszak vádja, mégsem függesztették fel a PL egyik legjobb középpályását
- 20:58 Nyolc év után tér haza az NB I-be a magyar válogatott labdarúgó
- 20:32 Lázár János a MÁV haváriaközpontjában: Egy kollégánkba belecsapott a villám
- 20:09 Lemondott törvényszéki bíró képviseli Pankotai Lilit, akit a Pride-on való részvételért jelentettek fel
- 20:00 A nyílt utcán lett oroszlántámadás áldozata egy pakisztáni anya és a két kisgyereke – videó
- 20:00 Kiderült, mi okozta Michael Madsen halálát
- 19:52 Ursula von der Leyennel tárgyalt Karácsony Gergely
- 19:49 Az új Csupasz pisztoly rendezője: „Csak Liam Neeson képes arra a 21. században, amire korábban Leslie Nielsen volt”
- 20:00 A nyílt utcán lett oroszlántámadás áldozata egy pakisztáni anya és a két kisgyereke – videó
- 14:28 Kiadták a piros riasztást, Debrecenben 130 kilométer per órás szelet mértek
- 13:40 Menet közben dőlt rá egy fa egy autóra az M7-esen – videó
- 12:19 Vihar utáni csend - fotókon a megtépázott tömegközlekedés
- 13:50 Ez okozta a hétfői szélvihar brutalitását
- 20:32 Lázár János a MÁV haváriaközpontjában: Egy kollégánkba belecsapott a villám
- 15:25 Magyar Péter válaszában találkozót ajánlott fel a Tisza Pártot bíráló bicskei áldozatnak
- 16:45 „Tehetséges színész miért vállal el ilyesmit?” – Árpa Attila reagált arra, hogy Stohl András lesz a Nagy Ő
- 14:54 Valami nem stimmelt Károly király szemével Macron látogatásakor, a palota azonnal közleményt adott ki
- 15:27 Az MBH Banknál duplán vonták le egyes bankkártyás tranzakciók összegét – dolgoznak a korrekción
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!