Angyal Ágnes

Angyal Ágnes

Több mint két éve meg kellett volna már hoznia a parlamentnek egy törvényt, amely szabályozná a választókörzetek határait. Jelenleg ugyanis van olyan kerület, ahol egy szavazat közel háromszor annyit ér, mint máshol. A probléma megoldása szakértők szerint egy testület felállítása lehet. A pártok nyitottak az egyeztetésre, de erősen kétséges, hogy ez a parlament dönteni fog-e az ügyben.

2009. 08. 28. 10:10

Bihari Mihály szerint a politikai rendszerváltás sikeres volt, a gazdasági átmenetből adódó következményeket viszont el lehetett volna kerülni. Az akkori hangulatot jól jelzi, hogy ’89-ben reális veszélye volt egy puccsnak. Az Alkotmánybíróság volt elnöke az FN.hu-nak adott interjúban elmondta: 2006 után felrobbantak az alkotmányba rejtett “alvó aknák”, ezért meg kell újítani a népszavazási, a gyülekezési törvényt, de az alkotmányt is. Videó!

2009. 08. 14. 06:30

A külügyi bizottság elnöke szerint Basescu tusnádfürdői látogatása megmutatta: Magyarország és Orbán Viktor nem mumus. Németh Zsolt bízik a Romániával való együttműködésben, és a székelyföldi autonómiára is lát esélyt, a kettős állampolgárság pedig prioritás lenne egy Fidesz-kormánynak. Szlovákiában viszont nem várható változás a jelenlegi kormány alatt, amely megalkotta a „nyelvi felsőbbrendűség” jogszabályát. Az uniónak pedig kötelessége bea

2009. 07. 22. 06:52

Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációvezetője tart a Jobbik bejutásától, de azt is nagyon fájlalná, ha az SZDSZ nem jutna be. A kisebbségi szakpolitikus szerint nem lehetnek illúzióink, hogy rendeződik a szlovák-magyar viszony, a kettős állampolgárság megadása pedig veszélyes lehet a határon túliaknak. Ukrajnával viszont tárgyalna ennek lehetőségéről. FN-interjú.

A Könyvfesztivál keretében mutatták be az erdélyi magyar költő, politikus, Szőcs Géza és Farkas Wellmann Endre közös, életrajzi „beszélgetőkönyvét”. A Szőcs Géza rendszerváltásban betöltött szerepéről szóló kötetet Heltai Péter és Tamás Gáspár Miklós méltatta.

2009. 04. 25. 19:07

Kedden Bajnai Gordon megválasztásával új kormánya lesz Magyarországnak. A kiszivárgott hírek szerint az új kabinetben egy nő sem lesz, viszont Hiller, Draskovics, Szekeres, Gráf, Székely és Szabó Imre is megtarthatja tárcáját. Balázs Péter lesz a külügyminiszter, Molnár Csaba és Kiss Péter pedig új posztot kap.

2009. 04. 14. 12:05

Szájer József szerint Európában csodálkozva nézik, hogy nincs előrehozott választás nálunk. A Fidesz EP-delegációvezetője sajnálja Barsinét, de szerinte Áder és Deutsch jól beleillenek majd a csapatukba. A rendszerváltással kapcsolatban elmondta: naivak voltak, ezért menthette át a kommunista nómenklatúraelit a hatalmát. FN-interjú.

Szabó Máté szerint a válság erőszakot szül, és egyre több lopást fog hozni, de az is elképzelhető, hogy szétesik az állam. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint beszélni kell a cigánybűnözésről. Úgy véli, elegendő egy ombudsman is: mandátuma lejárta után például Sólyom alkalmas lenne. FN-interjú.

2009. 04. 02. 06:30

Szanyi Tibor szerint Gyurcsány Ferenc csomagja nem megoldás a válságra, ám ha nem lépjük meg azonnal, biztos az államcsőd. A szocialista politikus jelentősen csökkentené a kiadásokat, átvizsgálná – különösen a fideszes – önkormányzatokat, ahol szerinte pártkasszafeltöltés folyik, de újragondolná az egyházi finanszírozást is. Szerinte “bilincsben kéne elvinni” a bankárok és brókerek egy részét, és erősítené a felügyeletet. FN-interjú.

Kárpátalján a magyar oktatás elsorvasztása, Vajdaságban a magyarverések, Romániában pedig a választások során egymásnak ugrott magyar szervezetek hívták fel a figyelmet a határon túli magyarokra 2008-ban. Közben Szlovákiával sosem volt ilyen feszült a viszony a rendszerváltás óta, és a krízisnek még közel sincs vége.

2008. 12. 29. 08:50

Szudánban máig létezik rabszolgaság: az északi muzulmánok a déli területekről vásároltak jobbára nőket és gyerekeket – két kecske áráért. A CSI szervezet egyik vezetője ’90 előtt a keresztény papok üldözése ellen emelt szót, majd gyógyszereket osztott Hegyi-Karabahban, az elmúlt években pedig Szudánban vásárolt vissza rabszolgákat. Interjú John Eibnerrel.

2008. 12. 24. 11:50

Az EU koszovói missziója ellen még hivatalba lépése előtt heves tüntetések kezdődtek Pristinában. A demonstrációk egyik vezetője, Albin Kurti a FigyelőNetnek elmondta: az EULEX elfogadhatatlan számukra, mivel mentességet élvez a helyi törvények alól, ráadásul működése során Koszovóra nem független államként, hanem mint bizonytalan státuszú területként tekint.

2008. 12. 20. 11:30

Megosztott az SZDSZ abban a kérdésben, hogy mi a frakcióvezető-választási fiaskó megoldása. A képviselők azt elismerik, hogy a Fodor–Kóka-csatározás nem tesz jót a pártnak, ám szerintük ez személyes ügy, ideológiai kérdésekben nincs vita, így pártszakadástól sem tartanak. A szakértők azonban nem ennyire optimisták.

2008. 12. 10. 13:43

Kovács László szerint nem vagyunk sereghajtók, tehát nem kell szégyenkeznie Brüsszelben. Az EU adóügyi biztosa támogatja az adócsökkentést, ám erre szerinte Magyarországnak most nincs ideje. Az euró bevezetésére pedig 2012-ig várnunk kell. Egykori külügyminiszterként úgy látja, Dunaszerdahely sokat ártott Magyarország megítélésének. Interjú.

2008. 11. 27. 06:30

Az RMDSZ egykori főtitkára szerint a párt hazaáruló és korrupt, ráadásul az ő hibájuknak tartja, hogy kevesebb magyar képviselő lesz Romániában, ezért örül, hogy új romániai magyar párt alakult. Szőcs Géza erdélyi magyar költő, politikus szerint a romániai magyarság számára egy föderáció lenne a legjobb. FigyelőNet-interjú.

2008. 11. 11. 06:30

Úgy tűnik, Fico továbbra sem határolódik el Slota kirohanásaitól, Szlovákiában a populizmus utat talált a nagypolitikához. A pozsonyi Pravda „förtelmes hazugságról és provokációról” beszél, szerintük Csáky “a béke fejében akar területet” Szlovákiából. A kiéleződő konfliktus vége akár az is lehet, hogy hazahívják a pozsonyi magyar nagykövetet.

2008. 10. 03. 14:47

Papp Lajos szerint az Európa Kulturális Fővárosa címet elnyerő Pécsett beindult ingatlanbiznisz áldozata lett a Szívklinika: egy bizonyos kör szándékosan tette tönkre az intézményt, hogy megindokolják, az adósságban úszó egyetem miért engedje át több klinikai épületét. A professzor által megnevezett illetékesek szerint mindennek semmi alapja nincs, a Szívklinika veszteséges volt, és pusztán ésszerű döntés született. Papp Lajos elsőként lapunkn

2008. 09. 05. 10:20

Az új bukaresti nagykövet szeretné szorosabbá fűzni Románia és Magyarország kapcsolatát, segíteni a gazdasági beruházásokat és a két ország közös uniós pályázatait, ugyanis sok még a kiaknázatlan terület. Füzes Oszkár szerint nem létezik magyar irredentizmus, Trianonon mindenkinek túl kell lépnie. A Népszabadság egykori washingtoni tudósítója nem tart attól, hogy a jobboldal „kifúrná” posztjáról, és attól sem, hogy Románia pár éven belül beelő

2008. 07. 22. 14:00

Nyugdíjazását kérte, hogy elmondhassa az igazságot a Pécsi Szívcentrum körüli botrányról és az állítólagos privatizációs tervekről Papp Lajos. Az intézményt jelenleg vezető, elismert szívsebész professzor szerint nem tekinthető kudarcnak, inkább baleset volt az első műszíves és az első újszíves kisfiú halála. Az egészségügyet meg kell reformálni: az utolsó utáni percben vagyunk. FigyelőNet-interjú.

2008. 07. 09. 06:30

Csak idő kérdése, hogy megbuktassák Gyurcsány Ferencet. Az MSZP egyelőre az SZDSZ-re vár: ha a liberálisok élén váltás lesz, azonnal kilépnek a miniszterelnök mögül. Ha Kóka marad az elnök, akkor kisebbségi kormányzás vagy egy MSZP-MDF-koalíció is elképzelhető.

2008. 03. 20. 15:27
Olvasói sztorik