Belföld

Személyeskedő hatalmi harc az SZDSZ-ben

Megosztott az SZDSZ abban a kérdésben, hogy mi a frakcióvezető-választási fiaskó megoldása. A képviselők azt elismerik, hogy a Fodor–Kóka-csatározás nem tesz jót a pártnak, ám szerintük ez személyes ügy, ideológiai kérdésekben nincs vita, így pártszakadástól sem tartanak. A szakértők azonban nem ennyire optimisták.

Patthelyzet alakult ki az SZDSZ-ben azt követően, hogy a pártelnök Fodor Gábor csak döntetlenre tudta hozni az eredményt Kóka Jánossal a frakcióvezető-választáson. Fodor ezt követően azzal a javaslattal élt, hogy lépjenek vissza mindketten a jelöltségtől, és ajánljanak egy harmadik személyt a frakció tagságának.

Személyes konfliktus van

Béki Gabriella szerint ez egy jó javaslat, hiszen a konfliktuskezelés alapszabálya, hogy egy harmadik személy lehet a jó megoldás. A liberális politikus a FigyelőNetnek arról azonban nem beszélt, ki lehetne ez a jelölt. „Több ember is szóba jöhet” – fogalmazott. Béki Gabriella hozzátette: helytelen egy pártot a személyi kérdések mentén megítélni, hiszen az országos ügyekben egység van. „Ez a párt belügye, de el fog dőlni” – mondta a politikus.

Hasonlóan gondolkodik párttársa, Bőhm András is. A képviselő szerint azonban jelentősen árt a pártnak az ügy, és nem helyes, hogy ilyen éles belpolitikai helyzetben ezzel foglalkozik az SZDSZ. „Megpróbálnak közös megegyezéssel megoldást találni, akár úgy, hogy mindketten visszalépnek, akár úgy, hogy egyikük a pályán marad. De az is lehet, hogy megint belefutunk egy hétfői patthelyzetbe” – sorolta a lehetőségeket Bőhm, hozzátéve, hogy reméli, még a hét közepéig lesz előrelépés.

A politikus a FigyelőNetnek kifejtette: nincs politikai szembenállás a két politikus között, csak a személyes együttműködéssel vannak gondok. Ezért nem tart a párt szakadásától. Lapunk kérdésére, hogy amennyiben mégis harmadik személynek adnák át a képviselőcsoport irányítását, a lapok által felvetett Eörsi Mátyás lehetséges alternatíva-e, Bőhm András úgy válaszolt: jó esélye van.

Eörsi csak kétharmaddal vállalná

Eörsi Mátyás ugyanakkor úgy nyilatkozott lapunknak, hogy mindez újságírói spekuláció. „Ha bárki gondol rám, az nekem megtiszteltetés, de senki sem keresett meg, és nem is fog. Egy biztos, hogy csak minimum kétharmados támogatottság mellett vállalnám” – fogalmazott az SZDSZ-es politikus.

Hozzátette: sajnálja, hogy így alakult a szavazás, de szerinte pártelnök nem indul el egy ilyen választáson, ha nem tud többséget maga mögött. Eörsi Mátyás ugyanakkor kiemelte: büszke arra, hogy a párton belül vannak ilyen harcok, és nem söprik a konfliktusokat a szőnyeg alá. „Egy demokratikus pártban ezzel együtt kell élni” – fogalmazott. Azt azonban Eörsi is úgy véli, hogy a 2010-es választásokat ez az ügy nem befolyásolja.

Megjósolhatatlan kimenetel

Nem lehet megjósolni, hogy elfogadja-e Kóka János Fodor Gábor javaslatát, mivel most már nyilvánvalóan inkább személyes, mintsem politikai konfliktusról van szó. A pártelnöki tisztségét vívott küzdelmükben ugyanis még fel tudtak politikai irányvonalbeli különbséget mutatni, de az utóbbi időszakban ez már nem jellemző – fogalmazott Juhász Attila.

A Political Capital Institute vezető elemzője szerint erősen kérdéses, hogy a harmadik személy megválasztására vonatkozó felevetés mennyire oldhatja fel az ellentétet, hiszen ez Fodor Gábor érdeke és javaslata. „Magyarán Kóka János úgy érezheti, ennek elfogadásával éppúgy veszít, mintha a frakcióvezetői posztot a pártelnökkel szemben bukná el. A legjobb az SZDSZ szempontjából az lenne, ha belső vitáit nem nyilvánosság előtt folytatná le, az ugyanis egyetlen pártnak sem tesz jót, ha politizálás helyett befelé fordul és magával foglalkozik” – véli a szakértő.

A politológus szerint a kialakult helyzet mindenképpen árt az SZDSZ-nek, méghozzá tartósan, hiszen két éve folyamatosan patthelyzet van, ez közeljövőben legfeljebb háttérbe szorulhat a közelgő EP-kampány kényszerítő ereje miatt, de teljesen megszűnni biztosan nem fog.

„A békés együttdolgozás lehetősége – mintahogyan ezt a párt parlamenti szavazásain az utóbbi időben látni lehetett – persze továbbra is fennáll, hiszen nem csak a pozícióban, hanem például a párt által vitt ügyek vagy témák felosztásában is meg lehet egyezni” – véli Juhász Attila.

Nagyon rossz reklám

„A politikában nem igaz, hogy a rossz reklám is reklám” – véli Böszörményi Nagy Gergely. A Nézőpont Intézet elemzője kiemelte: méretéből fakadóan egy kispárt szűkebb médiafelületen jelenik meg, mint a nagyobb politikai erők. Így számára különösen veszélyes, ha politikai márkája csak negatív összefüggésben kerül a hírekbe, hiszen nehezebben tudja korrigálni a róla kialakult képet.

„Az SZDSZ az elmúlt hetekben előbb a népszerűtlen kormány megsegítése, majd a budapesti korrupciós-ügyek, végül a frakcióvezető személye körül kiújult belső megosztottság kapcsán szerepel a közbeszéd témái között. A posztok körüli viták csak a párt vezetői számára fontosak, az egykori, még megmaradt illetve potenciális szimpatizánsok inkább összefogást, egységes arculatot és karakán fellépést várnak a liberálisoktól. A viták nem húzhatók örökké, hiszen a párt számára sorskérdés a tavaszi EP-kampány sikere” – véli Böszörményi Nagy Gergely.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik