Bihari Mihály: felrobbantak az alkotmány alvó aknái

Húsz év telt el a rendszerváltás óta, amelynek ön meghatározó alakja volt. Sokan csalódtak a rendszerváltásban, megkérdőjelezik az eredményét. Ön hogyan értékeli ezt?

Nem szabad elfelejteni, hogy nem csak a politikai szférában történtek lényeges és alapvető változások. Már ’88-ban elfogadták azt a törvényt, amely lehetővé tette, hogy az állami vállalatokból, 40 év után, kft.-k vagy rt.-k jöhessenek létre, majd ’90 után felgyorsult a gazdasági rendszerváltás. A gazdasági élet átalakítását illetően nem volt koncepciójuk a politikai vezető csoportoknak. A szlovének óvatosabbak voltak, éppen ezért ők tudták a gazdaságukat leginkább megrázkódtatás nélkül a piacgazdaságba átvezetni. Mi gyorsítottuk, gyorsítottuk, sőt még tovább gyorsítottuk ezt a folyamatot, és ebből adódik egy csomó „nemszeretem következmény”. Olyan következmények, amelyeket lassú tempó esetén el lehetett volna kerülni. Az embereket a rendszerváltásban a tulajdonosi rendszer megváltozása, a gazdasági és ezzel összefüggésben a munkaszférának az átalakulása, a szociális szférának, az egészségügyi, oktatási rendszernek az átalakulása rázta meg. 1990 és 1994 között több mint egymillió munkahely szűnt meg, a négy és fél millióból. Ez az, ami megrázkódtatásszerűen érintette és elhúzódó hatásaiban érinti még most is az embereket. Erre rakódott rá az elmúlt 6-7-8 év nagyon rossz gazdaság- és társadalompolitikája.

Bihari Mihály – 1989-ben kizárta a párt (GALÉRIA – Fotó: Gáti András)

Akkor ezen a ponton elrontottunk valamit?

A politikai-hatalmi viszonyokból és az alkotmányos rendszerváltásból nem kellett, hogy szükségszerűen következzen a munkanélküliség ilyen mérete, a külföldi tőke ilyen méretű eluralkodása a magyar gazdasági életben, nem szükségszerű a magyar középgazdaságoknak a tönkremenetele.

Kinek a hibája, hogy mégis így történt?

A politikai elit hibája. Nem külső nemzetközi vagy belső történelmi kényszerek szűkítették le a magyar politikai elit mozgásterét, hanem a doktriner célkitűzések és az azokhoz való túl merev ragaszkodás.

Konkrétan?

A mindenáron piacosítás elve, a minden rossz, ami a szocializmusban létrejött felfogás, mindennek a tagadása, az hogy megfordítjuk holnapra az egész világot, csak most nem az internacionálé alapján a kapitalizmusból a kommunizmusba, hanem fordítva. Miközben azt nem vették figyelembe, hogy itt tízmillió ember él.

Ez az, ami a napjainkra is kihat?

A politikai elitekben megindult az ellenségkép gyártása. A versengő politikai csoportok egymás teljes megsemmisítésére törekednek. A választást történelmi katasztrófaként éli meg a vesztes és történelmi igazságtételként a győztes oldal. A váltógazdálkodás és annak logikája egy történelmi léptékű innovációs eszköz, hiszen egyetlen kormány sem tudja a saját hibáit kijavítani. Pláne Magyarországon, ahol mindenki ragaszkodik a saját elképzeléseihez, ha beledöglik a társadalom, akkor is. Az elhibázott politikát csak egy másik kormányzó csoport tudja kijavítani. És ez így megy tovább a kormányzati váltógazdálkodás rendszerében.

Sokan viszont azt mondják épp ezért, hogy új rendszerváltás kéne, vagy be kéne fejezni a rendszerváltást.

Sőt, vannak akik azt mondják, hogy csak a hatalmi elit cserélődött ki, illetve nem is cserélődött ki igazán, csak most már másként birtokolják a kulturális, a tudományos hatalmat és a gazdasági és a politikai tőkét. Szerintem Magyarországon a politikai szférában példaadó módon megtörtént a rendszerváltás. Ez nem azt jelenti, hogy a politikai rendszer olyan, amely tetszik mindenkinek.

1972-ben lépett be az MSZMP-be, 1989-ben kizárták. Miért?

Ütközéseim a rendszerrel, a gyakorlati kommunizmussal voltak, ez kétségtelen tény. A mi kizáró határozatunkban az volt, hogy a párt határozataival és nézeteivel ellentétes nézeteket terjesztettek párton belül és párton kívüli fórumokon egyaránt, és ezzel megsértették a párt szabályzatát és a párttaggal szemben támasztott követelményeket. Ez nagyon fenyegető dolog volt akkor.

Mitől tartott?

Hogy kirúgnak az egyetemről, három gyerek mellett, a feleségem gyesen. Egzisztenciális ellehetetlenüléstől és a tudományos ellehetetlenüléstől tartottam, ahogy az az 1973-ban kizártakkal történt.

Ez mégsem történt meg.

A kizáró határozatot 1988 április elején adták ki. 1988 május végén volt az az országos pártértekezlet, amelyen a Kádár-féle konzervatív rendpárti erőkkel szemben a Grósz-féle reformokat elfogadó „új rendpárt” és a radikális reformerek: Pozsgay, Nyers erősödött meg. Ha ez nincs, akkor folytatódtak volna a kizárások, Gombár Csaba vagy Stumpf István ellen is elő volt már készítve a fegyelmi eljárás megindítása.

Ön szerint a rendszerváltás első szakaszának lezárását is jelentette ez a pártértekezlet. Melyek voltak a rendszerváltás szakaszai?

Én úgy gondolom, hogy valamikor ’87 nyarán, őszén kezdődött a rendszerváltás Magyarországon, három jelentős szellemi termék megjelenésével (a Fordulat és reform, a Társadalmi szerződés, és egy általam írott tanulmány, a Reform és demokrácia). Innentől az 1988-as pártértekezletig tartott szerintem a rendszerváltás első időszaka, amely a reformok szükségességének felismerése és követelése jegyében indította el különböző szakmai csoportok megalakulását és radikalizálódását. A ’88-as pártértekezlettől indult el szerintem a második szakasz, amely véleményem szerint 1989. szeptember 18-ig tartott, amikor a NEKA-megállapodást (Nemzeti Kerekasztal – a szerk.) aláírták, hozzácsatolva azt a 6 rendszerváltoztató törtvényt, amelyeket október végéig a parlament elfogadott. A harmadik szakasz pedig ’88 őszétől 1990 őszéig, az önkormányzati választások befejezéséig tartott.

Amikor megírta a Reform és demokráciát, elképzelhetőnek tartotta, hogy 1990-ben szabad választások lesznek, és pár év múlva összeomlik a Szovjetunió?

Szerintem aki azt mondja, hogy erre gondolt, az nem szavahihető ember. Én se gondoltam. Hiszen még 1989 őszén is fennállt egy rendpárti puccs veszélye. Grósz Károly maga beszélt egy, a 90-es évek elején adott interjújában, hogy a párton belül arra akarták rávenni, hogy vezesse be a rendkívüli állapot, minden társadalmi szervezet és mozgalom működését betiltva, és a szószólókat őrizetbe véve és felfüggesztve a szabadságjogokat. A NEKA-megállapodás szövege a jogi és a politikai büntetlenség garantálását kérte a résztvevők számára.

Amikor elindultak a reform gondolatai, még csak az állampárti keretekben tudtak gondolkodni?

Vegyük a Társadalmi szerződést, amelynek negyedik mondata ugyan az, hogy Kádárnak mennie kell, ám végig azt írja, hogy beláthatatlan ideig Magyarországon egypártrendszer lesz, szovjet típusú szocializmus lesz, és Magyarország a szovjet érdekszférába tartozik. Éppen ezért ezen feltételek és történelmi kényszerek keretein belül kell az egypárti hatalmat alkotmányosan korlátozni. Fel sem vetődött az egypártrendszer megszüntetésének a lehetősége. Ha valaki ezzel kezdte volna, az vagy börtönbe mehetett volna izgatás bűncselekménye miatt, vagy elmegyógyintézetbe.

Mikor jött el a fordulat, amikor már látták, hogy kitágultak a keretek?

Fokozatosan lehetett előre menni és radikalizálódni. Tulajdonképpen az igazi fordulat 1989 őszén következett be, majd nagyon gyorsan jutottunk el oda, hogy egy olyan új alkotmányt fogadtassunk el, ami már valódi rendszerváltoztató alaptörvény.

Sokan viszont kritizálják az akkor megszületett alkotmányszöveget, mondván idejét múlt.

Én egyetértek a kritikákkal. Az alkotmányt módosító törvény az előbb vázolt történelmi körülmények között született. Rajta van azoknak a kínlódásoknak, harcoknak, félelmeknek a nyoma. Ilyen körülmények között, amit el lehetett érni, azt elérte ez az alkotmány, de többet nem. Nem véletlenül szerepel jelenleg is a preambulumban, hogy ez az alkotmány a végleges alkotmány elfogadásáig hatályos. Az új alkotmány nem született meg máig sem, bár több mint harmincszor módosították a régi rendszerváltoztató alkotmányt.

Most lehetne új alkotmányt csinálni?

1988-89-ben többen – köztük én is – egy Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívását javasoltuk. Most már nem lehet viszont létrehozni egy olyan parlamentet, amely négy hónapig mást se csinál, mint az alkotmányon vitatkozik, mert akkor nem tudná ellátni törvényalkotó és kormányzati feladatait. Én tagja voltam 1994 és 98 között annak az új alkotmányt előkészítő bizottságnak, amely eljutott odáig, hogy egy 180 paragrafusból álló új alkotmánytervezetet tett le az asztalra 1998. március 10-én. De akkorra már kifutott az időből az a parlament.

Hamarosan új választások lesznek, esetleg utána ezt a tervezetet nem lehet előhúzni a kalapból?

Elő lehet húzni. Ez az anyag rendelkezésre áll, kiindulási alapnak el is fogadható, de már az is túlhaladott lenne. Hogy milyen lesz a következő parlament összetétele, mekkora alkotmányozó erő és hajlandóság lesz a többségben, azt nem tudom, de hogy fel fog vetődni a választások után az a kérdés, hogy most alkotmányozzunk vagy ne, abban biztos vagyok.

Az elmúlt közel három évben viszont folyamatosak a botrányok a bejelentett vagy be nem jelentett tüntetések körül. Rosszul lettek a jogszabályok megalkotva ’89 tavaszán?

Jól lett megalkotva a gyülekezési szabadságról szóló törvény, de mára már teljesen idejét múlttá vált, sőt rossz, káros. Még alkotmánybírósági elnök voltam, amikor a törvényből töröltük azt a részt, hogy ha engedély nélkül tartanak egy gyülekezést, akkor azt – csupán az engedély hiánya miatt – fel kell oszlatni. De a törvény egészét hatályban hagyta az Alkotmánybíróság. Én is különvéleményt írtam, állítva, hogy az egész törvényt felül kellene vizsgálni, rövid határidőn belül. Magyarországon négyféle gyülekezési típus van, ám abból csak egyet szabályoz a törvény, a 72 órával korábban bejelentett és tudomásul vett gyülekezést, semmilyen mást nem ismer. Ez a törvény 1989-ben óriási dolog volt, hiszen ’88. március 15-én még oszlatott a rendőrség, gumibotokkal hajkurászva az embereket a Petőfi-szobornál. Azóta viszont új típusú, békés tüntetések, gyülekezések alakultak ki: az azonnali spontán, nem szervezett gyülekezés; a 72 óránál rövidebb idő alatt bejelentett szervezett gyülekezés, stb.

A ’89-es törvények tehát mára idejét múlttá váltak?

A ’89 tavaszán elfogadott gyülekezési, az egyesülési és a sztrájktörvények rendkívül előremutatóak voltak, de mára teljesen használhatatlanokká váltak. A gyülekezési törvény, az egyesülési törvény vagy a sztrájktörvény is ma már túlhaladott, korszerűtlen, hiányos.

A népszavazási törvény is beleillik ebbe a sorba? A 2008-as népszavazás előtt itt is elég sok hiányosság előkerült.

Az 1989-es népszavazásról szóló törvényt 1998-ban új törvény váltotta fel, és még ezt megelőzően több népszavazásról szóló új paragrafust építettek be az Alkotmányba 1997-ben, amelyek a törvénybe valók lettek volna. Így betonba ágyazták azt a két elvet, hogy bárki és bármely kérdésben népszavazást kezdeményezhet, amely az Országgyűlés hatáskörébe tartozik. Ezek „alvó aknák”-nak bizonyultak, amelyek 2006-ban robbantak. Akkor kialakult egy, a rendszerváltás óta nem tapasztalt élességű társadalompolitikai konfliktus, és sokan ehhez az alkotmányos eszközhöz nyúltak a kormánnyal szembeni elégedetlenségük kifejezésére.

“Alvó aknák” az alkotmányban (KÉPGALÉRIA – Fotó: Gáti András)

Ebben az ügyben a kormány részéről komoly bírálatok érték az ön által vezetett Alkotmánybíróságot, politikai elfogultsággal vádolva a testületet.

Az OVB és az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja a népszavazás politikai okait, csak azt, hogy az Alkotmányban lévő rendelkezések alapján a kérdés alkotmányos tilalomba ütközik-e vagy sem. Ez pedig alkotmányossági, és nem politikai kérdés. Ugyanakkor a kormány és kormányfő rendre politikai választ vártak tőlünk, és politikailag rossznak minősítették a döntésünket. Az ellenzék pedig a kormánypolitika alkotmányos korlátjaként értékelte a döntést. Annak tehát, hogy az Alkotmánybíróság a politikai vita középpontjába került, egy rendkívül elhibázott alkotmánymódosítás volt az oka.

Ezzel együtt az Alkotmánybíróság még mindig az a szervezet, amelyben az emberek megbíznak. Ez minek köszönhető?

Ennek van egy negatív és egy pozitív magyarázata. Az állami szervekből és a pártokból kiábrándult emberek egy tőlük távol eső és végső igazságot osztó szervezetben bíznak, amely a sorsukat jobbá teszi. Ilyen szociálpszichológiai várakozás minden országban van. Nálunk ilyen volt például a Kádár-titkárság régen. Ez a negatív magyarázat. A pozitív az, hogy az Ab sok olyan döntést hozott, amelyek eltérő társadalmi vagy politikai megítélést váltottak ugyan ki, de a döntés végül lezárta, nyugvópontra vitte, megszüntette a konfliktust, s a társadalom túlnyomó többsége elfogadta azt.

2005-ben felvetődött a neve köztársaságielnök-jelöltként. 2010-ben elképzelhető, hogy jelölni fogják?

2005-ben felvetődött a nevem, de nem az én részemről. A következő választások utáni helyzet egészen más lesz, mint a múltkori. Az új parlamentbe bekerülő pártok és a parlamenti többség fogja eldönteni, hogy kit jelölnek.