Az elszámoltatás és a békésebb ország között feszülő ellentéttől indult Bánszegi Rebeka, Papp Atilla és Pető Péter nézői kérdések nyomán a Napirend után adásában, hogy aztán a Fidesz teljes összeomlásán és a Tisza mézesheteinek végén át egy leendő köztársasági elnök megfelelő kiválasztási kritériumaihoz jussanak.
Sulyok Tamás köztársasági elnök szombaton aláírta a 17. alkotmánymódosítást, amelynek értelmében távozott a hivatalából. Az utódja személye még nem ismert, azt azonban már tudjuk, hogy nem Polgár Judit lesz az. A folyamatot, amely során a világhírű sakkozó nemet mondott Magyar Péternek, a Tisza-kormány első igazi politikai kudarcának tartja Török Gábor, különös tekintettel a választói reakciókra.
Lehet, hogy soha többé nem látjuk Orbánt színpadon? StopÖnkény! vagy StopÖrkény! zajlott a Sándor-palotánál? Jankovics Márton, Pető Péter, valamint Nagy József elárulja, miért gondolja azt, hogy a Fidesz bezárta magát a vereségbe. A finisben szó esik Áder János Második Tragikus Tévedéséről is.
„Amíg én vagyok az államtitkár, biztosan nem járulok hozzá ahhoz, hogy olyan beruházásra, eseményszervezésre adjunk forrást, aminek nem látjuk az értelmét, a megtérülését” – mondta Kálnoki-Kiss Attila. A bő egy hónapja hivatalba lépett vezető, lapunk korábbi főmunkatársa a 24.hu-nak adta első nagyinterjúját. Ebben szó volt arról az átfogó átvilágításról, amelyet tervez, a taorendszerről, s dilemmáiról, a Fradiváros ügyéről, a Lounge-csoporttól való szabadulás bonyodalmairól, de a beszélgetésből kiderült az is, hogy legfőbb céljainak egyike a magyarok aktivizálása.
Kele János: A futball legalább annyira szeretné használni a hatalmat, amennyire a hatalom a futballt
A Könyvhéten mutatkozott be Kele János könyve, ahol Pető Péter kérdezte a szerzőt, például arról, miért az ’54-es vb elődöntője volt az Aranycsapat legérdekesebb meccse. Nézd vissza, hallgasd meg!
A NER fontos eleme volt a szómágia, a napirend alakítása, a szimbólumok szintjén is. De miért fontos, hogy ki uralja a nyelvet, amin a politikáról beszélünk és gondolkozunk? Erre keresi a választ a mai Háromharmadban Bánszegi Rebeka, Kerner Zsolt és Pető Péter a szuverenitás- és gyermekvédelem átkeretezésén, orbáni bábukon, migrációs paktumon és a NENYI-háború sáncain keresztül.
„Magyar Péter igyekszik minden pillanatot átélni, közkinccsé tenni, és abban megtalálni azt a politikai tartalmat, ami számára hasznos lehet. Bizonyos értelemben ez az időszak közelebb áll a megelőző két év kampányidőszakához, mint amit egyébként egy kormányzás során eddig megszoktunk” – mondta Török Gábor a 24 Extra exkluzivitást garantáló, az egészében a Csúcs-csomag előfizetői számára elérhető műsorában, a Törökülésben a Tisza-kormány első napjairól.