Hirdetés

Hirdetés

Csáki László Bagatelle című rövidfilmje Petri György verse alapján született. A filmrendező szerint Petri nagyon sok verse közérthető, rajta keresztül meg lehet szerettetni az irodalmat a diákokkal, mert humorral társítja a tartalmat. A művészet szabadságáról, a most bemutatott Bagatelle-ről és a készülő egészestés animációs dokumentumfilmjéről beszélgettünk a rendezővel.

2021. 06. 09. 12:01

A telefonszám tudakozók régóta léteznek már, de a telefonszám keresés az internet és a közösségi médiák világában nem tűnik első ránézésre túl bonyolultnak. Kérdezhetnénk persze, hogy mi szükség van egyáltalán telefonszám tudakozókra, hiszen mindenki ismeri már azt a közhelyet, hogy a „Google a barátunk”, csak beríjuk a keresőbe, amit akarunk, és már meg is találtuk. A telefonszámok esetében azért ez nem teljesen van így. Cégek adatait, elérhetőségeit ugyan ki tudja dobni a keresőprogram, de ha konkrét személy telefonszámára van szükségünk, már nem lesz ennyire pontos a találati arány.

2021. 06. 09. 05:00

Az elmúlt években elképesztő fejlődésen mentek át az okostelefonok, ma már akár mozikba kerülő filmet is forgathatunk okostelefonnal. A Xiaomi Mi 11 például alkalmas erre, de az idén debütált telefon nemcsak ezért érdemes a figyelemre: a kiemelkedő kamerarendszer mellé bivalyerős hardver dukál, ráadásul a mobil külsőre is igencsak vonzza a szemet.

2021. 05. 26. 10:21

Több mint fél év kényszerszünet után május 21-én újra kinyit az Átrium. Ebben az időszakban bár előadásokat nem lehetett tartani, a munka és a próbák folytatódtak. Négy bemutató készült el, ezek közül két előadást még ebben az évadban bemutat a Margit körúti színház.

2021. 05. 19. 09:21
Olvasói sztorik