Kálnoki Kis Attila

Kálnoki Kis Attila

főmunkatárs
Sokszoros világ- és Európa-bajnok, az 1992-es barcelonai olimpián csapatban 5. helyezett öttusázó. 1996-1998 között az Újpesti Torna Egylet elnökhelyettese, azóta szerkesztő, sportújságíró. A Magyar Öttusa Szövetség főtitkári megbízatása után 2010 végén tért vissza a médiapiacra, ahol előbb elindította a sport24.hu-t, amit mindaddig főszerkesztőként irányított, amíg a lap előbb a hír24, majd 2014-ben a 24.hu alá végleg betagozódott. Igazi sportszakértő, akinek 16 éve jelennek meg a 24.hu felületén elemzései, tényfeltáró riportjai futballról, egyéni és csapatjátékokról, készít nagyinterjúkat a legnépszerűbb magyar sportolókkal. Hat éve, indulása óta házigazdája az ország egyik legnépszerűbb magyar futballal foglalkozó podcastjének, a Ziccernek. Pályája során Minőségi Sportújságírásért- és Feleki László-díjat kapott. Eddig két könyve jelent meg; 2023-ban a Szőnyi Ferenc ultratriatlon-világbajnok pályafutását feldolgozó, „The Racemachine” című kötete, míg a második, az „A Szoboszlai-sztori” 2025 októberétől az Animus Kiadó gondozásában kapható a könyvesboltokban.

Most nem hosszan, hanem röviden. Négy darab enyhén bővített mondatban, de jól artikuláltan, közérthetően. A válogatott csatár Pintér Attila szövetségi kapitányt célozza.

2014. 02. 27. 12:34
Fradi szurkolók (fradi szurkolók, )

A Ferencváros közvélemény-kutatást végez a regisztrált szurkolói között. Kitiltsák-e a hétvégén a Puskás Stadion mobil kerítését bedöntő és az atlétikai pályára futó szurkolókat vagy sem? Másként: listáznak vagy sem? Ez itt a kérdés.

2013. 09. 26. 12:21
egervári sándor (egervári sándor)

Pálcát törni kapitány és csapat felett végső soron az október 15-én esedékes Andorra elleni utolsó meccs végeztével érdemes. Az egyes dupla meccsnapokat követően maximum részmegállapításokat tehetünk. Erre vállalkozunk most.

2013. 09. 11. 13:23
Olvasói sztorik