Foci

Demichelis a magyar válogatottba sem férne be

Vajon miért ragaszkodik Pellegrini mester Martin Demichelishez? Nem értjük. Immár lehet, ő sem.

A Manchester City argentin belső védője tán a legnagyobb hibapont a csapat védelmében. Demichelis fjúsága szebb napjait a Bayernben húzta le, 2003-2011 között ott alkotott kezdetben maradandót, majd lelassult, a szükségesnél többet szabálytalankodott, így aztán Jupp Heynckes már nem is tartott rá igényt világverővé formált alakulatában.

Pellegrini mesterrel a következő állomáshelyen Malagában “melegedtek össze” annyira, hogy a chilei edző magával vitte Manchesterbe is kedvencét. Most nyilván elgondolkodik, jó döntés volt-e az angol válogatott Lescott helyére nevezni a Barcelona elleni BL középdöntő első mérkőzésére (0-2).

demichelis on Make A Gif

Utólag nyilván azt mondja nem, még ha az angol sajtó persze megkérdőjelezi a svéd Jonas Eriksson játékvezető döntését. (Itt kéretik megnézni a fenti kis jelenetet és eldönteni, büntetőt és pirosat ért-e Messi buktatása vagy sem. Szerintem helyesebb lett volna a 16-os vonalra tenni a labdát a piros mellett.)

Ettől még tény, Demichelisben benne van a kiállítás. Pellegrini a lefújást követően csak annyit mondott neki: “örülhetsz, hiszen eldöntötted az összecsapást”. Az argentint az utóbbi szezonokban legalább egyszer mindig zuhanyozni küldték. A Malagában tavaly 43 meccsen 13 sárga mellett két pirosat is összehozott.

Hogy éppen a hihetetlenül gyors Barcelonai támadók, jelesül éppen Messi ellen gyűjtötte be az idei elsőt? Ez nem lehet véletlen, erre Tata Martino akár taktikát is építhetett. Jelen formája alapján némi túlzással még Pintér Attila alakuló válogatottjába sem férne be…

A döntés, így a felelősség persze az edzőé. Ezért Pellegrini hiába nyilatkozta azt a mérkőzést követően – „Nagyon jól játszottunk, és tíz emberrel is megpróbáltunk egyenlíteni, de az utolsó percben betaláltak másodszor is. A Barcelonának helyzete sem volt a tizenegyesig, nekünk tíz emberrel is voltak lehetőségeink.” – nem tehet mást, mint kellő magyarázattal szolgál majd Manszúr sejknek, amikor a milliárdos felteszi neki a kérdést: 600 millió fontot költöttem eddig City játékosokra, miért nem sikerült bejutnunk Európa legjobb nyolc csapata közé?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik