Foci

Szalai Ádám újra kifakadt

Most nem hosszan, hanem röviden. Négy darab enyhén bővített mondatban, de jól artikuláltan, közérthetően. A válogatott csatár Pintér Attila szövetségi kapitányt célozza.

Szalai Ádámmal az index beszélgetett a súlyos 6-1-es hazai BL zakót követően. A Schalke 04 csatára a kispadról figyelte társai szenvedését és azt, ahogy éppen a posztján játszó holland Huntelaar kozmetikázott a 91. percben. (Hogy miért nem Szalai játszik épp, arra tán magyarázatot ad a statisztika. A magyar 31 meccsen 7 gólt szerzett, míg amióta a holland visszatért sérüléséből neki 6/3 a mutatója.)

Ugyan Szalai a meccsről is tesz néhény megjegyzést, de a mondandójának lényege sokkal inkább abban az négy mondatban összegezhető, amit Ághassi Attila kolléga érdeklődésére reagált.

Szalai Ádám nem politikus alkat, viszont őszinte, szereti megmondani a frankót.
Fotó: MTI

A mit szól ahhoz, hogy Pintér Attila kapitány a szerdai finnek elleni kerethirdetésnél nem említette a nevét a 35 behívott játékos közt obligát kérdés célzott volt és betalált.

„Ha sablonos választ szeretnék adni, akkor azt mondom, koncentrálok a klubomra. A kapitány úrral beszéltem kétszer is kinevezése után, azóta nem. Megbeszéltük azokat, amiket Telkiben elmondtam, ő ismertette az elképzeléseit. Ez lett az eredmény, hogy nem hívott meg” – válaszolta a labdarúgó.

Volt egy kiváló öttusázó, a legendás Horváth “Vöri” László. Pályafutása után edző lett, majd szövetségi kapitány. Vöri sosem volt a körmondatok mestere, de akadt egy-két igazán alapvetésként elkönyvelhető szakmai, még inkább pedagógiai meglátása.

Szalai négy mondatával kapcsolatban azt citálnám elő, amit leginkább akkor használt, ha valamelyikőnk ifjonti hévvel hülyeséget csinált: “Fiam, észt nem adhatok…”

Jelen helyzetben: az edző vs. sportoló szótépésből ritkán jön ki utóbbi győztesen. Amíg az edző támogatottsága maximális, általában sosem. Így könnyen lehet, Szalai ezek után nem csak a finnek ellen marad ki a keretből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik