Foci

Ebből tanulhat a magyar futballszakma

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

rovatvezető. 2014. 02. 21. 12:41

Amszterdam, Európa Liga 16 közé jutás. A holland és az osztrák bajnokság listavezetője feszül egymásnak. A két liga és a klubok történelmi múltjának összevetése alapján egyértelmű Ajax fölény sejlene, már ami a papírformát illeti. Ehhez képest Salzburg brutálisan arcul csapta az Ajaxot. Keressük a hogyant, a miértet és az összefüggéseket.

Csütörtök reggel azt írtuk, mi jelen állás szerint nem fogadnánk az Ajax egyértelmű továbbjutására, aztán mi történik; a forduló tán legnagyobb meglepetését okozva a Salzburg úgy nyert 3-0-ra, hogy az Ajaxosok összesen, ha kétszer mozgatták át Gulácsi Péter izomzatát a kapuban… A forduló meglepetése. A továbbjutás kérdése úgy tűnik eldőlt.

Az osztrák elitklubot viszonylag régóta a Red Bull hajtja – a manna tekintetében mindenképp. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy a német Ralf Rangnick 2011-es sportigazgatói kinevezése óta a klubtulajdonos Dietrich Mateschitz pénzével sokkal tudatosabban sáfárkodnak. És dolgoznak. A Salzburg 2-t edző Löw Zsolt tolmácsolása szerint csendben, tudatosan, szakszerűen és sokat. Az idei EL eredmények alapján eredményesen is.

Többen felkapták a fejüket, amikor a szintén német munkatárs Roger Schmidt által vezényelt tizenegy egy hónapja 3-0-ra verte a Bayer Münchent. Felkapták a fejüket, majd legyintettek, mondván, á, egy edzőmeccs volt, a németek csak a csukát küldték fel a pályára!

Holott, aki véletlenül látta azt a találkozót és a csütörtökit is, mi több mindkétszer nyitott szemmel ült a tévé előtt, az két dolgot vehetett észre: Pep Guardiola a január 20-i meccsen hulla idegesen mutogatott az oldalvonal mellet a BL-t nyert sztároknak, illetve ugyanazt a tudatos taktikát szemlélhette, mint csütörtök este az Amsterdam ArenAban.

A Salzburg 90 percen keresztül egészen magasan, az ellenfél kapujától 25 méterre húzza meg az első, három fős védelmi vonalát, míg a középpályás hármas mögöttük 10-15 méterre vonja a következőt. Miközben a védelem egészen a félpályánál szűkíti 25-30 méterre a labdakihozatali területet, mind a 10 játékos hihetetlen összhangban tolódik a labda potenciális megjátszási irányába. A két belső védőt ugyan nem támadják meg az esetek többségében direkten – a két ajaxost sem -, de amint egyikük egyel feljebb próbálja továbbítani a labdát, na, azt azonnal, agresszíven és rendre legalább ketten, többnyire visszapasszra kényszerítve.

Mindez azt szülte, hogy a csütörtöki meccs alatt nem egyszer tanácstalanul egymáshoz passzolgatott a két holland belsővédő – néha kényszerből a kapust is bevették – és úgy összezavarták a nyugodtabb labdakihozatalhoz szokott hollandokat, hogy 90 percen keresztül Frank de Boer edző nem találta az ellenszert az effajta agresszív letámadásra.

Mezey György a magyar futballszakma legmegosztóbb személyisége
Fotó: MTI

Az előrefele védekezés, az ellenfél térfelén történő letámadás, a labdavesztés utáni visszatámadás nem újkeletű a futballban. Igazán látványos újításként először Mezey György magyar válogatottja csinálta ezt Európában a 86-os világbajnokság előtt, vagy a Barcelona és a Bayern Guardiolával napjainkban – csodájára is járt, jár a világ mindegyiknek.

De ahogy manapság azt a Salzburg műveli, az egy továbbfejlesztett, egyre tökéletesebben alkalmazott újítás. Ha Sorianoék folyamatosan a csütörtök este látottak szintjén tudják játszani ezt a taktikát, akkor mi a magunk részéről nem lennénk meglepve, ha egészen május 14-ig figyelhetnénk menetelésüket…

A Salzburg játékát éppen ezért ajánljuk minden magára valamit is adó magyar futballedző figyelmébe. Egy komolyabb elemzést mindenképp megér. Tanuljunk a legújabból, ha már Mezey óta, azaz 25-28 éve hasonló futballszakmai újításra magyar szakember nem volt képes…

Európa Liga, a 16 közé jutásért, első mérkőzések:

Ajax Amsterdam (holland)-Salzburg (osztrák) 0-3 (0-3)
Real Betis (spanyol)-Rubin Kazany (orosz) 1-1 (1-0)
Swansea City (walesi)-Napoli (olasz) 0-0
Maribor (szlovén)-Sevilla (spanyol) 2-2 (1-0)
Viktoria Plzen (cseh)-Sahtar Donyeck (ukrán) 1-1 (0-0)
Lazio (olasz)-Ludogorec (bolgár) 0-1 (0-1)
Makkabi Tel-Aviv (izraeli)-FC Basel (svájci) 0-0
FC Porto (portugál)-Eintracht Frankfurt (német) 2-2 (1-0)
Dnyipro (ukrán)-Tottenham Hotspur (angol) 1-0 (0-0)
Juventus (olasz)-Trabzonspor (török) 2-0 (1-0)
Csernomorec Odessza (ukrán)-Olympique Lyon (francia) 0-0
Esbjerg (dán)-Fiorentina (olasz) 1-3 (1-3)
Dinamo Kijev (ukrán)-Valencia (spanyol) 0-2 (0-0) – a meccset Nicosiában játszották
PAOK (görög)-Benfica (portugál) 0-1 (0-0)
Slovan Liberec (cseh)-AZ Alkmaar (holland) 0-1 (0-0)
Anzsi Mahacskala (orosz)-Genk (belga) 0-0

A visszavágókat egy hét múlva rendezik.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.