Foci

Óriási a különbség a Hali és a Fradi közt – előbbi javára

A Haladás jétékosok szeptember óta nem kaptak prémiumot, mégis egységesek maradtak, és remek őszt produkáltak. A Fradisták nem.

Még a ferencvárosi edző, Ricardo Moniz menesztése előtt bő két héttel: írtuk gáz van a Fradinál. Ölözői megosztosságról lehett hallani. Ha tetszik, ha nem, mára világos, Akeem Adams szívinfarktusa mellett nagyrészt a szerződésben foglalt, de csúszásokkal érkező juttatások miatt alakult ki leginkább mindez.

A Fradi vezetősége ezt tagadta, de a csapat egyik legjobbja, a brazil Leonardo twitter posztján adott hangot ebbéli nemtetszésének, majd ezt persze gyorsan levette. Ugyanakkor információnk szerint a holland edző menesztése utáni egyenkénti vezető-játékos beszélgetésen is megjegyezte, akkor lesz itt újra jó forma, ha határidőre érkeznek a bérek…


Leonardo kétség kívül színt vitt a honi bajnokságba, olyat tud, amit hazai pályán nem nagyon látni
Fotó: MTI

A Szombathelyi Haladás labdarúgói mindeközben szeptember óta nem kaptak prémiumot – kottyantotta el őszintén a Nemzeti Sportban Tóth Miklós, a klub ügyvezetője.

Tudni kell, hogy a Videotont és a Fradit leszámítva a klubok többségénél, így a Halinál és a játékosok jövedelmének nagyobb részét adja az eredményességi prémium, követve az örökbecsű mondást: kis foci, kis pénz, “nagy” foci, nagy pénz.

A Fradihoz képest Halmosiéknál az öltözőben és a pályán is teljes az összhang, a csapat remek őszt zárt, senki sem fenyegetőzik sztrájkkal, nincsenek megmagyarázhatatlan vereségek – tán csak a kupakiesés és az utolsó Győr elleni zakó -, pontszegény sorozatok.

A Fradihoz képest a Halinál csak magyar játékosok kergetik a labdát. Mondhatni, ők szokva vannak a futballunk sajátos “hungarikumához”, miszerint a pénz többnyire olyan, mint a népmesei felütés: hol volt, hol nem volt…


Valószínüleg Halmosi Péternek akkor is pontosan fizették Angliában a bérét, amikor egy évig a lelátón csücsült
Fotó: MTI

A Halihoz képest a Fradi kezdőben rendre 7-8 tőlünk nyugatabbról érkezett idegenlégiós szaladgál. Ők ahhoz vannak szokva, hogy a mindenkori szerződésben foglaltak szerint gazdálkodik a vezetőség. Így olyan sem fordulhat elő, hogy a munkásember az elvégzett munka után nem kapja meg a jussát.

Címként ezért nyugodtan írhattuk volna azt is: mi a különbség az idegenlégiósok és a magyar játékosok közt?

A válasz egyszerű: a magyar játékos itthon játszik, mert egyrészt nincs más választása, másrész többségükbe mégiscsak szorult némi sportemberi tartás, csapatszellem, no és lokálpatriotizmus.

Az idegenlégiós meg érzelemmentes zsoldos. Fogja magát is odébbáll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik