Kálnoki Kis Attila

Kálnoki Kis Attila

főmunkatárs
Sokszoros világ- és Európa-bajnok, az 1992-es barcelonai olimpián csapatban 5. helyezett öttusázó. 1996-1998 között az Újpesti Torna Egylet elnökhelyettese, azóta szerkesztő, sportújságíró. A Magyar Öttusa Szövetség főtitkári megbízatása után 2010 végén tért vissza a médiapiacra, ahol előbb elindította a sport24.hu-t, amit mindaddig főszerkesztőként irányított, amíg a lap előbb a hír24, majd 2014-ben a 24.hu alá végleg betagozódott. Igazi sportszakértő, akinek 16 éve jelennek meg a 24.hu felületén elemzései, tényfeltáró riportjai futballról, egyéni és csapatjátékokról, készít nagyinterjúkat a legnépszerűbb magyar sportolókkal. Hat éve, indulása óta házigazdája az ország egyik legnépszerűbb magyar futballal foglalkozó podcastjének, a Ziccernek. Pályája során Minőségi Sportújságírásért- és Feleki László-díjat kapott. Eddig két könyve jelent meg; 2023-ban a Szőnyi Ferenc ultratriatlon-világbajnok pályafutását feldolgozó, „The Racemachine” című kötete, míg a második, az „A Szoboszlai-sztori” 2025 októberétől az Animus Kiadó gondozásában kapható a könyvesboltokban.

Miért képviselték többségében orosz vagy bő egy éve még orosz állampolgárok Magyarországot a junior és felnőtt műkorcsolya-világversenyeken? Miért nem vizsgáltatta ki a sportági ikon Sebestyén Júlia módszereit megkérdőjelező szülői levelek valóságtartalmát? Miért nem egyértelmű a válasz arra a kérdésre, mit tenne, ha a Liu testvérek vissza akarnának térni? Interjú a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnökével, a Fidesz országgyűlési képviselőjével.

2023. 03. 31. 10:55

Soha nem látott vihart kavart nemcsak a brit médiában, de talán az egész világon az, hogy a 80-szoros angol válogatott Gary Linekert egy Twitter-posztja miatt a brit közszolgálati média, a BBC felfüggesztette népszerű futballműsora, a Match of the Day vezetése alól.

2023. 03. 18. 11:30

Drávucz Rita kilencéves kislánya gyógyíthatatlan betegségben szenved. A világ- és Európa-bajnok vízilabdázónővel érzelmi hullámvasútról, a megoldáskereső világlátás fontosságáról, valamint a sportnak a gondolkodására gyakorolt pozitív hatásairól is beszélgettünk.

2023. 03. 02. 11:00
Olvasói sztorik