(FN) Japán legnagyobb acélgyártója, a Nippon 72 százalékkal növelte profitját egy év alatt. A tavalyi 64,7 milliárd jen után idén már 111,4 milliárd jen (928 millió dollár) nyereséget ért el a cégcsoport. A kiugróan jó eredmény a japán piaci részesedés dinamikus növekedésének és az ázsiai régióba történő export bővülésének köszönhető. Az április elsejével kezdődő 2001-es pénzügyi évben az elemzők 115 milliárd jenes nyereségre számítanak.

2001. 05. 24. 07:49

MTI-eco) Több, mint egy milliárd eurót fektetett közép-európai akvizíciókba az Erste Bank. A bank jelenlegi 30 ezer foglalkoztatottja közül csupán 25 százalék dolgozik Ausztriában, 8 millió ügyfele közül pedig 6 millió él Kelet-Európában. Így a csoport már Európa tíz legnagyobb lakossági bankja között van, de célja, hogy elérje a tízmilliós ügyfélszámot. Az Erste csoport hazai piacához Közép-Európában Csehországot, Szlovákiát, Szlovéniát, Magya

2001. 05. 23. 16:22

(MTI-eco) A kis- és középvállalkozások szerepe egyre nagyobb jelentőségű az európai turizmusban, ennek lehetőségeit vitatják meg az Idegenforgalmi Világszervezet (WTO) európai regionális bizottsági budapesti ülésén május 23-26. között. Budai Zoltán turisztikai helyettes államtitkár megnyitó beszédében elmondta: Magyarországon az idegenforgalmi ágazat jelentősége egyre nő, jelenleg a GDP 10 százalékát adja. Hozzátette: tavaly az ágazatból származ

2001. 05. 23. 16:09

(MTI-eco) Nőtt a verseny korlátozásával kapcsolatos vizsgálatok aránya. A Gazdasági Versenyhivatal (GHV) 2000-ben összesen 157 millió forint bírságot szabott ki. A GVH tavalyi évi tevékenységéről az Országgyűlésnek készített beszámoló szerint az áthúzódó bírságokkal együtt tavaly 89 millió forint bírságot fizettek be a vállalkozások. Az előző évhez képest a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásával kapcsolatos ügyek aránya kismértékbe

2001. 05. 23. 16:06

(FN) Ma a tegnapi vegyes zárás után a Nasdaq Composite 14 pontos, a Dow Jones ipari átlag 5 pontos veszteséggel nyitott. Szakértői vélemények szerint további gyengülés várható a tengerentúli tőzsdéken.

2001. 05. 23. 15:39

(MTI-eco) A magyar lakosság jobban kereső rétegei meg tudnák fizetni a magasabb gázárat is, a keresetükhöz képest uniós szinten az emelt árral is elfogadható mértékű maradna az energiaköltségük – derült ki Molnár László, az Energia Központ információs igazgatójának beszámolójából, amelyet a Mol 7. Gázkereskedelmi Konferenciájának zárónapján adott elő. Az igazgató szerint a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a magyar lakosságot is fel kellene os

2001. 05. 23. 15:35

(MTI-eco) Ausztria legnagyobb bankcsoportja, a Bank Austria AG 14 százalékkal 198 millió euróra növelte adózás előtti profitját az idei év első negyedében. A bajor HypoVereinsbank tulajdonában lévő bankcsoportnál a sajáttőke-arányos megtérülés 16,9 százalékra emelkedett a tavalyi 14,6 százalékról, a költség-bevétel hányados 66,7 százalékról 65,9 százalékra csökkent. A gazdasági konjunktúra lassulása ellenére a pénzintézet 12,1 százalékkal 552 mi

2001. 05. 23. 15:28

(MTI-eco) A Budapest Bank Rt. kisvállalkozói hitelállománya az év első négy hónapjában elérte a 24 milliárd forintot, ez 10 százalékos piaci részesedésnek felel meg. A középvállalati hitelek állománya 44 milliárd forintot, az eszközalapú finanszírozás pedig 24 milliárd forintot tett ki. A Budapest Banknak mintegy 33 ezer kisvállalati, azaz maximum 500 millió forint éves árbevétellel rendelkező ügyfele van, a teljes vállalati ügyfélkör pedig 55

2001. 05. 23. 15:07

(MTI-eco) A textil- és a textilruházati ipar termelése tavaly összességében 12 százalékkal haladta meg az előző évit. A textíliák gyártása csaknem 23, a ruházati termékeké viszont csupán 5 százalékkal emelkedett. A Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület (TMTE) mai szakmai vitafórumán elhangzott: az ágazatban az alacsony bérek miatt nagy az elvándorlás, s ezért a Magyarországra települt vállalatok többsége fontolgatja a gazdaságból való kivo

2001. 05. 23. 14:57

(MTI-eco) A budapesti WestEnd City Center nyerte el a FIABCI nemzetközi ingatlanszakmai szövetség Prix d,Excellence díját a kereskedelmi létesítmények kategóriájában. A párizsi székhelyű FIABCI 1951-ben alakult, és már több mint 50 országban működik. Magyarország 1992-ben lépett a szervezetbe. A szövetség célja, hogy a szakmát elméletben és gyakorlatban is fejlessze, és nemzetközi szinten mutassa be az ingatlanfejlesztési eredményeket. Ennek érd

2001. 05. 23. 14:51

(MTI-eco) Ma kezdődött az Európai Unióhoz az első körben csatlakozó országok, a „luxemburgi hatok” külügyminisztereinek prágai értekezlete. A hat ország (Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Magyarország és Szlovénia) külügyminiszterei – köztük Martonyi János – a találkozón megvitatja az EU-tervet is, amely az újonnan belépőknek csak egy átmeneti időszak után engedélyezné a munkaerő teljesen szabad áramlását. Lengyelország hivatalosan

2001. 05. 23. 14:28

(FN) A piaci várakozások szerint 4,5 százalék maradt az Európai Központi Bank (EKB) irányadó kamatlábának mértéke. Az EKB legutóbb két hete csökkentette – 25 bázisponttal – a kölcsönzés költségét a Gazdasági és Monetáris Unióban (EMU). A marginális hitelkamat továbbra is 5,50 százalék, a betéti kamat pedig 3,50 százalék. A gazdasági növekedés lassulásáról tanúskodó makroadatok mindazonáltal legkésőbb júliusban újabb kamatvágásra kényszeríthetik

2001. 05. 23. 14:09

(MTI-eco) Idén a fogyasztás és a beruházások lassulása miatt 4,1 százalék helyett csupán 3 százalékos lehet a lengyel gazdaság éves növekedési üteme – jelentette be a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tényfeltáró küldöttségének vezetője varsói sajtóértekezletén. Ennek ellenére a lengyel jegybank által kitűzött 6-8 százalékos inflációs sáv tarthatató lesz és az év végi folyómérleg-hiány sem lesz magasabb 5,5 százaléknál. Az IMF-küldöttség a lengyel je

2001. 05. 23. 13:49

(MTI-eco) Az ausztriai bankok több tízmilliárd schilling indokolatlanul felszámolt kamattal károsították meg ügyfeleiket 1979 és 1997 között az alsó-ausztriai Munkáskamara (AK) szerint. Az alkalmazottakat kötelező tagsággal tömörítő munkáskamara tartományi szervezete felülvizsgálta az alsó-ausztriai – kizárólag magáncélú – hitel szerződéseket, s vizsgálata során összesen 51 millió schillinges túlfizetést állapított meg. A vélhető kár egészét ebb

2001. 05. 23. 13:34

(MTI) Június 9-i hatállyal lemondott pártelnöki tisztéről Giczy György – közölte Bartók Tivadarra, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) főtitkárára hivatkozva az MTI. A leköszönő pártelnök, aki 1995 óta vezeti a KDNP-t és mostani megbízatása 2002-ben járt volna le, párttagságát továbbra is fenntartja.

2001. 05. 23. 13:26

(MTI-eco) Kétnapos konferenciát szervez a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége a versenyképes termékfejlesztés témakörében (MTESZ)csütörtökön és pénteken az Industria nemzetközi ipari szakvásáron. Molnár Sándor, a Gazdasági Minisztérium ipari főosztályvezetője elmondta: Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknak többnyire nincs olyan kutatói, fejlesztői hátterük, amilyen a versenyképes termékek előállításával kapcsolatos ter

2001. 05. 23. 13:06

((MTI-eco) Két javaslat látott napvilágot a szövetkezeti külső üzletrész-tulajdonosok helyzetének rendezésére. Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy a szövetség egyik javaslata szerint a szövetkezetek állami segítséggel, az üzletrészek valódi értékét figyelembe véve tennének vételi ajánlatot a külső üzletrész-tulajdonosoknak. A másik elgondolásuk szerint pedig az állam vásárolhatná fel a

2001. 05. 23. 12:22

(MTI-eco) Ausztria kitart a munkaerő szabad vándorlására vonatkozó átmeneti rendezés hétéves kerete mellett , de kész a kérdést két év elteltével felülvizsgálni. Benita Ferrero Waldner osztrák külügyminiszter a Die Presse című lap interjújában kifejtette: meg kell értetni a tagjelölt államokkal, hogy Ausztria kedvezően fogadja a bővítést, de ez nem jelenti egyúttal azt, hogy mindenre igent mond, s a hétéves derogáció helyett a bővítés elodázása j

2001. 05. 23. 11:29

(MTI-eco) Nagy veszteséggel, hat havi mélypontra gyengült ma az euró a dollárhoz képest a valutauniós kulcsgazdaságokból jelentett, lassuló gazdasági növekedéssel párhuzamosan emelkedő inflációs adatok hatására. A londoni bankközi piac délelőtti kereskedésében a reggel mért 86,36 dollárcent után már csak 85,86 dollárcent volt az euró egysége. Ez a leggyengébb dollárárfolyam 2000 novembere óta.

2001. 05. 23. 11:15

(MTI-eco) Magyarország 2006-2007 körül felkészült lesz az euró bevezetésére , ha minden a tervek szerint alakul – mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke A forint útja az euró felé címmel tartott lillafüredi előadása során. Hangsúlyozta: addig az inflációt évi 2-2,3 százalékra kell leszorítani, illetve tovább kell csökkenteni az államadósságot és a költségvetési deficitet is. A forint erősödésével kapcsolatban a bankelnök elmon

2001. 05. 23. 11:03

(Magyar Tőkepiac) A Milford Holdings Limited megszüntette a BorsodChem elleni perét, amelyet a TVK részvényeladások érvénytelenítéséért indított tavaly ősszel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon. A Milford és az ügyben érintett alperesek – a BorsodChem, a Magyar Külkereskedelmi Bank, az Amerwind és a TVK – közösen állapodtak meg a per megszüntetéséről. A BorsodChem hivatalos jelentésében arról is szól, hogy a társaság 100 százalékos tulajdo

2001. 05. 23. 10:33

(MTI-eco) Németországban fél százalékos havi és 5,0 százalékos 12 havi ütemben nőtt a nagybani infláció áprilisban – közölte a szövetségi statisztikai hivatal. Az éves termelői inflációs ráta 1982 júliusa óta az elmút hónapban volt a legmagasabb. Elemzők szerint a legnagyobb valutauniós gazdaság ilyen mértékű inflációs adatai gyakorlatilag kizárják, hogy az eurózóna jegybankja belátható időn belül ismét kamatot csökkentsen. A német gazdaság tel

2001. 05. 23. 10:18

(MTI-eco) Franciaországban fél százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye az első negyedévben a tavalyi utolsó három hónapról. Előzetes adatok szerint ez 1,6 százalékos éves GDP növekménynek felel meg. Az áprilisi fogyasztói infláció havi összevetésben 0,6 százalékos, 12 havi összehasonlításban 2,0 százalékos volt.

2001. 05. 23. 10:11

(FN) Ma a BUX 7068,69 ponton 19,29 pontos csökkenéssel nyitott. Szakértők az elmúlt napok emelkedésének korrekciójára, illetve stagnáló piacra számítanak ma a budapesti részvénypiacon. Az amerikai tőzsdéken megállt az utóbbi napok emelkedése és az európai piacokon is negatív tendenciák érvényesülnek, emiatt válhat bizonytalanná a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.

2001. 05. 23. 09:54
Olvasói sztorik