(FN,MTI) A BMW konszern majdani új gyárának helyszínéért versengő városok közül Lipcsét tartja a legesélyesebbnek a Der Spiegel. A hamburgi hírmagazin legfrissebb számában közölt hír szerint a müncheni rostán fennmaradt 12 pályázó között francia, cseh és német városok, illetve régiók vannak. Mint arról már korábban beszámoltunk, Tatabánya kiesett a pályázók közül.
(VG) Minden bizonnyal az idén sem lesz elegendő az önkormányzatok működőképességének fenntartásához elkülönített 10,5 milliárd forintos állami támogatási keret. Csak az első fél évben 1200 önkormányzat igényelt összesen 20 milliárd forintot e célra. Az érdekképviseletek szerint a működésképtelen települések nagy száma jelzi, hogy az önkormányzati szféra finanszírozása alapvető reformra szorul.
(VG) A szakminiszter a gyógyszerészkamara hivatalos állásfoglalása után mond véleményt az árrésrendelettel kapcsolatos patikusi kifogásokról. A kamara a rendelet visszavonását kezdeményezi, különben a miniszterelnök felügyeleti intézkedését kéri. Az új rendelettel 4,3 milliárd forintot vonnának el a patikáktól, de annak egy részét visszajuttatnák. A hitelképtelenné váló patikusok tartanak a gyógyszercégek „csábításaitól”.
(NSZ) A Nagyházi Galéria 68. árverésének első napján a régi mesterek képei vonzották a gyűjtőket, de nemcsak őket. Két szép, védett Vincenz Fischer-kép keltett mind nagyobb érdeklődést, amíg a Magyar Nemzeti Galéria képviselője – alig palástolva izgatottságát – fel nem pattant, hogy bejelentse a múzeum elővételi jogát. Sokan nem értették, hogy mi szüksége a magyar művészeket gyűjtő múzeumnak osztrák festő képeire. Kevesen tudják, hogy Fischer fe
(FN,MTI) Versenykorlátozó jellege miatt a GSM mobilszolgáltatók nem értenek egyet azzal az Egységes Hírközlési Törvényjavaslathoz (EHT) benyújtott és több parlamenti bizottság által is támogatott képviselői módosító indítvánnyal, amely teljes mértékben hatósági árassá tenné a fix telefonhálózatokból a mobil telefonhálózatokba irányuló hívásokat – közölték a Pannon GSM, a Vodafone és a Westel Mobil Távközlési Rt. képviselői vasárnap Budapesten, sa
(FN,MTI) Magyarország legkésőbb 2004-ben eleget fog tenni az inflációra, a költségvetési hiányra és az államadósságra vonatkozó maastrichti kritériumoknak. Vélekedett Szapáry György a Frankfurter Allgemeine Zeitung budapesti gazdasági tudósítójának adott interjúban. Az MNB alelnöke szerint Magyarország a 2004-re remélt EU-tagság és az eurózónához való, két évvel későbbre várt csatlakozás közötti időben meggyőző bizonyítékát fogja adni annak, hog
(FN, MTI) A francia TGV szuperexpressz gyorsasági és „kitartási” világrekordot állított fel szombaton a Calais-Marseille közötti 1067,2 km hosszú útvonalon: 3 óra 29 perc alatt száguldott végig a távon, s ezer kilométeren keresztül sikerült 317,46 km-es óránkénti sebességet produkálnia. A világrekord eléréséhez speciálisan „felpörgették” a 20 éve létesített TGV villanyvasút második nemzedékéhez tartozó 531-es jelzésű szerelvény motorblokkját irá
(FN,MTI) A Magyar Demokrata Fórum magától értetődőnek tekinti, hogy a két párt közös listáját Orbán Viktor miniszterelnök vezesse, amennyiben a két párt között a 2002-es választásokra a megállapodás létrejön. Hende Csaba MDF alelnök nyilatkozata szerint az is egyértelmű, hogy a lista második helyén Dávid Ibolya, a párt elnöke álljon az egyenjogúság jegyében megkötött választási szövetség alapján. – Ez az elrendezés kifejezésre juttatja és megjel
(NSZ) A szegényebb országok a pénzüket féltik, a gazdagabbak nem fizetnek többet. Egy német bank szerint olyan sokba (44 milliárd euróba), hogy azt már aligha viseli el a brüsszeli „közös kassza” – míg az unió költségvetési biztosa úgy véli, hogy a tagfelvétel számlája gond nélkül kifizethető. A legkínosabb viták a csatlakozási tárgyalásokon a pénzről szólnak majd.
(FN) Áprilisban tovább estek a fogyasztói árak Japánban. A kormány által pénteken nyilvánosságra hozott adatok szerint az árszint országszerte 0,4 százalékkal csökkent a tavalyi év negyedik hónapjához képest. A különösen szezonfüggő élelmiszerárakat nem számítva 0,5 százalék volt a defláció áprilisban. Márciusban 0,6 százalékos kiigazított áresést mértek 12 havi összevetésben. A fővárosra számított fogyasztói árak májusban csökkentek, immár a 21
(FN) Az amerikai GDP az idei első háróm hónapban éves szinten 1,3 százalékkal nőtt. A makroadat minden várakozást alulmúlt: az előzetes becslések 2, míg a piaci várakozások 1,4 százalékos bővülést valószínűsítettek. Értékelésünket hamarosan megjelenő aktuális cikkünkben olvashatja.
(FN) Az Osztrák Takarékpénztárak Erste Bankjának magyarországi leánybankja, az Erste Bank Hungary Rt. tőkeemeléssel fedezi terjeszkedését , konkrétan a fiókhálózat Budapest térségében 2003-ig történő kiépítését, amelynek célja a vállalati és magánügyfelek létszámának növelése és az internetes bankszolgálat erősítése – jelentette be Bécsben az Erste Bank AG közleményben. Az osztrák anyabank közlése szerint az Erste Bank Hungary Rt. alaptőkéjét hár
(FN) Folytatódott a forint erősödése a devizapiacon, nemzetközi vizeken a dollár a jennel és az euróval szemben is javított. A hazai bankközi devizapiacon a forint jegyzése rekordszintre ért: a sávközéptől immár 6,6 százalékra távolodott el. A nemzetközi piacokon a GDP-adat közzététele előtt erősödött a dollár a vezető devizákkal szemben. Az eurót 0,8558 dolláron váltják, egy dollár pedig 120,565 jent ér.
(FN, MTI-Eco) A Borsodi Sörgyár Rt. tavaly az előző évhez képest több mint 5 százalékkal növelte eladásait, így 2,1 millió hektoliter sört értékesített – mondta
Bognár Gyula, a cég elnök-vezérigazgatója. Közölte azt is, hogy tavaly évek óta először emelkedett ténylegesen Magyarországon a sör fogyasztása, azaz meghaladta a 7,2 millió hektolitert, szemben az előző évi 6,9 millió hektoliterrel. A Borsodi Sörgyár Rt. múlt évi árbevétele 20,1 milli
(FN, MTI-Eco) Az új BMW kisautó gyártási helye iránti versengésből a legszűkebb, 12 helyszínt tartalmazó körből kiesett Tatabánya – jelentette be pénteken sajtótájékoztatón Bencsik János, a komárom-esztergomi megyeszékhely polgármestere. A város első embere elmondta: a BMW AG 2001. május 18-án keltezett levelében sajnálattal közölte Tatabánya önkormányzatának vezetőivel, hogy a tatabányai telephely-ajánlatot a további kiválasztási eljárásukban n
(FN, MTI-Eco) A Bank Austria (BA) nemrég a BA/CA Hungary 100 százalékos tulajdonosa lett azzal, hogy visszavásárolta a milánói Banca Intesa (IntesaBci) által tartott 9,96 százalékos részvénypakettet – jelentette be az immár a bajorországi HypoVereinsbankhoz tartozó BA pénteken Bécsben egy rövid közleményben. A közlés szerint nyár végére le kívánják zárni a BA/CA Hungary és a HypoVereinsbank Hungaria fúzióját, és az így létrejövő új bank a piac 6
(FN, MTI-Eco)A legnagyobb magyarországi vállalatok fél évre előremutató gazdasági várakozásait tükröző Ecostat TOP-100 konjunktúra index májusban az előző havival megegyezik , 60 százalék lett, ami a kutatóintézet értékelése szerint nagyfokú stabilitást jelez. A felmérésben a magyar gazdaság kilátásait a következő hat hónapra kedvezőnek ítélte a megkérdezettek 90 százaléka, ami az előző hónaphoz képest 1 százalékpontos javulás. A kilátások romlás
(FN, MTI-Eco) A Gazdasági Minisztérium egymilliárd forintos munkaerő-piaci programot indít a fővárosi, illetve a megyei munkaügyi központok részvételével . A munkaügyi központok pályázati felhívást tesznek közzé, amelynek keretében belföldi székhelyű gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, valamint szociális foglalkoztatók vissza nem térítendő, egyösszegben folyósított támogatást kérhetnek. Ezzel a minisztérium részben kompenzáln
(FN, MTI-Eco) A várakozásoknál gyorsabb ütemben bővült a brit gazdaság az idei első negyedévben, így csökkent annak valószínűsége, hogy az angol jegybank kamatot csökkent. A brit statisztikai hivatal közleménye szerint a GDP az első negyedévben a prognosztizált 2,5 százalék helyett, éves szinten 2,6 százalékkal nőtt. Negyedévről negyedévre pedig 0,4 százalékos volt a n
(FN, MTI-Eco) A Zwack Unicum Rt.-nél a controllingtevékenység közvetlen irányítását Guttengéber György vállalati kontrollingmanager veszi át június 1-jén, akinek feladatkörébe tartozik a tőzsdei kapcsolattartás is – közölte a társaság a Magyar Tőkepiacban pénteken. Saródy Ferenc, jelenlegi kontrollingigazgató beosztása május 31-én megszűnik, június 30-ával pedig közös megegyezéssel távozik a Zwack Rt.-től.
(FN, MTI-Eco) A Zalakerámia Rt. konszolidált mérleg szerinti vesztesége 1 milliárd 614 millió forint volt tavaly – derül ki a társaság közgyűlési meghívójából, amelyet a Magyar Tőkepiac közölt pénteken. A Zalakerámia Rt. június 29-re rendkívüli közgyűlést hívott össze, amelynek feladata, hogy elfogadja a társaság 2000. évi konszolidált éves beszámolóját. A közgyűlés napirendjén szerepel még új könyvvizsgáló választása, továbbá az alapszabály eg
(FN, IE-NYB) A magyar kormány el kívánja adni a legnagyobb gyógyszer nagykereskedelmi cég, a Hungaropharma többségi tulajdonát . Első körben 25 százalékot értékesítenének, és egyben biztosítanák a nyertesnek az opciót a többségi tulajdon megszerzésére. A Richter – valószínűleg az Egis-szel közösen – ajánlatot kíván tenni a 25 százalékos csomagra, amely véleményük szerint a külföldi cégek térhódításával szemben jelentene védettséget.
(FN, MTI-Eco) A szállítási ágazatokhoz tartozó vállalkozások árutonna-kilométerben kifejezett teljesítménye az első negyedévben 1 százalékkal emelkedett , miközben a szállított árumennyiség 3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A KSH gyorstájékoztatója szerint a vizsgált időszakban a szállítási ágazatokhoz tartozó vállalkozások 39,644 millió tonna árutömeget szállítottak, az áruton
(FN, MTI-Eco) Alan Greenspan, az amerikai szövetségi jegybank (FED) elnöke, a New York-i Gazdasági Klub csütörtök esti rendezvényén mondott beszédében aggodalmas hangot ütött meg, és azt mondta, nem kizárt, hogy a korábban feltételezettnél is nagyobb mértékben gyengülhet az amerikai gazdaság teljesítménye . Ez a folytatódó helyzet Greenspan szerint további kamatpolitikai válaszlépéseket – vagyis újabb központi kamatláb-csökkentést – tehet szükség