A Mikulás története nem csupán néhány évtizedre nyúlik vissza, hanem egészen Kr. u. 280-ig, ahol Szent Miklós szerzetes a mai Törökországban a vidéket járta, hogy segítsen a szegényeken és a betegeken. A legenda szerint vagyonát többek között arra költötte, hogy három szegény nőnek hozományt adjon, megmentve őket így attól, hogy édesapjuk elada őket. A szerzetes a reneszánsz idejére már Európa legnépszerűbb szentjei közé tartozott.
Amikor a hollandok az Újvilág gyarmataira kerültek, Sinterklaas legendáját is vitték magukkal, ez hollandul Szent Miklóst jelent. Az 1700-as évek végén pedig a történet már az amerikai popkultúrába is begyűrőzött, miután holland családok összegyűltek azért, hogy megemlékezzenek a szent haláláról. A név idővel új alakot kapott: Santa Claus lett belőle.
De mindig így nézett ki a Mikulás, mint most?
A képhez egy Washington Irving nevű író nem sokat tett hozzá sokat még a 19. század elején a Knickerbocker’s History of New York könyvével. A műben a Mikulást ugyanis még egy pipázó, karcsú alakként írta le, aki a házak felett repülve ajándékokat visz a jó gyerekeknek. Nem sokkal később Clement Clarke Moore egyik versében is feltűnik Szent Miklós, ebben a műben egy vidám, öreg manóként ábrázolják.
Moore verse még korántsem egységesítette a Mikulás ábrázolását, hiszen az ikonikus férfi a 19. században néhol még különböző színű öltönyökben szerepelt,
Az előbb említett Irving egy másik műve, A Visit from St. Nicholas változtatta meg ezt: itt jelentek meg először a Mikulás kísérői, hiszen a versében a szánt nyolc repülő rénszarvas vezeti.
Kitől származik akkor a ma ismert, ikonikus kinézet?
1881-ben egy politikai karikaturista, Thomas Nast, aki egyébként arról híres, hogy a Republikánus és Demokrata Párt máig használt jelképeit megalkotta, hívta életre a ma ismert Mikulás képét: Nast a Mikulást egy telt, vidám emberként ábrázolta, akinek nagy, fehér szakálla, fehér szegélyű nadrágja és játékokkal teli zsákja van.
Nast nem csak a Mikulás külsejét teremtette meg. Egy illusztrációján a Mikulás leveleket válogat szét, mégpedig : a jó gyerekek és a rossz gyerekek szüleinek küldeményeit. Innen ered a Mikulásnak küldött levelek ötlet. Egy későbbi illusztráción pedig szerepel az is, hová lehet küldeni az irományokat: az Északi-sarkra.
A helyszínválasztás korántsem véletlen, és meglehetősen egyszerű oka volt: azért lett ez a Mikulás otthona, hogy életben maradjanak a hidegebb éghajlatot előnyben részesítő rénszarvasai. Érdekesség, hogy a felfedezők csak fél évszázaddal az illusztráció megszületése után jutottak el az Északi-sarkra.
Nem sokan tudják azt sem, hogy a Mikulás évtizedekig egyedülálló férfi volt, csak 1849-ben, James Rees egyik művében említik először, hogy házastársa is van. Azt is fontos megjegyezni, hogy a világ különböző részein más és más vendégváró falatokkal készülnek a gyerekek a Mikulásnak.
Ausztráliában és az Egyesült Királyságban sherry itallal és pitével várják, a svéd gyerekek rizskását hagynak kint neki, Írországban pedig nagy öröm fogadhatja a szakállas ajándékhozót,
Vannak viszont olyan helyek, ahol hagyományosan nem ünneplik a Mikulást, hogy megóvják saját szokásaikat, ilyen például Ausztria vagy Csehország.
Ma már a kapcsolatba lépés is pofon egyszerű a Mikulással: sokan ugyan levelet írnak számára – a legtöbbet egyébként Franciaországból kapja –, ám a Mikulás Hotline hívásával telefonon is elérhető, illetve emailt is írhat neki, akinek ez szimpatikusabb. Sőt, a Google Santa Tracker segítségével bárki követheti a Mikulás útját az egyes országokban.