Nagyvilág
Egy embert életveszélyes állapotban, további tízet súlyos sérülésekkel kellett kórházba vinni.
2014. 11. 23. 17:53
A brit köztévé élőben közvetítette, ahogy házkutatást tartanak nála gyermekmolesztálás vádja miatt.
2014. 11. 23. 16:29
Az ország érdeke, hogy Magyarország és Oroszország között mindig legyen valami – mondta Litvániában a magyar kormányfő.
2014. 11. 23. 14:43
Az intézmény vezetősége azt mondja, az állattal azért kellett végezniük, mert veszélyt jelentett a tanárokra és a hallgatókra is.
London évekre megvonná a szociális juttatásokat az EU-munkavállalóktól.
2014. 11. 23. 12:52
Egy felelőtlen sofőr okozott nem kis galibát Nottinghamben, mivel elállta a villamos útját, persze szabálytalanul.
Áradás veszélye miatt adtak ki riasztást New York állam egyes körzeteire - derül ki a meteorológiai szolgálat szombat esti közléséből.
Már több mint 900 halottja van a terrorszervezet elleni amerikai vezetésű koalíció szeptember óta tartó légicsapásainak Szíriában és Irakban.
2014. 11. 22. 22:02
A Richter-skála szerinti 5,6-os erősségű földrengés rázta meg szombat este Románia délkeleti részét.
2014. 11. 22. 21:16
A beutazási tilalom kapcsán a kormánypárti politikusoknak és szimpatizánsaiknak kellemetlen perceket okozó André Goodfriendet nemsokára leválthatják az amerikai képviselet éléről.
2014. 11. 22. 20:39
Ezzel a címmel közölt videóinterjút Göllner B. Andrással a Huffington Post.
2014. 11. 22. 19:08
Az orosz külügyminiszter az ukrán helyzet, a szankciók és a szíriai helyzet kapcsán ostorozta a nagyhatalmakat.
2014. 11. 22. 18:34
Japánban többen megsebesültek, Kínában pedig egy ember meghalt, amikor szombaton mindkét országban egy-egy földrengés történt.
Mi lesz a véres merénylet következménye Izraelben?
2014. 11. 22. 17:21
Forradalomba, majd egy mai is zajló katonai konfliktusba torkollottak a Maidan téren, békésen kezdődött demonstrációk.
2014. 11. 22. 14:42
A nem muszlimokra lőttek a feltehetően iszlamista terroristák.
Mi meg őt nézhetjük majd élőben, kedden. Interperszonális kuriózum!
Épp Párizsból tért haza José Socrates, ahol "luxuséletmódot folytatott".
2014. 11. 22. 05:36
Két és fél hónap alatt 119-en fertőződtek meg, közülük negyvenen belehaltak a betegségbe - közölte pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Egy 12 éves fiú vallomása alapján ítélték el őket, aki most elmondta az igazat. Egyikük 57, a másik 60 évesen szabadult.
Nagygyűlést rendeztek Kijevben pénteken a Függetlenség terén a Majdan-tüntetések kezdetének első évfordulójának napján.
Megközelítette az 5500-at az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó ebolajárvány halálos áldozatainak száma és már 15 351 beteget regisztráltak. Libériában a legsúlyosabb a helyzet.
2014. 11. 21. 20:23
A republikánus képviselők keresetet nyújtottak be Obama egészségügyi reformja ellen, és várhatóan a bevándorlásügyi rendeletével szemben is fellépnek.
- 11:41 Emelkednek az üzemanyagárak szerdától
- 11:39 Újabb helyettes államtitkárokat mentett fel Magyar Péter azonnali hatállyal
- 11:36 A végzet indult Magyarország felé 1521-ben
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 11:23 Tarr Zoltán komoly átalakításokat ígér a magyar filmes világban
- 11:17 Őrizetbe vette az izraeli hadsereg az ír államfő testvérét
- 11:15 Meghamisíthatták a költségvetést, Magyar Péter azonnali felülvizsgálatot rendelt el
- 11:15 „Felhívtam a kapitányt, meglepődött a döntésemen, nem is akarta elfogadni” – a vb-re még kijuttatta a válogatottat, de a tornán már nem játszik a magyar kosaras
- 11:03 Dessewffy Tibor: Ki jön át a hídon? Bűn és bűnbocsánat egy szétroncsolt országban
- 11:02 Erre költi nyereményét az Exatlon férfi nyertese, Koplányi Gábor
- 10:58 Így változik a boltok nyitvatartása a pünkösdi hosszú hétvégén
- 10:55 Így halt meg Kolumbusz Kristóf
- 10:51 Ugyanaz az ügyvéd írhatta K. Endre kegyelmi kérvényét, aki a terrorizmusért elitélt Budaházy György ügyében lobbizott
- 10:44 Cser-Palkovics türelemre inti a csalódott polgármestertársait
- 10:40 Kicsavarja a kormány a jogköröket a végrehajtók és a közjegyzők kezéből
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
- 08:27 Kegyelmi ügy: előfordulhat, hogy Varga Juditot szándékosan nem tájékoztatták arról, hogy megváltozott K. Endre ügyében a kegyelmi javaslat
- 05:30 Kvíz: képtelenség hibázni, csak fel kell ismerni képekről a kerti eszközöket
- 05:45 Kvíz: Felismered a bűnügyi sorozatokat csupán egy képkocka alapján?
- 07:40 Viszi-e majd Novák Katalint rendőr a parlamentbe?
- 05:30 Kvíz: Eligazodsz a francia konyhában? Ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod!
- 21:42 Egy nap alatt ketten vetették le magukat a veszprémi völgyhídról
- 08:40 Így tudta meg Solti Berni, hogy férje, Solti Ádám megcsalja őt
- 06:00 „Csomó olyan dolgot csinálhattak, amiknek most el akarják tüntetni a nyomait” – szakértők segítségével illesztgetjük össze a ledarált NER-darabkákat
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
