Nagyvilág

Moszkva keményen kiosztotta a Nyugatot

Az orosz külügyminiszter az ukrán helyzet, a szankciók és a szíriai helyzet kapcsán ostorozta a nagyhatalmakat.

A Nyugat nem rejti véka alá, hogy az Oroszország elleni szankciók révén nem az orosz politika megváltoztatására törekszik, hanem egyenesen rendszerváltást próbál kikényszeríteni az országban – mondta szombaton az orosz külügyminiszter.

Szergej Lavrov egy moszkvai tanácskozáson – amelyen külpolitikai és védelmi szakértők vettek részt – emlékeztetett: amikor régebben szankciókat alkalmaztak Észak-Koreával, Iránnal vagy más országokkal szemben, azt úgy tették, hogy azok legfeljebb az elitet sújtsák, de ne okozzanak károkat a szociális szférában és a gazdaságban.

“Ma azonban a nyugati közszereplők nyilatkozataikban azt hangoztatják: olyan szankciókat kell bevezetni, amelyek tönkreteszik a gazdaságot, kiváltva a lakosság tiltakozását” – tette hozzá Lavrov, aki mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a Nyugat nem pusztán az oroszországi politika megváltoztatását akarja elérni, hanem egyenesen rendszerváltozást akar kikényszeríteni ebben az országban.

Padlóra küldenék az ukrán gazdaságot

A hírügynökségek szombaton emlékeztettek arra, hogy egy héttel korábban Vlagyimir Putyin elnök az ukrán gazdasági válsággal is összekötötte az Oroszország elleni szankciók kérdését. A Kreml vezetője az ARD német televízióban szombaton sugárzott interjújában kijelentette, hogy ezek a büntető intézkedések az ukrán gazdaságot is padlóra küldik. “Ha európai és amerikai partnereink segíteni akarnak Ukrajnának, hogyan tehetik ezt úgy, hogy felszámolják ennek pénzügyi alapját, korlátozzák pénzügyi intézményeink kijutását a nemzetközi tőkepiacokra? Le akarják dönteni bankjaikat? Akkor ezzel Ukrajnát döntik le” – mondta Putyin. Utalt arra, hogy az orosz pénzintézetek 25 milliárd dollár kölcsönt nyújtottak az ukrán gazdaságnak.

Lavrov szombati beszédében azt is a Nyugat szemére vetette, hogy Ukrajnában áthágták saját elveiket a demokratikus hatalomváltással kapcsolatosan, a terroristákat támogatták, azt képzelve, hogy Oroszország és a kelet-ukrajnai orosz ajkú lakosság “lenyeli” a megaláztatást. A külügyminiszter Putyin szavait idézte, aki a napokban azt mondta: a történelemben eddig még senkinek sem sikerült maga alá gyűrnie Oroszországot. Lavrov egyébként azt is jelezte: Moszkva a jövőben nem utasítja el az Európai Unióval való együttműködést, de – mint hozzátette – a kapcsolatok már “nem lesznek a régiek”.

Torz logika

Az orosz diplomácia vezetője Washingtont a szíriai helyzettel kapcsolatosan is bírálta. Úgy vélekedett: Washington a jelek szerint az Iszlám Állam (IÁ) elleni koalíció és a légi csapások leple alatt “fondorlatosan” Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerének megdöntésére készül. Szerinte ennek tulajdonítható az is, hogy az Egyesült Államok nem akarja az ENSZ Biztonsági Tanácsának a felhatalmazását kérni ezekhez az akciókhoz. Mint elmondta, pénteken telefonon beszélt amerikai kollégájával. Erre vonatkozó kérdésére John Kerry azt felelte: azért nem akarnak BT-mandátumot, mert akkor rögzíteni kellene Szíria státusát.

Lavrov torz logikának minősítette azt az amerikai állítást, miszerint Aszad a legfőbb tényező, amely a térségbe vonzza a terroristákat. Washington ezt az érvet is a damaszkuszi rezsim megbuktatása érdekében használja – tette hozzá a külügyminiszter. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy az amerikaiak remekül együttműködtek annak idején Szíriával a vegyi fegyverek megsemmisítésének az ügyében, akkor teljes mértékben legitim partnernek tekintették a damaszkuszi kormányzatot. Sőt, az amerikaiak – amikor érdekeik úgy kívánták – a tálibokkal is tárgyaltak – tette hozzá az orosz külügyminiszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik