Nagyvilág
Élő
A Pentagon kedden elutasítani látszott Lengyelország javaslatát, hogy MiG-29-es típusú vadászrepülőgépeit az Egyesült Államok rendelkezésére bocsássa egy németországi bázison, válaszul Ukrajna vadászgépekre vonatkozó kérésére, mondván, hogy az „nem járható", írja az MTI.
2022. 03. 09. 05:38
Élő
A BBC tett közzé egy videót arról, hogy az odesszai operaházat védő barikádok előtt a Don't worry, be happy című dalt játsszák az ukrán katonák.
Élő
Robbanások sorozatát lehet hallani szerda hajnalban Kijevben és környékén, írja a Guardian.
2022. 03. 09. 05:31
Élő
A Coca-Cola közölte, hogy felfüggeszti üzleti tevékenységét az országban, írja a Guardian. A cég bejelentését követően nem sokkal a Pepsi is jelezte, hogy ugyanígy tesznek, tiltakozva Oroszország ukrajnai offenzívája ellen.
Élő
Orbán Viktor miniszterelnök kedden Londonban világossá tette, hogy Magyarország nem küld katonákat és nem szállít fegyvereket Ukrajnába, sőt azt sem engedi, hogy a területén keresztül vigyenek fegyvereket közvetlenül az Oroszország által megtámadott államba, közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Élő
Az egykori ukrán atomerőmű, Csernobil egyre inkább elszigetelődik a külvilágtól, mióta az orosz egységek elfoglalták, közölte kedden a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ).
Élő
Az orosz erők moszkvai idő szerint szerda délelőtt 10 órától (közép-európai idő szerint 8 órától) készek humanitárius folyosókat biztosítani, hogy az emberek elhagyhassák Kijevet és négy másik várost, idézett a TASZSZ hírügynökség kedden egy magas rangú orosz tisztségviselőt.
2022. 03. 09. 05:09
Élő
Az orosz fegyveres erők szerdán 8 órától tűzszünetet hirdetnek, és készek humanitárius folyosókat biztosítani, hogy az emberek elhagyhassák Kijevet és négy másik várost – írja a TASZSZ orosz állami hírügynökség.
2022. 03. 08. 21:27
Élő
A PA brit hírügynökség idézete tévesen Boris Johnson miniszterelnököt, miszerint a britek megegyeztek a V4-ekkel arról, hogy katonai segítséget nyújtanak az ukránoknak.
2022. 03. 08. 21:09
Élő
Már nem érkeznek adatok az orosz csapatok által ellenőrzött csernobili atomerőműből a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ).
2022. 03. 08. 21:00
Élő
Lengyelország kész azonnal és ingyenesen átadni az összes MiG-29-es repülőgépét az amerikai kormánynak, hogy a gépeket továbbadják az ukrán légierőnek az orosz invázió visszaverése céljából
2022. 03. 08. 20:52
Élő
A Ferrari luxusautó-gyártó kedden bejelentette, hogy felfüggeszti az oroszországi exportot Moszkva ukrajnai inváziója miatt.
2022. 03. 08. 20:45
Élő
Bill Burns, a CIA igazgatója kedden az amerikai képviselőház hírszerzési bizottsága előtt azt vallotta, hogy körülbelül 13-14 ezer orosz állampolgárt tartóztattak le, amiért tiltakoztak Oroszország ukrajnai inváziója ellen.
2022. 03. 08. 20:17
Élő
A WHO európai regionális vezetője szerint hatalmas humanitárius katasztrófa zajlik Ukrajnában. Hans Kluge a BBC-nek elmondta, hogy az egészségügyi világszervezetnek jelenleg három prioritása van:
2022. 03. 08. 20:03
Élő
A McDonald's bejelentette, hogy ideiglenesen bezárja az összes éttermét és szünetelteti az összes oroszországi tevékenységét.
2022. 03. 08. 19:30
Élő
Felfüggesztette oroszországi export és import tevékenységét az Unilever élelmiszer- és fogyasztási cikkekkel kereskedő multinacionális vállalat – közölte a CNN.
2022. 03. 08. 19:24
Élő
Az ukrajnai invázió, amelyet a Kreml következetesen különleges katonai műveletnek nevez bénító nyugati szankciókhoz vezetett.
2022. 03. 08. 19:18
Élő
Nemzetközi megállapodás megkötését javasolta Ukrajna biztonsági garanciáiról kedden az ukrán kormánypárt a Nép Szolgája.
2022. 03. 08. 19:01
Élő
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök történelmi jelentőségű beszédet intézett videóhíváson keresztül a brit parlamenthez: a képviselőház néma csendben hallgatta végig a beszédét.
2022. 03. 08. 18:50
Az orosz–ukrán háború kirobbanása óta több mint 230 ezer menekült érkezett Moldovába, közülük 120 ezren nem is mentek tovább Európa egyik legszegényebb országából. Ezt az extrém nyomást már most nehezen kezelik, ráadásul sokan attól rettegnek, hogy ők lehetnek Putyin következő célpontjai.
2022. 03. 08. 17:59
Élő
Joe Biden amerikai elnök megerősítette, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben betiltja az orosz olaj-, gáz- és szénimportot – írta a BBC.
2022. 03. 08. 17:49
Élő
Videóval jelentkezett Orbán Viktor a V4-ek és az Egyesült Királyság londoni találkozójáról.
2022. 03. 08. 17:41
- 17:30 4 év alatt több mint 400 ukrán foglyot kínozhattak halálra orosz börtönökben
- 17:14 Mutatjuk, milyen idő várható a pünkösdi hosszú hétvégén
- 16:58 „A korcsolyázás sokkal többet adott, mint amit valaha is elképzeltem” - visszavonul az olimpiai bronzérmes és Európa-bajnok Jászapáti Petra
- 16:48 Nem az 50 méter a lényeg – fontos félreértéseket tisztázott a szakember a fúrt kutakkal kapcsolatban
- 16:44 Meghalt a NASCAR-legenda, aki egy hete még versenyt nyert
- 16:44 Köldökig kivágott estélyiben gálázott Heidi Klum
- 16:41 Költségvetési csalás és hűtlen kezelés miatt nyomoz a NAV az NKA-támogatásokkal ügyében
- 16:26 Árokba hajtott és meghalt egy férfi az M5-ösön
- 16:19 Itt vannak az első fotók Reisz Gábor új filmjéből
- 16:12 Hegedűs Zsolt: A tiszaújvárosi robbanás sérültjei közül kettőt hazaengedtek a kórházból
- 16:08 A nyugdíj- és adóreform a legfőbb vitás pontok az uniós források hazahozatala körül
- 15:53 Ingyen adják a Tomb Raider-trilógia felújított változatát
- 15:42 Ókovács Szilveszter saját költségén készíttetné el Forsthoffer Ágnesnek a házelnöki szék replikáját
- 15:40 Azbesztszennyezés: az Orbán Viktor szövetségese által irányított Burgenland felelősségéről is szó esett Magyar Péter bécsi tárgyalásain
- 15:37 Lángol egy krémtúrót szállító hűtőkamion Hatvannál
- 09:33 Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében, egy ember meghalt
- 13:04 Rolleres baleset Óbudán: a zebrán elütött, válságos állapotban lévő idős férfi gyermeke szerint nem jók az apja esélyei
- 06:00 Kvíz: felismered a 2010-es évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 07:16 Kegyelmi ügy: a köztársasági elnök hivatala közzétette a nála lévő dokumentumokat
- 14:08 Kinevezték a Tisza-frakció sajtófőnökét
- 11:01 „A NER katalizálta a problémákat, a rendőrség soha nem látott mélyponton van” – rendőrök tálaltak ki a szervezet belső viszonyairól
- 10:32 Három mentőhelikopter érkezett a Mol tiszaújvárosi üzeméhez, egy ember meghalt, kilenc megsérült
- 11:32 Robbie Keane távozik a Fraditól – sajtóhír
- 14:27 „Elképzelhetetlen lett volna” – megszólal Sólyom László volt munkatársa Novák Katalin és Kónya Endre kegyelmi ügyéről
- 09:23 Magyar Péter: Novák Katalin valljon színt, hogy Orbánék kérésére adott-e kegyelmet Kónya Endrének
