„Székesfehérvárról Budapestre rendszeresen járó vidéki polgárként felháborodva értesültem róla, majd személyesen is szomorúan tapasztaltam, hogy az Ön által irányított önkormányzat illetékes döntéshozói az elmúlt napokban buszsáv kialakítására hivatkozva egysávosra szűkítették a városba nyugati irányból bevezető legfontosabb közlekedési folyosót, a Budaörsi utat. A lépés eredményét naponta több tízezren érzik a bőrükön: a korábban is zsúfolt útvonal szinte járhatatlanná vált, a csúcsforgalmi időszakban a dugó a korábbi többszörösére növekedett, a sor vége egy átlagos, esőmentes reggelen is Budaörs közepéig nyúlik” – kezdi a levelét Cser-Palkovics.
A polgármester megkérdőjelezi a józan ész szerepét a közlekedési, forgalomszervezési döntésekben, de mint írja, nem emiatt „ragadott tollat”. Az a stílus és szemlélet háborította fel, amellyel a VEKE és a BKK képviselői a lépést kommentálták. („A buszsáv lényege, hogy kiszorítsa a beáramló forgalmat a Hegyalja útról”, “Budapest nem azért építi az útjait, hogy azokon külsős autósok várakozzanak”, stb.) „Szavaikban és a mögöttes jelentéstartalomban jól kitapintható az a lenéző, főváros-sovén szemlélet, amellyel Budapest vezető közlekedési szakemberei a vidéki Magyarországra tekintenek.”
Kifejti, hogy minden településen vannak „szent őrültek”, akik egy-egy tematika köré szervezik életüket, mindennapjaikat kitölti a galambászat, a gombagyűjtés vagy éppen flash mobok szervezése. Nélkülözhetetlen és igen hasznos részei ők a civil társadalomnak. Jelentős csoport ezen szubkultúrák között az, amelyik csak kötött pályában és felsővezetékben gondolkodik, amelyik hétvégéket képes vitatkozni a Szimferopol-Jalta közötti közel kilencven kilométeres trolibuszjáratról. Nincs is ezekkel az emberekkel semmi baj, rendes önkormányzat támogatja, ha okosat mondanak, meghallgatja őket. Az azonban, ha elszabadult hajóágyúként, kontroll nélkül akcióba lépnek, aggodalomra adhat okot.
„Budapesten ezek a hajóágyúk most nem csak elszabadultak, de tüzelnek is, egyelőre verbálisan: a városból kifelé, a lenézett, lesajnált, megoldandó problémaként aposztrofált vidéki magyarokra.”
Cser-Palkovics leszögezi, hogy a főváros 80-100 kilométeres környezetében élők dolgozni járnak a fővárosba, nem szórakozni”és Önöket bosszantani”. Ezek az emberek és munkaadóik joggal várják el, hogy az általuk megtermelt értékekért cserébe a főváros ne másodrendű, „kiszorítandó” állampolgárként tekintsen rájuk.
Azt is kifejti, hogy a tömegközlekedés nem megoldás az ingázóknak. A „főváros határában P+R parkolók csak a látszat kedvéért vannak, az autóval járó nem tudja letenni járművét a város határában. De ha le is tudná tenni, csak egy rosszul szervezett, drága, nap mint nap kellemetlen élményeket nyújtó tömegközlekedéssel mehetnének tovább. Mert mit kínál a „külsősök” adójából is finanszírozott budapesti tömegközlekedés a kigyulladó metró kocsikon, szétszakadó csuklós buszokon, kenderkötéllel kendácsolt HÉV-szerelvényeken, soha el nem készülő négyes metrón túl?”
Végül felveti Tarlósnak, hogy „Döntsék el Önök, igényt tartanak-e a főváros címére! Ha nem, semmi gond, van megoldás. A középkorban Szent István egyszer már kijelölte Magyarország fővárosát. Nem Buda volt az. Nyilván akkor is csak egy sáv vezetett be a városba…”
Végül kijelenti, hogy ha Budapest nem akar, vagy nem tud fővárosként működni, készen áll arra, hogy parlamenti képviselőként alkotmány-módosítási javaslatot nyújtson be.
