Gazdaság

Az OTP sem menti meg a szezont

A gyógyszercégek kiszámíthatóan rossz eredménye, majd a vártnál is gyengébb, egyesek szerint tragikus Mol-gyorsjelentés után a szezonzáró OTP számaitól sem várnak sok jót a hazai elemzők.

40 milliárdos profit

A lapunknak nyilatkozó elemzők 103-106 milliárd forint körüli nettó kamatbevételt és 40-41 milliárd forintos nettó profitot jeleztek előre. (2005. negyedik negyedévében 79,7 illetve 40,9 milliárd forint volt a két érték.)

A lapunknak nyilatkozó részvénypiaci szakértők szerint a múltban szinte mindig kiemelkedően teljesítő bankcsoport elsősorban azon csúszott el, hogy az augusztusi kamatadóhajrába későn szállt be. Emlékezetes, hogy a szeptember 1-jétől megemelt adókulcs igen kreatív termékfejlesztésre sarkallta a hazai bankok többségét, amelyek tipikusan a befektetési alapok irányába, illetve hosszabb lejáratú, ritkább kamatfizetésű betéti konstrukciókba igyekeztek átterelni lakossági ügyfeleiket.

Későn léptek

Piaci megfigyelők szerint a legnagyobb lakossági ügyfélkörrel bíró OTP mintha kicsit későn kapcsolt volna. (Ezt nem hivatalos formában egyébként az OTP berkeiből is lehetett hallani, legutóbb Spéder Zoltán távozása kapcsán, kvázi őt hibáztatva a költséges késlekedésért.) A bank végül mégsem akart kimaradni az átcsoportosított pénzek újraelosztásából, és magasabb betéti kamatokat kínálva próbálta megtartani ügyfeleit, miközben a hitelek állománya a korábbinál lassabban bővült.

Ez nemcsak a nettó kamatbevétel-soron fog negatívan érződni, hanem a kamatrésen is. A harmadik negyedévben 5,5 százalékosra mérséklődő nettó kamatmarzs ennek hatására ugyanis tovább szűkühetett, és a várakozások szerint 5 százalék alá süllyedt a negyedik negyedévben. Márpedig ez élesen ellentmondott annak a tendenciának, amit a harmadik negyedéves riport után prognosztizált a menedzsment. Akkor ugyanis a kamatmarzs átmeneti csökkenéséről beszéltek, a tényszámok viszont valószínűleg ennek tartósságáról tesznek majd tanúságot.

Drága leányok, dolgozók

Egyelőre az új akvizíciók jótékony hozadéka sem fog meglátszani a profitadatokon – mondják a bankot elemzők. Az újonnan szerzett leányvállalatok ugyanis a tavalyi évben még csak a konszolidált mérlegfőösszeget duzzasztották, a csoportszintű nyereséget aligha dobják meg. Az akvirálással kapcsolatos egyszeri tételek viszont meglátszanak majd a költségoldalon.

Szezonális hatásként pedig nem szabad megfeledkezni a személyi költségek év végi megugrásáról sem, ilyentájt jelentkeznek ugyanis a különböző prémium és bónuszkifizetések is a kiadások között.

A 14-én napvilágra kerülő tényszámok mellett ugyanakkor legalább olyan fontos lesz az OTP piaci megítélése szempontjából az, hogy mire számít a menedzsment az idei évben. A fő kérdés az, hogy a friss érdekeltségek hogyan tudnak beilleszkedni a csoport struktúrájába, illetve mikor kezdik megtermelni a tőlük elvárt extra profitot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik