Jó gazdaságpolitikát

csak reális helyzetértékelés alapján lehet folytatni.#<# A kormányzat elrugaszkodik a valóságtól, amikor - saját politikáját fényesítendő - úgy tesz, mintha a világgazdasági lassulás hatása Magyarországot érintetlenül hagyná. Mintha a magyar export 80 százaléka nem az alaposan lelassult fejlett államokba, és 40 százaléka nem az egyik leginkább gyengélkedő európai gazdaságba, Németországba irányulna. Mintha nem csökkenne az ipari termelés. Mintha a recesszió - mint annak idején az olajválság - nem "gyűrűzne be", és megállna az ország nyugati határainál. Mintha a beruházások nem estek volna vissza drasztikusan. Mintha az állam a Széchenyi-terv révén képes volna kompenzálni a vállalatok exportjának visszaesését. Mintha az - egyébként helyesen - első számú gazdaságpolitikai cél, az infláció letörése már önmagában ne járna azzal a hatással, hogy lehűti a növekedést. Mintha létezne magyar gazdasági csoda. Számunkra nyilvánvaló, hogy a “pannon tigris” effajta trükkjei hamar lelepleződnek, az önámítás arzenálja hamar kimerül. Nincs okunk azonban arra sem, hogy válságot kiáltsunk. Magyarország valamivel kedvezőbb helyzetben van, mint legfontosabb kereskedelmi partnerei, ami alapvetően három tényezőre vezethető vissza. Egyrészt a később iparosodó országok – köztük Magyarország is – gyorsabban és hatékonyabban veszik át a technológiai újításokat, mint a fejlődésben magasabb szintet elért, ezért kevésbé motivált államok. Másrészt – az előbbi-vel összefüggésben – a korábbi hatalmas külföldi tőkebeáramlás nyomán Magyarországon gyorsabban nő a termelékenység, mint Nyugat-Európában – ez pedig relatív, jóllehet egyre csökkenő versenyelőnyt biztosít számunkra. Végezetül a szolgáltatásokra kevésbé hat a konjunktúra-ingadozás, mint az ipari termelésre, márpedig a magyar GDP számottevő részét a szolgáltatások teszik ki. Definíció szerinti recesszió (negatív GDP-változás két negyedéven keresztül) ma még nem fenyeget, az idén 3-4 százalékos bővülés várható, az egyensúlyi mutatók pedig – éppen a csökkenő európai infláció, végső soron a lassuló gazdaság miatt – jelenleg elfogadhatók. Válság tehát egyelőre nincs, de a romló gazdasági klímát csak az nem veszi észre, aki nem akarja. Ebben a felemás helyzetben fontos lenne az állam szerepének átértékelése. Az adócsökkenés jótékonyan hatna a keresletre, miközben hűtené az inflációt; az állami kiadások lefaragása, a költségvetési hiány mérséklése pedig fejlesztési forrásokat szabadítana föl a magánszférában. Ennek felismeréséhez azonban először pontos helyzetértékelésre volna szükség.