Fontos részsikert könyvelhettek el az amerikai autópiacért zajló kiélezett versenyben az ázsiai gyártók. A januári-februári adatok azt mutatják, hogy a japán és koreai cégek megszerezték a piac egyharmadát.
A szélessávú piac versenyfeltételeinek javítása és az árak csökkentése érdekében a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa kihirdetette az öt jelentős piaci erejű (JPE) szolgáltató nagykereskadelmi áraira vonatkozó határozattervezetét – áll az NHH közleményében.
Kísérleti jelleggel az év végéig "A" kategóriás szinten látja el a 44-es út egy 30 kilométeres szakaszán az üzemeltetési és karbantartási munkálatokat a Magyar Közút Kht. (MK Kht.) - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.
A román környezetvédelmi hatóság kötelezést adott ki a Transgold Rt.-nek arra, hogy zárja be a tiszai ciánszennyezésért felelős nagybányai aranyfeldolgozó üzemét és az ahhoz tartozó zagytározókat – áll a KVVM közleményében.
A madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 altípusát mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok a hét végén egy Csehországban elhullott hattyúban, ezzel Csehország a 13. európai állam, amelyben megjelent a madárinfluenza.
A környezetvédő szakemberek szerint a bioüzemanyag terjedése akár több kárt okozhat, mint amennyi haszonnal járhat, mert a trópusi területeken történő "nyersanyag-termesztés" kiszorítja a természetes élőhelyeket és az élelmiszer célú termőterületeket.
Ketséges az Európai Unió bioüzemanyag-programjának megvalósulása amiatt, hogy egyes tagországok le vannak maradva a célok teljesítésében, a termelésben, és csak lassan növekszik az import – állítják az európai biodízel tanács (EBB) szakértői.
Paul Stoddart is leadta csapata nevezését az FIA-hoz a 2008-as Forma–1-es világbajnokságra, így elképzelhető, hogy a Minardi újra ott lesz a legjobbak között.
A vízállási előrejelzések alapján várhatóan szerdán estétől lezárják a budai alsó rakpart egy részét – tájékoztatta a város üzemeltetéséért felelős főpolgármester-helyettes az MTI-t. Jelenleg másodfokú a készültség a Szigetköz alsó szakaszán.
Becslések szerint mintegy hatvanezer növény- és 16 ezer állatfaj tűnhet el a Földről az ember természetromboló tevékenységének köszönhetően – hangzott el a Biológiai Sokféleség Egyezmény március 20-tól 31-ig Brazíliában tanácskozó 8. konferenciáján.
A hatóságok világszerte több hónapja figyelték a Terrorista 007 fedőnevű mohamedán hackert. Az csak most derült ki, hogy a titokzatos férfit már tavaly ősszel letartóztatták Nagy-Britanniában.
A Logant szeretni nehéz, de becsülni könnyű. Alig fogyaszt valamit, nincs mögötte fekete köd és öten beleférnek. Csak innovációs nagydíjat ne akarjunk nyerni vele.
Szűnni nem akaró vastapssal és hatalmas ovációval fogadta a közönség a Papp László Budapest Sportarénában Szörényi Levente Árpád népe című misztikus operájának ősbemutatóját kedden este.
Drasztikusan csökken a következő öt évben a CD-k iránti európai kereslet, miközben tízszeresére emelkedik az internetes zenei letöltések forgalma. Magyarországon évek óta hanyatlik a lemezpiac – írja a Világgazdaság.
Kampányidőszakban a könyvesboltokat sem kímélik a politikusok, legalábbis az általuk írt vagy róluk szóló kiadványok. Réz András esztéta szerint ezek a könyvek nem „szépirodalmi Csomolungmákat” akarnak megmászni.
A tavaszi szél idén kivételes jazzprodukciókat áraszt, legalábbis a Művészetek Palotájában. Az április 7-10 közötti Jazztavasz 2006 fesztiválon fellép többek közt a két Szakcsi, a Tin-Tin Quintett valamint az indiai Muley, a kubai Elsa Valle és a bolgár Yankoulov is.
Hét újabb madárinfluenza-gócot fedeztek fel a nyugat-indiai Mahárástra szövetségi államban, ahol idén már kétszer is megjelent a szárnyasokat tizedelő betegség, és egy további fertőzésgócot találtak a szomszédos Madhja Prades szövetségi államban.
Több mint hatvan film szerepel az idén a Titanic Budapest Nemzetközi Filmfesztiválon, amelynek nyitó díszelőadását szerdán tartják az Uránia Nemzeti Filmszínházban.