Élet-Stílus

Többen kétségbe vonják, hogy a százdolláros laptop - amely árában inkább 150 dollárhoz áll közel - megoldást jelentene a fejlődő országoknak. A projekt kezdeményezői azonban kitartanak elképzelésük mellett.
2006. 12. 04. 13:01
Péntektől vasárnapig rendezték meg az első, Mobil Show 2006 elnevezésű kiállítást és vásárt Budapesten. Az eseményen több mint negyven kiállító jelent meg újdonságokkal. A karácsonyi szezon előtt megjelenő újdonságoké volt a főszerep: bemutatkozott a közönségnek több csúcstelefon, így a Nokia N95, a Samsung Z-560, a Motorola KRZR és a Sony Ericsson K800i.
2006. 12. 04. 12:00
A Chicago Bears együttese az a 13. játéknapon hazai pályán verte a Minnesota együttesét, és ezzel már előre bebiztosította a helyét a playoffban. Az Indianapolis-nak erre még várnia kell, miután elszenvedte szezonbeli második vereségét. A Giants viszont lassan lemondhat a Super Bowl-ról szövögetett álmairól.
2006. 12. 04. 11:55
Kenyeres Bálint Before Dawn című filmje nyerte a rövidfilmek kategóriájában az Európai Filmakadémia Európa-filmdíját. A fődíjat egy Stasi-titkosrendőrről szóló film vitte el.
2006. 12. 04. 11:51
Viktor Kozlov négy találatának is köszönhetően a New York Islanders 7-4-es győzelmet aratott a városi rivális New York Rangers felett az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.
2006. 12. 04. 10:56
A Charlotte véget vetett a Detroit győzelmi szériájának: a Pistons nyolc győztes meccs után nyelte le újfent a vereség keserű piruláját a tengerentúli profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).
2006. 12. 04. 10:28
Eddig a robotok nem a szépségükről, hanem praktikus használatukról és a drágaságukról voltak híresek. Dél-Koreában és Japánban most igyekeznek megkedveltetni a robotika termékeit, az új női robotok már a helyi nőideálokra hasonlítanak.
2006. 12. 04. 09:14
A „besíző”-szezon november elejétől-közepétől kezdetét vette, bár a tapasztalatok szerint a legtöbben január-februárban célozzák meg az akkor már teljesen hóbiztos terepeket. Ausztria vonzza továbbra is a legtöbb síelőt, ám egyes utazási irodák – kedvezményes ajánlatokkal – a svájci illetve a francia lejtőkre is sikerrel csábítják a téli sport szerelmeseit. Ötvenezer forint alatt is meg lehet úszni egy egyhetes síelést, ám
2006. 12. 04. 06:00
A Real Madrid nagy küzdelemben nyert a vendég Athletic Bilbao ellen a Bernabeu Stadionban és ezzel - a Sevilla vereségét követően - a második a tabellán a spanyol labdarúgó-bajnokságban.
2006. 12. 03. 21:37
Hazai pályán az előzetesen esélyesebbnek tartott orosz férfi teniszválogatott hódította el a Davis Kupát, miután Marat Szafin nagy csatában, 2 óra 50 perc alatt győzött az argentin José Acasuso ellen a moszkvai döntő utolsó, ötödik mérkőzésén.
2006. 12. 03. 18:38
Az AS Roma és a listavezető Internazionale már szombat este hozta kötelezőt, így az üldözőknek vasárnap kellett nyerniük, ahhoz, hogy ne szakadjanak le a duótól. Ám a tabella harmadik, negyedik és ötödik helyezettje sem szerzett három pontot.
2006. 12. 03. 18:14
Az Arsenal támadója angol lapjelentések szerint a pénteki edzésen csúnyán összeveszett Arsene Wengerrel. Több kérdésben is gyökeresen különbözik a francia csatár és a szakember véleménye.
2006. 12. 03. 15:30
Hosszan tartó betegség után 74 éves korában a Szent Imre Kórházban elhunyt Machos Ferenc korábbi válogatott labdarúgó.
2006. 12. 03. 14:50
Megint egy nagyszerű harcost fektetett kétvállra Ronald Wright a korábbi nagyváltósúlyú világbajnok Floridában. Egy németországi gálán a németek egykori kedvencét, Felix Sturmot a hazai közönség fütyülte ki.
2006. 12. 03. 12:58
A címvédő Carolina Hurricanes hazai pályán simán nyert a Boston Bruins ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján. A ligaelső Ducks éppúgy győzött mint a San Jose, a Buffalo azonban kikapott.
2006. 12. 03. 12:13
Kiélezett csatában, az utolsó pillanatokban eldobott hármassal nyert a címvédő az amerikai profi kosárlabdaliga legutóbbi játéknapján. A San Antonio és a ligaelső Utah Jazz is szoros csatában diadalmaskodott.
2006. 12. 03. 10:51
Szombat este jókora meglepetéssel kezdődött a Primera Division 13. fordulója: a Barcelona döntetlent játszott a Levante otthonában, és a vasárnapi eredményektől függően lecsúszhat a tabella első helyéről. A Valencia még rosszabbul járt.
2006. 12. 03. 09:25
Egyszerű növényvédelmi kezelésnek köszönhető a Stradivari hegedűk világsikere? Biokémikusok állítják, hogy a hangszer kiváló hangzása nem csak szerkezetének, de a faalapanyag kártevők elleni kezelésének is tulajdonítható.
2006. 12. 03. 09:00
A listavezető MTK nem bírt a kiesés ellen küzdő REAC-cal a labdarúgó Borsodi Liga 16. fordulójában. A kék-fehérek azonban így is maradtak az élen, három pont az előnyük a Zalaegerszeggel szemben.
2006. 12. 02. 20:16
A Werder Bremen 3-1-re nyert Dárdai Pál együttese, a Hertha BSC ellen a Bundesliga 15. fordulójában, és jelenleg vezeti a tabellát.
2006. 12. 02. 19:27
Olvasói sztorik