Élet-Stílus

Felix Sturm botrányos KO-ja

Megint egy nagyszerű harcost fektetett kétvállra Ronald Wright a korábbi nagyváltósúlyú világbajnok Floridában. Egy németországi gálán a németek egykori kedvencét, Felix Sturmot a hazai közönség fütyülte ki.

Az esztendők óta rivaldafényben levő Ronald ‘Winky’ Wright, szombat éjjel, hosszú idő után ismét hazai pályán, Tampában lépett kötelek közé. Versenytársa ezúttal a ghánai veterán, Ike Quartey volt, aki első középsúlyú mérkőzésére készült Wright ellen.

Maga a mérkőzés nem hozott nagy izgalmakat, Wright mindvégig irányította a küzdelmet, zárt védekezésből többször lendült át támadásba, a második és a hetedik menetben ellenfelére számolt is a mérkőzést vezető bíró. Habár lassításból úgy tűnt, hogy az első alkalommal Quartey teljességgel jogtalanul került hátrányba, Wright fölénye megkérdőjelezhetetlen volt, mindössze az utolsó percekben tűnt úgy, hogy problémája akadhat jól hajrázó ellenfelével.

Visszavágna Taylornak

A 12 látványosnak látványos, de nem túl érdekfeszítő menet után a győztes személye egyértelmű volt, Winky Wright tovább őrzi hét éves veretlenségi szériáját. A pontozás aránya: 117-110, 117-110, 117-109 volt.

A középsúlyú harcos reményei szerint legközelebb visszavághat Jermain Taylornak a júniusi vitás mérkőzésért, amikor a látható fölénye ellenére csak döntetlen eredménnyel kellett beérnie, hála a “kissé” részrehajló pontozók áldozatos munkájának.

Érdekes győzelem

Felix Sturm, a németek kétszeres középsúlyú bajnoka szombat este Berlinben tért vissza, méghozzá az ausztrál Gavin Topp ellen, egy 10 menetre tervezett küzdelem keretében.

A hazai harcos nem igazán látványosan bokszolt, mondhatni német alapossággal végezte a munkáját, mentek a jab-ek, néha a jobbosok is. Versenytársa próbálkozott kontrákkal, nem sok sikerrel, de amikor betalált, szemmel láthatóan zavarba hozta Sturmot.

Egy ilyen időszak volt a 6. menet közepe tájéka, amikor Topp komoly támadásba kezdett, mindeközben Sturm elég “tanácstalannak” tűnt. Nem úgy a mérkőzésvezető, aki gyorsan megvizsgáltatta az ausztrál egy korábban szerzett szemöldöksérülését, amely amúgy nem zavarta az ökölvívásában. Talán nem véletlen, hogy az orvos, szinte rá sem nézve a bokszolóra, a befejezés mellett kardoskodott. Ez egyet jelentett a TKO-val, merthogy a sérülés ütés következtében keletkezett. Felix Sturm (26 győzelem – 2 vereség) győzött tehát, de a saját közönsége is kifütyülte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik