A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Kammerer Zoltán viszi a magyar zászlót a pekingi játékok megnyitóján - egyebek mellett erről döntött a MOB-elnöksége.
Az Arsenalnál jó ideig nem lesz edzőkérdés, legalábbis az ügyvezető-igazgató jóslata szerint. Keith Edelman ugyanis amondó, a csapat jelenlegi menedzsere, Arsene Wenger még legaláb nyolc évig irányítja majd az „ágyúsokat".
A redmondi szoftveróriás bejelentette, hogy weboldalán közzéteszi néhány kulcsfontosságú termékének technológiai dokumentációját. E mellett azt is közölték, hogy a nyílt forráskódú szoftverek fejlesztői, illetve a nem kereskedelmi célú fejlesztők ellen nem tesz jogi lépéseket, ha azok a közölt platformjaikat használják.
Willi Weber, a német Michael Schumacher menedzsere szerint a mostani Forma-1-es mezőnyben nincs olyan pilóta, akit Schumi utódjának lehetne nevezni. A 65 éves menedzser szerint a sportág új, felkapott tehetsége, a brit Lewis Hamilton sem érhet fel a 2006-ban visszavonult német klasszishoz.
Tegnap volt Budapesten a 35. nap, amelyen a légszennyezettség meghaladta az egészségügyi határértéket. A hatályos jogszabályok szerint tájékoztatni kell a lakosságot, valamint haladéktalanul intézkedési tervet kell kidolgozni és végrehajtani – közölte a Levegő Munkacsoport.
Érdemes lenne átgondolni a külföldre kihelyezett Premier League-forduló ötletét - foglalt állást csütörtöki ülésén az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) elnöksége, amely szerint az sem zárható ki, hogy soha nem valósul meg ez az elképzelés.
A madarakat a nappalok hosszának váltakozása és a szaporodási ösztön hajtja haza, a gólya egyik kedvenc madarunk, érkezése a tavasz előhírnöke. Az idei első gólya már megérkezett, megkezdte fészkének felújítását: nyolc év után nem a vörsi Charlie érkezett elsőként.
A kispesti labdarúgóklubhoz tartozó Magyar Futballakadémia péntek délelőtt megállapodást írt alá a Honvédelmi Minisztériummal, amely 25 millió forinttal segíti az utánpótlás-nevelő intézetet. A szerződés csupán egy évre szól, ugyanakkor a felek kölcsönös elégedettsége esetén meghosszabbítható.
A tengerészeti mérnököktől kölcsönzött eljárásokkal amerikai és németországi tudósok először demonstrálták, hogy miként képesek hallani a kígyók, annak ellenére, hogy nincs külső fülük, sem belső dobhártyájuk.
Molotov-koktélt dobtak Piliscsabán az éjjel egy civilszervezet aktivistájának házára: az illető korábban a Levegő Munkacsoporttal együtt feljelentést tett természetkárosítás ügyében. A rendőrség rongálás gyanúja miatt indított nyomozást.
A mostanában divatos minimalista tervezői vonalat követi Chris Owen az Edge Phone-nal. A mobiltelefon érintőképernyős és LED-technológiát használva célozza meg azokat, akik nem elsősorban a tudást keresik egy készülékben.
A női vízilabda-válogatott sikere révén 13 fővel gyarapodott a kvalifikáltak száma, és mivel Barta Nóra műugró is kvótát szerzett, így jelen állás szerint 108 magyar sportoló jogosult indulásra az augusztusban esedékes pekingi olimpián.
Fokozott közúti ellenőrzések kezdődtek a halálos balesetek csökkentése érdekében Borsodban. A rendőrök a láthatósági mellény és a világító berendezések használatát vizsgálják.
A Bayern München, a Leverkusen és az Everton is gálaelőadással ment tovább, a Villarreal viszont meglepetésre nem jutott be az UEFA-kupa nyolcaddöntőjébe, ahol két „magyaros" csapat, a PSV Eindhoven és az Anderlecht is érdekelt lesz.
A rabló alsógatyával a fején követelte a Nagyvárad téri csemegebolt eladójától a bevételt. A pisztolyából kihúzott tárat elejtette, az a pult mögé esett, a megzavarodott bűnöző pedig lefejelte a pultot a keresés hevében – írta a Blikk.
Pénteken ismét gurul a labda az élvonalbeli magyar labdarúgó bajnokságban. A hosszú téli szünet alatt is „zajlottak” az események, a legnagyobb visszhangja a Sopron kizárásának volt. Zombori Sándor televíziós szakkommentátorral beszélgettünk az esélyekről, a téli botrányokról, és az átigazolásokról.
Az első helyen kiemelt Andy Roddickot nagy csatára kényszerítette az ausztrál Chris Guccione a San Joséban zajló férfi tenisztornán. Nadal és Venus Williams viszont kiesett Rotterdamban, illetve Dohában. Az UEFA-kupában már három német csapat a 16 között.
Kvalifikálta magát a pekingi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott. Godova Gábor csapata az olaszországi ötkarikás selejtező B csoportjának utolsó fordulójában 9-9-es döntetlent játszott Spanyolországgal, így megnyerte hatosát, s ezzel egyből az elődöntőbe került.
Kibékült egymással Luis Aragones és Raúl, így a Real Madrid klasszisa visszatérhet a spanyol labdarúgó-válogatottba. A kapitány hangsúlyozta, hogy a rutinos támadónak nincsen bérelt helye, szereplése az Eb-n a tavaszi produkciójától függ.
A szerdai, németek elleni hódmezővásárhelyi "felvezető" meccsen még érződött, hogy régóta nem játszott együtt a magyar férfi vízilabda-válogatott, de Kemény Dénes szerint a pénteken rajtoló Volvo Kupán javulhat a gárda teljesítménye.
Sorban feneklenek meg a gondolák a velencei Canal Grandén a rekord mélységbe süllyedt vízállás miatt. A vízitaxik és a vaporettók (vízibuszok) hatalmas kerülőket kénytelenek tenni, hogy ne omoljon össze a közlekedés a használhatatlan csatorna környékén.